10. fejezet

Sziasztok

Nagy nehezen sikerült összehozni, de itt vagyok :D Szerintem kicsit uncsi, na de ezután kezdődik majd a bonyi :D

Köszi Lea a gyors bétázást, na meg mindent :D ŁŁŁŁ pusz :D

puszi mindenkinek.....(sok komit :P )

Az elmúlt másfél hónapban nem kaptam hírt sem Edwardról, sem a családjáról. Gondolom ebben az is közre játszott, hogy elvették a mobilomat. Közben Felix boldogan tervezi az esküvőt, én meg csak szenvedek. Örökkévalóság vele? Ugyan. Nagyobb boldogságot okozna, ha tűt szúrnék a körmöm alá. Próbálok jó képet vágni mindenhez, hiszen tudom mi a tét. Nem hagyom, hogy bántsák a családomat. Tehát jelenleg bábuként tengetem a napjaimat. Csinálom, amit kell, de közben a gondolataim egészen máshol járnak. Mindenki próbál kedveskedni, persze csak magukhoz képest. De semmi nem érdekel, csak egy helyre vágyom. Messze, egy erdő közepébe, Ed karjaiba, na de nem fájdítom még jobban a szívem. Mennem kell ruha próbára, Alec testvérével. Nem hagynak felügyelet nélkül, félnek nehogy lelépjek.

Kopogtattak.

• Isabella gyere már! Mennünk kell, ne várakoztass meg! - kiabált Jane.
• Azonnal indulok! – léptem ki az ajtón. Jane talpig feketében várt, mostanában egyetlen színes dolog a vörös szeme volt. Mióta megtudta, hogy Felix el akar venni, feketében jár, és utál engem, na de ez kölcsönös.

• Most szólok, hogy ne erőltessük a párbeszédet jó? - kedveskedett nagynéném.
• Én is pont erre gondoltam, egyetértek. Menjünk az én kocsimmal – helyeseltem. Végre egy jó ötlet.

Beültünk a fekete Ford Mustangba. Nem mai darab 1965-ben gyártották, de beleszerettem. Koromfekete volt az egész, olyan gyönyörű duruzsoló hangja volt. Alectől kaptam elő-nászajándékként. Na, ezt az egyet nem bántam az egészben. Amint tehettem, és engedtek, furikáztam, persze csak a város határain belül.

Vagy egy tucat boltot végigjártunk, szó nélkül. Ruhát nem is nagyon próbáltam, mert nekem igazából a fekete színű tetszett, de mikor azokat nézegettem, Jane rosszalló pillantásokkal nézett rám. Igaz, hogy nem volt túl boldog Felix választása miatt, de nem akarta, hogy boldogtalan legyen, na meg Ő is látta, hogy az az eszement fura mód szeret engem.

Sokáig nem értettem, hogy miért ilyen ellenszenves velem Jane, de egyszer, miközben Demetrivel beszélgettem, gúnyosan megkérdezte, hogy milyen érzés Jane-t kiűzni Felix karjai közül. Na, ezt akkor még nem értettem, hiszen elvileg engem szántak Felixnek, meg, ha van barátnője, miért akar engem ennyire?

Gondolataimból mérges dobolás térített vissza a jelenbe. Jane előttem állt, cipője sarkát idegesen a földhöz csapkodta. Arckifejezése nem sok jót jósolt a számomra.

• Na, végre Isabella, szerinted egész nap van rád időm, nem érdekel a hülye esküvőd Fe… - csak mondta- mondta, míg közbe nem szóltam.
• Szerinted nekem sok kedvem van ehhez az elcseszett esküvőhöz? Boldognak látszom? Nem veszed észre, hogy én is csak szenvedek? Ahogy te is, látom rajtad, hogy érdeklődsz Felix iránt, de nem tehetek róla, hogy a bátyád, a hülye apám odaígért már születésem előtt neki! - keltem ki magamból. Mégis, mit képzel ez a hárpia? Már csak hápogott és meglepetten tanulmányozta az arcomat, amit már elhagyott az iménti felgyülemlett feszültség. - Tudod, halálosan szerelmes vagyok, de nem kell félned, nem a te pasidba, ismered életem értelmét...Edward Cullen az. De gondolom, te is értesültél anno a kis incidensünkről, ahogy kidobták innen, engem pedig megzsaroltak, hogyha nem megyek hozzá Felixhez, megölik a családomat. Ezért vagyok itt, még mindig… és nem szöktem el jó messzire - tettem hozzá szomorúan.

A hazaút ezek után már megint csendben telt el, de már nem volt feszültség, sem gyűlölet kettőnk között. Két szomorú ember, két boldogtalan szív. Ezek voltunk mi.

Egy hét telt el a vásárlásunk óta, viszonylag nyugalomban. Senki nem zaklatott, csak az étkezések alkalmával találkoztam a többiekkel. Természetesen én nem embervérrel táplálkozom. Nem bírok fájdalmat okozni vagy esetleg megölni egy ártatlan emberi lényt, csak azért mert éhes vagyok.

Apám próbált elfogadni engem, bár nem volt ínyére a vega életmódom. Eleinte próbált meggyőzni, hogy adjam fel az arany szemeimet, és váltsak vörösre. De nem, erős maradtam. Már csak azért is, mert ha belenéztem a tükörbe, akkor Edward szemei néztek vissza rám.

Épp az ebédlőből tartottam a szobám felé, amikor Félix hátulról elkapott, megfordított és szorosan magához ölelt. Meg akart csókolni, de Én elhúzódtam Tőle, válaszul vad morgásban tört ki. Rám villantotta vörösen izzó szemeit, kezét pofonra emelte. Nem mertem felnézni, összehúztam magam, de nem jött a fájdalom, tudom nem kéne félnem tőle, ellen kéne állnom, de ő sokkal erősebb nálam. Felnéztem, láttam, ahogy Jane Felix kezét szorongatja. Hihetetlen, Jane megvédett. Lefagytam, ez hogyan történhetett, hiszen utál, Ő pedig a szerelme.

• Felix mégis hogy képzeled? Nem emelhetsz kezet rá! - kiabált vele Jane
• Dehogynem, az enyém azt csinálok vele, amit akarok! Ha csók kell, hát megkapom, de neked semmi közöd hozzánk, ne avatkozz bele vagy megjárod! - fenyegette meg.
• Nem kapsz te tőlem semmit! Utállak, undorodom tőled, az érintésedtől, a lényedtől, egyszerűen hányingerem van tőled! – kikívánkozott az igazság belőlem, de meglepődtem, mert, ahogy „kedvenc” vőlegényemre néztem, olyat láttam az arcán, amire nem számítottam. Mosolygott, majd hangosan elkezdett nevetni. Mi Jane-nel meglepetten egymásra néztünk. Szinte egyszerre megrántottuk a vállunkat. Jó, biztos meghülyült. Másra nem tudtam gondolni, de olyan hangosan röhögött, hogy már mindenki körénk sereglett. Nem tudták mire vélni Felix viselkedését. Mi sem.
• Álmodozzál csak hercegnőm! Az enyém vagy és leszel is, amíg világ a világ! Nem érdekel, hogy utálsz, az is csak egy érzés, tehát érzel irántam valamit. Meg különben is köt a vér, meg apád szava. Adsz csókot és kész! - ezzel megfogta az arcomat az egyik kezével, a másikkal pedig lefogta a még szabadon védekező kezeimet, szorosan magához húzott, éreztem ágaskodó férfiasságát, ahogy engem követelt, de ettől csak nagyobb undor lett rajtam úrrá.

Próbáltam megszabadulni tőle, ellöktem magam a faltól, amihez odaszorított az előbb, de ezzel csak azt értem el, hogy velem együtt esett Ő is. Én gyorsan felugrottam és az ajtó felé rohantam, de túl sokan álltak minket körbe. Menekülni akartam, de elkapott két erős kar. Felnéztem és megláttam apám szigorú arcát.

• Isabella, ne akadékoskodj folyton! Férjhez mész és kész! Zárjuk le a témát! Ha végre Felixé leszel, nem hagyhatod el soha Volterrát, sem a Volturit. Örökké ide tartozol majd - ledöbbentettek Apám szavai. Még hogy örökké itt éljek, ezekkel? Soha, ki kell találnom valamit.
• Apám, téged nem bánt az, hogy boldogtalannak látsz? Ennyire utálsz, hogy nem érdekel az életem, vagy, hogy én mit akarok? Tudod mit? Gyűlöllek! Miért pont egy szívtelen dög az apám? Miért kellett megszületnem? Utálom azt az életet, amire szántál engem! - elsírtam magam a mondandóm végére, majd berohantam a szobámba. Nem tudom, mit várok egy vámpírtól.

Becsaptam magam mögött az ajtót, gondoltam úgysem jön be senki. De tévedtem, kopogtattak az ajtón, meglepetésemre Jane volt az. Valami megváltozott köztünk az eltelt idő alatt. Talán kicsit közelebb kerültünk, hiszen most már jobban megértjük egymást. Egy a cél.

• Gyere gyorsan, mindenkit összehívtak a tárgyalóba, most nem figyel senki, meg tudsz szökni! Ha bármi gond lenne, én majd elterelem a figyelmüket – suttogta.
• Köszönöm kedves vagy, de nem mehetek! Nem játszadozhatok a családom életével, hiába szenvedek! Amíg ők élnek, addig valamennyire boldogság tölt el - arcára néztem és láttam, hogy meglepődött – Tudom, az életedet kockáztattad miattam, de nem tehetem, értsd meg. De egy valamit megtehetnél nekem. Írok egy levelet Edwardnak, eljuttatnád hozzá valahogy? – örültem, hogy eszembe jutott ez az opció, hiszen így hírt adhatok magamról az otthon aggódó családomnak.
• Remélem, tudod, mit kérsz tőlem! Ha elkapnak nekem végem, de valahogy megoldom. Nem tudom még hogyan, de kitalálok valamit! - ezzel kilépett a folyosóra, majd visszafordult és így szólt – De azt remélem, tudod, hogy ettől még nem lettünk puszi pajtások, csak két szenvedő nő. De akármit is csinálhatok, te hozzámész Felixhez, akár tetszik akár nem. Ezentúl is fent kell tartanunk a látszatot, hogy utáljuk egymást - majd megfordult, pont beleütközött Alecba. Hirtelen egymásra néztünk, hiszen lehet, hogy hallott mindent. Akkor tényleg végünk, mert apám valamilyen okból kifolyólag nagyon erőlteti ezt a házasságot. De nem nyugszok, amíg rá nem jövök, hogy miért.
• Lányok, ha nem tudnám, hogy nem bírjátok egymást, akkor most kezdhetnék aggódni - szólt mosolyogva, és tovatűnt a folyosón. Jane is elment. Én meg izgatottan kezdtem hozzá levelemhez.

Mit írhatnék neki? Írjam meg az igazat, hogy fogva tartanak, kényszerítenek, hogy hozzámenjek Felixhez? Nem szabad túl őszintének lennem, kicsit ferdíteni kell a dolgokon, hiszen még képes és egyedül nekiesik az egész Volturinak, ezt meg végképp nem akarom. Töltöttem egy pohár állati vért, lehúztam és nekiálltam a műnek. Már egy csomó összegyűrt papírgalacsin tornyosult körülöttem mire találtam egy elfogadható verziót.

„Szerelmem!

Minden perc, amit nélküled töltök kín, de ha egyedül vagyok és becsukom a szemem, magam előtt látom a gyönyörű arcodat, mosolygó ajkaidat. ha felpillantok az éjszakai égboltra, a csillagokban látom a szikrázó szemeidet. Egyszóval végig mellettem vagy szerelmem, ezáltal nem vagyok annyira magányos. Ne aggódj miattam, jól vagyok.

Sokszor csókollak

u.i.: A szívszerinti szüleimet puszilom, az összes otthoni rokonomat, barátomat ölelem, sok-sok szeretettel gondolok rájuk.

A te Bellád”

Vagy százszor átolvastam, mire eldöntöttem, hogy ezt küldöm, és végre sikerült elfogadhatót írnom.

Felkeltem a földről, összeszedtem a papír tengert, bedugtam egy lila borítékba a levelet. Elindultam Jane-t megkeresni.

Beletelt egy kis időbe amíg rátaláltam, épp a titkárnővel beszélgettet, igazából nem értettem minek nekik titkárnő, és miért pont ember, de Ők tudják. Odaléptem hozzá és megszólítottam

• Itt van, amiről beszéltünk, remélem, tényleg megcsinálod, és nem kamuzol - próbáltam nem túl konkrét dolgokat mondani, mert ugye itt a falnak is füle van. Hozzám fordult és mosolyogva elvette a borítékot, majd átnyújtotta Gianna -nak.
• Te mit csinálsz? Nem erről volt szó! Ha egyből apámnak viszi… - nem tudtam befejezni, mert elállt a lélegzetem attól, amit csinált. Megbabonázta a titkárnőt. Fel kell adnia a levelet, és utána nem emlékszik semmire. Jó trükk, kár hogy én nem tudok ilyet. Bár mostanában egyik képességemet sem használom, mert amióta itt vagyok, blokkolja valami az erőmet.

Miután otthagytam őket elindultam kifelé az erdőbe, egy kicsit vadászni, mert az igazat megvallva, kicsit elegem van már a „készételből”. Igaz, hogy sajnálom a kedves kis állatokat, de inkább őket ölöm meg mint az embereket, na meg különben is kinek hiányzik egy-egy róka, vagy szarvas. Vigyáztam, hogy véletlenül se egy anyaállatot öljek meg, nem vettem volna a szívemre, ha egy kicsi sírna az anyja után.

Teltek a hetek, semmi válasz nem jött Edwardomtól, kezdtem aggódni. Lehet, hogy ő már elfelejtett? Nem, az nem lehet, hiszen örök szerelemmel szeretjük egymást. Kételkedtem én már mindenben, Jane-t naponta kikérdeztem, hogy biztos elküldte, biztos nem kaptam választ.

Azt hiszem kicsit sikerült mindenkit az őrületbe kergetnem. Főleg magamat.

Az esküvő pedig feltartóztatatlanul közeledett. Ruhám már megvolt, sajnos gyönyörűre sikeredett, sajnos, mert nem a megfelelő emberhez, vagyis vámpírhoz megyek hozzá. A vonalú, egyszerű, tört fehér ruha volt, le sem tudom írni annyira csodaszép. Felix nem látta a ruhámat, vagyis nem láthatta. Egyre nehezebb volt lerázni magamról, kifogásokat keresni, hogy miért nem csókolom meg, miért nem bújok hozzá. De egyre jobban távolodtam tőle, főleg az óta amióta tudom, hogy Jane-t miattam dobta.

Holnap esküvő. Meg akarok halni, nem élem túl ezt a napot! Ezek után Felix minden akadály nélkül tapizhat, meg minden más… Ettől a gondolattól felfordult a gyomrom.

Jane különleges estét szervezett, csupa meglepetés volt ez a nő már egy hete.

Igazából nem tulajdonítottam neki különösebb érdeklődést, hiszen el voltam a saját kis világomban, távol a valóságtól, ettől a szomorú és kegyetlen élettől.

Na, de nem kéne már tovább sajnáltatnom magam, ma este bulizunk, legalábbis azt hallottam, hogy Jane szervez nekem egy kis bulit.

Régen voltam szórakozni, szóval ez most abszolút jól esik, jó lesz már lazítani.

Este, pontban nyolc órakor kirángattak a szobámból és betuszkoltak a csajok egy lesötétített limuzinba.

Teljesen új élmény volt, élveztem nagyon. Egy helyi szórakozóhelyre hajtottunk, a nevét kimondani sem tudtam. Ízlésesen volt berendezve, de a fő attrakció nem ez volt. Egy Chippendale fiú közeledett felém, nem sok ruha volt rajta, vagyis most már, mert elkezdte ledobálni magáról a ruhákat. De a fején lévő álarc fent maradt. Már kivillant izmos mellkasa, és kockás hasa, meg kell mondani szép látvány volt. Nem bírtam levenni a szemem róla, és ő is csak engem nézett. Egyre közelebb és közelebb jött, majd megfogta a kezem és a vállára kapott, és pörgött velem körbe-körbe, majd kifutott az öltözők fel. Azt hittem, ez is a műsor része, hiszen Jane vidáman integetett, amikor kivitt a srác. Kint letett és elkezdett húzni a kijárat fele. Ez megbolondult? El akar rabolni?

• Hé, te mit csinálsz? Nem mehetek veled, tudod, holnap férjhez megyek, végül is ez egy leánybúcsúztató, ha még nem jöttél volna rá! - ripakodtam rá.
• Psszt Bella, ne kiabálj, még meghallanak! - ez honnan tudja a nevem és mégis mi ez itt?
• Te csak ne parancsolgass nekem jó? Akkor sem megyek veled sehova, meghülyültél? Az életeddel játszol kispajtás! Nem tudod mi vár rád, ha ezek elkapnak! - próbáltam hatni rá, de látszólag kevés sikerrel.
• A vámpírokra gondolsz? Nem félek tőlük, inkább ők féljenek tőlem - ez hülye… De honnan tudja hogy vámpírok vannak bent? Kezd érdekessé válni ez az egész szitu.
• Öö, te honnan tudsz rólunk, ki vagy te? - kérdeztem zavartan, totál lefagytam ettől a csávótól.
• Bella, nem igaz, hogy nem ismersz meg, vagy a hangomat! Már elfelejtettél? Ettől most szomorú lettem – és ezzel levette a maszkot a fejéről.

Ahogy megláttam az arcát, egyből mosolyra fakadt a szám, Ő itt, na de hogyan? Miért? Értem jött vajon? Nem tudja, mekkora veszélynek teszi ki magát? Őrült, de mégis szeretem. A nyakába ugrottam és futottunk a szabadság kegyes ölébe.

köszi hogy elbírtad olvasni hangos horkolás nélkül :D

egy kis szösszenet a 10. fejezetből

"Egy chippendale fiú közeledett felém, nem sok ruha volt rajta, vagyis most már mert elkezdte ledobálni magáról a ruhákat. De a fején lévő álarc fent maradt. Már kivillant izmos mellkasa, és kockás hasa, meg kell mondani szép látvány volt. Nem bírtam levenni a szemem róla, és ő is csak engem nézett."

9.fejezet

Sziasztok

Bocsánat hogy ennyit kellett várni Rám, de végre itt van a még meleg 9. fejezet. Jó olvasást, és komizást kívánok. Köszönöm Leának a gyors bétázást (imádlak) :D

pusz mindenkinek :D komizzatok!!!:) köszi

Nem vagyok Én ilyen megrázkódtatásokra felkészülve, nemrég még az volt a legnagyobb bajom, hogy a szüleimmel veszekedtem az iskola meg J miatt. De most itt, ebben az új világban se család, se barátok, senki, aki megvédene, mellettem állna, legalább vigasztalna. Ekkor elém rakott a pincér egy tálcát, rajta egy pezsgős pohár, benne vérrel, a tányéron pedig nyers hús. Hozott még egy tálcát, azon pedig emberi étel volt. Az előző tálcát meglátván fintorogtam, de ez már jobban tetszett, legalábbis a szemeimnek, aztán lehet, hogy a gyomrom már nem így találja.

• Egyél már! Nem fog senki megetetni, vagy lerakjam a tányért a földre kutyuskám? - lekezelően beszélt velem és még vigyorgott is hozzá.
  
• Mindjárt megharaplak, aztán megtudod! – vágtam vissza vicsorogva. Mit képzel ez a fajankó?

Nem kaptam már választ, csak előrement a pilótafülkébe. Valami idegen nyelven beszélgettek. Nekiálltam enni, először az emberi étellel próbálkoztam, történetesen a kedvencemmel, egy sajtburgerrel. Végül is ízlett, de eddig mindig jól laktam két darab után, most még mindig éhes voltam. A vér illata csábított. Hiába, félig vámpír vagyok, nem tudom tagadni, szóval megittam a pohár vért. Kevés volt, így kértem még. A pincér utánatöltött és megint kiittam. Jó párszor meghúztam a csábító nedűt.

Épp elgondolkoztam, felidéztem az elválásunkat Edwarddal, ettől még jobban szorongatta a fájdalom a szívemet. Nem értettem, miért nem volt képes rám nézni elválásunkkor. S sírás kerülgetett, de nem adtam meg ezt az örömöt az óriásnak, még a végén azt hinné hogy miatta sírok. Belemerültem teljesen a saját kis világomba, ahol minden szép és jó, boldogok lehetnénk Bronzival… Éreztem, ahogy egy hideg kéz lökdös. Felemeltem a fejem, kinéztem az ablakon, mindenhol aszfaltcsíkokat láttam. Akkor ezek szerint leszálltunk. Még jócskán benne voltunk az éjszakában, sötét volt odakint, csak a kifutók voltak kivilágítva. Kirángattak a repülőből, egyenesen egy lesötétített limuzinba. Hál’Isten, azért belülről láttam mindent, főleg a város nevezetességét, a Pisai ferde tornyot. Majd egy félórás autóút következett, ami szótlanul telt.
Láttam a Volterra feliratot a város elején, majd feltűnt a vár. Hatalmas kőfalak vették körbe az óriási építményt, ami elég régi lehetett. Bevittek egy sötét alagútrendszeren keresztül. Nem igazán értettem, miért nem mehetünk a főbejáraton. Majd egy hatalmas teremben találtuk magunkat. két férfi sietett elénk, félelmetes vörös szemük volt, mint az óriásnak.

• Nocsak Demetri, végre visszaértél! Aro és Alec már nagyon várnak Titeket - majd odafordult hozzám, és alaposan végig nézett, tetőtől talpig. Bekísért egy hosszú, sötét folyosón keresztül egy hatalmas vasajtóig, bekopogott, megvárta a választ, és belökött rajta. Így már egyedül kellett szembenéznem a jövőmmel.

A terem fényűző volt, hatalmas festett üvegekkel, három óriási trónnal. Egy vámpír ült az egyikben, de amint meglátott, felpattant. Így jobban meg tudtam nézni magamnak a felém közeledő alakot. Vörösen izzó szemeivel végigpásztázott ő is engem, izmos testalkata volt és rövid fekete haja, nagyjából egyidős velem, szóval biztos nem Ő az Apám. Akkor kicsoda? És mit akar Tőlem? - töprengtem magamban, miközben megszólalt.

• Isabella miele, örülök, hogy végre látlak! Elhinnéd, ha azt mondom, hiányoztál? Most már mindketten boldogok leszünk. Velem maradsz örökre - mosolyogva lépdelt felém, majd hirtelen megragadta a kezem. Én hátrébb akartam lépni, de nagyon erősen tartott, nem sikerült kiszakadnom a fogságából. Visszarántott magához és a hirtelen mozdulattól neki estem, és mindketten a földre estünk. A mellkasán landoltam, megéreztem izmos mellkasát, majd felnéztem az arcára, és majd megpukkadtam azon, ahogy röhögött rajtam.
• Ennyire örülsz nekem? Alig vártad, hogy rám feküdhess, de édes vagy! Ha ezt tudom, már korábban megfűzöm Apádat, hogy idehozasson. Amúgy, ha már így összejöttünk hadd mutatkozzam be!A nevem Felix Volturi - mi történik itt? Idehozatott apám? Neki? Teljesen összezavarodtam.... az ajtó nyikorgására figyeltem fel.
• Felix, hányszor mondtam már Neked, hogy Én akarok vele először beszélni? Értem én, hogy izgatott vagy, de nekem jogom van hozzá, az Én lányom. Szóval takarodj! - kiáltott rá hangosan mire megijedtem, ő az apám… hiszen fiatalabbnak néz ki nálam… majd a kezét nyújtotta felém, és felsegített a földről, Felix mellől. Ő nagy hisztit vágva kicsörtetett a szobából.

• Isabella kedvesem, nem akartam, hogy így tudd meg. Igen Én vagyok az Apád, Alec Volturi. Tudom, fiatalnak nézek ki, de már nagyon régóta vagyok fogoly ebben a testben. Gondolom, mindent tudsz, hogyan találkoztunk, szerettünk egymásba és a többit, anyáddal.
• Várj, szeretted Őt? Erről nem volt szó, hiszen csak kihasználtad! Aztán eldobtad, mint egy rongyot, mikor kiderült, hogy terhes Velem! Te nem akartál engem! - kiabáltam felé a szavakat. Ne hazudjon már itt nekem össze-vissza, már rég nem vagyok gyerek… Pupillái kitágultak, arca eltorzult, majd rám üvöltött
• Ne kiabálj velem, nem tudod, hogy ki vagyok, és mekkora hatalmam van! Te egy senki vagy itt! - majd éreztem, ahogy fokozatosan fújja ki a gőzt, és észbe kapott - Bocsáss meg, de nem tűröm, ha kiabálnak Velem, ezt még nem tudhattad. Sajnálom - ezek után nehéz lesz lebontani a kettőnk között egyre magasló falat.
• Nos, lépjünk túl ezen! Felixet megismerted már, így nem marad más, mint hogy körbevezesselek - próbált kedveskedni, de amint rám nézett látta, hogy hiába. Nem akarom megkönnyíteni a helyzetét, mielőtt még elbízná magát.

Körbevezetett az óriási palotában, mindenütt fényűző berendezés és luxus fogadott. Akkor lepődtem meg igazán, amikor megálltunk egy ajtó előtt. A torkát köszörülte, éreztem, hogy mondani akar valamit.

• Ez itt a Te szobád Isabella. Remélem, tetszik majd. Most pedig pihenjm mert elég sok megrázkódtatás ért ma - próbált átölelni, de kibújtam előle.
• Köszönöm, kedves vagy, de nem kell saját szoba, nem maradok itt sokáig. Ugye? - kérdeztem kétkedve.
• Reggel megbeszéljük ezt is. Most pedig aludj, ha jól informálódtam, neked még szükséged van az alvásra – mosolygott, majd elsétált a sötét folyosón.

Egyedül maradtam. Félve nyitottam be, nem tudtam mi vár Rám odabent. Bekukkantottam és tátva maradt a szám. A hófehér falakon rózsaszín és lila leanderek futottak szerte szét. Behálózták az egész szobát, a virágok az ágyneműn és a függönyön is visszaköszöntek. Lehuppantam az ágyra, és csodálkozva vettem észre, hogy a cuccaim már a szobában vannak. Megláttam két ajtót a jobb oldalon. Győzött a kíváncsiságom már megint, így elindultam az első ajtó felé és óvatosan benyitottam. Majdnem leültem a meglepetéstől. Egy óriási gardrób volt, telis tele ruhákkal. Nagyobb volt, mint a szobám, hatalmas tükrökkel, kényelmes fotelokkal. Megnézegettem a ruhákat, kíváncsi voltam, hogy vajon kinek a ruhái lehetnek, kinek a szobáját kaptam meg. A ruhák benne voltak egy védőtasakban, mindegyikre az Én nevem volt írva, csupa-csupa márkás ruha, az én méretemben. Majd tovább léptem és cipőtenger látványa fogadott. Magas sarkú, tornacipő, csizmák tömkelege, minden színben. Nem voltam egy kimondott divatbolond, de azért ettől a látványtól gyorsabban dobogott a pici szívem. Kifordultam a ruhamennyországból, és folytattam utamat a következő ajtóig. Megtorpantam előtte. Vajon itt mi lehet? Csukott szemmel nyomtam le a kilincset, majd hirtelen kinyitottam, és egy luxus fürdőszoba tárult a hitetlenkedő szemeim elé. A baloldalon egy óriási sarokkád, mellette dupla mosdó, színben abszolút passzolt a szobához. Gyönyörű volt minden, soha nem láttam még ilyen szépet. Majd visszaléptem a szobába, és meglepődtem a látványon.
Elindultam kissé feldúlva az ágy felé, amin Felix terpeszkedett.

• Kicsim, már hiányoztam ugye? Mert Te Nekem nagyon is. Gyere, csücss, ide mellém kislány, mesélj! Kíváncsi vagyok minden részletre az eddigi jelentéktelen életedből, mert most kezdődik az igazi nagybetűs élet! Itt minden csak a szórakozásról szól. Majd meglátod. Tetszik a szobád? Segítettem berendezni Apádnak - hadarta lelkesen. Én abszolút lefagytam attól, hogy bejött minden szó nélkül a szobámba. Magamhoz térve elkezdtem kiabálni.

• Takarodj ki a szobámból! Te normális vagy? Nem ronthatsz csak így be! Legalább kopogtál volna! Idióta, ha kíváncsi vagyok Rád megkereslek. Mi lett volna, ha éppen fürdök, arra nem gondoltál mi? - vágtam hozzá ingerülten. Bele sem mertem gondolni, mi lett volna, ha épp csak egy törülköző van rajtam, amikor belép. Ekkor az arcára néztem, és a ülig érő vigyorára lettem figyelmes.
•  Kicsim, nagyon örültem volna neki! Szólj, ha fürdeni mész, segítek megmosni a hátad - poénkodott volna, de nem volt vicces.
• Legyél szíves és távozz! Most még szépen kérlek - ezzel rámorogtam, mire Felix meglepetten nézett rám
• Kislány, hogy te miket tudsz! Nagyon nehéz itt hagyni téged, de rendben, jobb a békesség. Majd még találkozunk a vacsinál! - meg akart puszilni, de én elhajoltam előle, mire egy gyors mosolyt kaptam válaszul. Miután távozott, bezártam az ajtómat. Nem mintha sokat számítana egy vámpírral szemben, de több mint a semmi. Kipakoltam azt a kevés cuccot, amit hoztam, lezuhanyoztam gyorsan, és befeküdtem az ágy közepére. Kicsit forgolódtam, majd elaludtam. Mély, pihentető alvás volt, álmokkal teli. Bronzimmal álmodtam, boldogok voltunk együtt, szerettük egymást. Kézen fogva sétálgattunk az iskola folyosóján, mellettünk Alice és Jasper sétált. Gyönyörű álom, nem is akartam felkelni, de a mobilom nem hagyott aludni. Előkotortam, meg sem néztem a kijelzőt, úgy felvettem.
• Hallo – kérdeztem fáradtan, kissé rekedt hanggal
• Szia, végre elértelek! Úgy hiányzol mindenkinek! De ne aggódj, nem maradsz ott sokáig. Tudod ki is üdvözöl, na meg a kutyáknak is hiányzol. Puszil mindenki, érezd jól magad a körülménykehez képest. Sok-sok puszi, de most mennem kell, bocsi! Szia! - és ezzel letette.
  
  
  
  
  Meg sem bírtam szólalni, Alice levegővétel nélkül eldarálta az egészet. Én meg csak tátogtam, mint a hal. Leraktam a telefont, majd elkezdtem összeszedni magam. Ki kéne kelni már az ágyból, fel kéne ébrednem… Megcéloztam a fürdőt, majd felöltöztem, egy fekete farmert meg egy lila, kivágott felsőt vettem fel. Na, meg tornacipőt, nem vagyok magas sarkú párti, csak ha muszáj. Elindultam megkeresni Alec-et vagyis apámat. Igazából, ahogy kiléptem a folyosóra, elbizonytalanodtam, minden felé kisebb folyosók futottak. Vajon merre találom meg? Maximum bejárom az egész helyet, megismerem, mi merre van. Elindultam a jobb oldalin, egy lélekkel sem találkoztam, csak zárt ajtókat láttam. Körülbelül tíz perce bolyongtam már, mikor meghallottam a hangját. Követtem a forrása felé, és a hatalmas tárgyalóban meg is találtam, de nem egyedül.
  
  Majdnem elájultam, amikor megláttam, hogy kivel beszélget. A bronz haja, arany szeme melegséget és egy érdekes érzést váltott ki belőlem, de ezt ekkor még nem tudtam hova tenni. Szívem hangosan kalapált, a torkomban éreztem minden egyes dobbanásnál. Beléptem a szobába, és elvesztem az arany tengerben. Rám emelte gyönyörű szemeit, és végem volt. Nem volt tovább, azonnal rá akartam ugrani, bevallani, hogy nagyon tetszik, hogy szeretem. Ekkor féloldalas mosolyra húzódott az ajka, amit annyira imádtam rajta, hogy legszívesebben lecsókoltam volna Róla.
• Bella, de jó hogy újra látlak! Hiányoztál, ezért gondoltam, hogy meglátogatlak. Ahogy hallottam, én is hiányoztam neked - ezzel közelebb jött hozzám és átölelt. Nem akartam elengedni soha többé. Csak akkor esett le, hogy mit mondott, amikor már elengedett. Bakker mindig elfelejtem, hogy gondolatolvasó, arcom vörös színben lángolt .Vagyis gondolom, hogy elpirultam elég rendesen, mert éreztem, ahogy elönt a melegség. Úristen, mit gondolhat rólam? Tök ciki, tekintve azt, hogy mik jártak az eszemben. Mit nem adnék azért, hogy ne hallja a gondolataimat! Ekkor eszembe jutott, ami náluk történt, hogy valamit csináltam, amitől nem hallott. Próbáltam elfedni a gondolataimat. De honnan tudom,hogy teljes a siker? Oké, akkor képzeljük el Edit meztelen felsőtesttel, mellizmai gyönyörűen kidolgozottak, kockás hasán végigzongoráznék a nyelvemmel. Ed szakított ki a gondolataimból, felemelte az államat, belenézett a szemeimbe, és megcsókolt. Olyan gyönyörű volt, édes, leírhatatlanul tökéletes. Remegtem egész testemben. Végre, hiszen erre vágytam már régóta. Épp a hetedik mennyországban voltam, amikor valahonnan messziről valaki megköszörülte a torkát.
• Khm, bocsánat a zavarásért, de te ki vagy, és mit csinálsz a menyasszonyommal? Azonnal engedd el! Mit képzelsz, Ő az enyém, csak az enyém! - kelt ki magából Felix és nekirontott Ednek, elszakítva minket egymástól, hiszen még összefonódva álltunk a csók után.
• Felix nem vagyok a Tiéd, és arról sem tudok, hogy megkérted volna a kezem! Úgyhogy állítsd le magad, semmi jogod hozzám! – kiakasztott, hogy a tulajdonának tekint, de Ed sem hagyta annyiban
• Szia, Edward Cullen vagyok, és Ő itt az életem szerelme, úgyhogy jobban tennéd ha arrébb állnál és békén hagynál minket! - támadóállásba helyezkedett, és feketén villogtak a szemei.
  
  
  
  
  Felixnek sem kellett több, Ed szavai nyomán elkezdett nevetni, amit nem tudtam hova tenni. Tuti nem normális… Ő is támadóállásba állt. Nem akartam. hogy baja essen, hiszen Felix emberi vérrel táplálkozott, amitől erősebb volt, mint Ed, aki állati véren élt. Na, meg elég nagy a túlerő, nem okos itt kihívni maga ellen a sorsot, ezért próbáltam megakadályozni ezt a kudarcra ítélt harcot, hiszen tudtam, hogy erős a szerelmem, de ezen a terepen nincs esélye. Apám, aki eddig csendesen figyelte a fiúk kakaskodását, hasonlóra gondolhatott, mivel a két fél közé állt és megszólalt.
• Felix, Edward mégis, mit képzeltek? Itt nem lesz semmiféle verekedés! Edward tudom, hogy erős vagy, de ne felejtsd el, hogy Volterrában vagy. Itt Te vendég vagy, viselkedj is úgy. Szerelem ide vagy oda, Isabellát Felixnek ígértem, még amikor megszületett. Nem tehetsz ellene semmit, tehát ne próbálkozz! Ajánlom, hogy indulj el még ma, és menj haza, felejtsd el Isabellát! - mondta szigorúan Alec. Leesett az állam, meg Edinek is. Szóval ezért hozatott el, ez volt a nagy titok! De ebből nem lesz semmi, nem szakíthat el a szerelmemtől!
• Apám, miért nem mondtad, hogy mi a célod velem? De ezt most megmondhatom neked, hogy soha nem leszek Felix felesége! Edwardot szeretem!- feszülten vártam a válaszát.
• De drágám, én szeretni foglak az örökkön örökké, majd te is megszeretsz, és elfelejted ezt a nyápicot - vágott közbe Félix
• Nyápic? És ezt pont te mondod nyálaska? Ő soha nem lesz a Tiéd, hiszen nem tárgy, nem tulajdona senkinek! Ő dönt és döntött, szeretjük egymást. Ha kell, a saját kezeimben viszem vissza a házunkba, de nélküle nem megyek el! - mondta határozottan kedvesem, de éreztem, hogy ez nem fog ilyen könnyen menni.
• Isabella, azonnal menj a szobádba! Addig nem jöhetsz ki, amíg jobb belátásra nem térsz! Felix lesz a férjed. Az esküvőt pedig megtartjuk. Nincs kifogás! - dörgött szigorúan Alec.
• De Apám! Én nem megyek hozzá ehhez az alakhoz! Inkább meghalok! – dohogtam. Nem engedek az igazamból, a szerelmem nélkül nem élet az élet…
• Őrök, azonnal zárjátok be a szobájába, ne kapjon enni, amíg meg nem jön az esze! Edward, Te pedig távozz, nem vagy szívesen látott vendég nálunk - rendelkezett Alec. Próbáltam elmenekülni az Őrök elől, kibújni a szorításból, legalább elbúcsúzni életem szerelmétől, de nem engedtek. Miért kell mindenkinek engem kínoznia, miért nem lehetek csak egyszerűen boldog? Szívem szakadt meg, ahogy Ed arcára néztem. Könnyek nélkül sírt, Ő is ugyanúgy szenvedett, ahogy Én. Nem lehetünk egymáséi, de nem leszek másé sem, inkább meghalok!
• Edward, mindig szeretni foglak, de jobb lesz ha elmész! Gondolj a családodra, nem háborúzhattok a Volturival. Nem venném a szívemre, ha miattam bajotok esne. Siess haza, és vigyázz a szeretteidre! - kérleltem szerelmemet. Nehéz volt az elválás, de nem volt jobb megoldás a jelenlegi helyzetre. Legalább biztonságban tudhatom. Ez a legfontosabb.
• Bella, ne mondj ilyet, nem hagylak itt ezekkel! Szeretlek, hülye voltam, hogy csak úgy elengedtelek akkor a repülőtéren! Sajnálom, hogy elhajoltam a csókod elől, de nem akartam, hogy fájjon hiszen ott voltak Jacob gondolatai is, és a Tieid is. Jobb lett volna, ha nem jövök el, de már nem bírtam nélküled. Szerelmem, térj jobb belátásra, és gyere velem! - kérlelt kedvesen, miközben pár testőr közrevette és kísérte kifelé
• Drágám, tudod, hogy ez lehetetlen, menj békével! Felejts el! Boldogabb leszel nélkülem - nem igaz szavak voltak ezek, csak gondoltam, jobb lesz neki nélkülem.
• Ne mondj ilyet! Hogyan lehetnék nélküled boldog? Most, hogy megtaláltalak nem eresztelek! Soha! - nem akartam már hallani a fájdalmas szavakat, amik kitépték a szívemet.
• Csak menj! Legyél szíves, menj el, ne rontsunk tovább a helyzeten! – kérleltem.
  
  
  
  
  Megfordult, kiszabadult az őr kezéből és odaszaladt hozzám egy búcsúcsókért. Gyors, szívszaggató búcsú volt, mivel Apám jelzésére megragadták és kivonszolták a palotából. Futottam volna utána, de Felix elkapott és berángatott a szobámba. Levágott az ágyra, majd győzedelmes arccal kivonult, bezárva maga mögött az ajtót. Hiába dörömböltem, senkit sem érdekelt, hogy rab vagyok. Próbáltam összeszedni minden erőmet, de mintha valami vagy valaki blokkolta volna.
  
  Ekkor az ablak felé futottam, de azok tele voltak vastag rácsokkal. Amikor lenéztem, megláttam, ahogy Edet toloncolják kifelé. Szomorú szívem összefacsarodott, sokáig néztem még utána, még akkor is, amikor már nem láttam. Soha nem tudom elfelejteni arany szemeit, örökre rab marad a szívemben, és az a csók… még most is belepirultam.
  
  Ekkor valaki mögém lépett és átölelt. Nem volt olyan nagy tűzzel égő, mint az Övé, de ezen az úton kellett mennem, ha nem akartam, hogy bajba kerüljön a családom.
  
  Nagy ár, amit fizetnem kell.

Díj

 Kaptam Yoopi-tól egy díjat, szerintem még kicsit korai, meg abszolút nem érdemlem meg. De azért köszönöm :D
Szabályok!
1. Köszönd meg!
2. Linkeld be a blogját, akitől kaptad!
3. Küld el 4 embernek! (nekik is linkeld be a blogjukat)
4. Tedd ki az oldaladra!
5. Értesítsd a személyeket, akiknek küldöd!


1. Köszönöm szépen Yoopi :)
2.Yoopi Twilighter
3.Lea
   Ivi 
   Niki
   Angelika
4.5. ok :)

Ma elvileg friss :) kicsit hosszabb mint a megszokott :D Szóval gyertek vissza majd este fél 11 körül :D