11. fejezet

Meg sem álltunk a város határát övező erdőig, akkor tértem igazából észhez. Nem szabadna ezt tennem, a Volturi megbosszulja, ha lelépek, az biztos. A szöktetőm felé fordultam. Épp nem figyelt rám, így alaposabban meg tudtam nézni magamnak, hiszen oly régen láttam már, és annyira hiányzott. De teljesen elment az esze, nem szabadna az életét kockáztatnia értem. Otthon kéne lennie, vigyázni a szüleinkre. Hogy engedhették el? Ha meg nem tudnak róla, akkor biztos nagyon megijedtek, hogy mi lehet vele. Haza kell küldenem. Ő még elmehet.


Egy csomó kérdés motoszkált az agyamban, na, meg mérges is voltam rá, de ahogy ránéztem, minden mérgem elpárolgott. Nem a kigyúrt, izmos férfit láttam benne, hanem az öcsémet. Az már más kérdés, hogy pár hónap alatt hogyan gyúrta ki magát ennyire, és mit keres itt…


- Hiányoztál Öcsikém, mindenkire számítottam csak rád nem. Mi történt veled? Mit keresel itt? Elment az eszed? Hogyan lettél ilyen izmos? Hogy vannak a szüleink és az otthoniak? Tudod, mekkora veszélynek teszed ki magad miattam? - kapásból elárasztottam pár száz kérdéssel, de ő csak pimaszul mosolygott és átölelt

- Bells, nyugi, nem lesz semmi baj! Ne aggódj már miattam, megváltoztam mióta nem találkoztunk. Nagyon hiányoztál tesókám! Itt az egész falka, de kockázatos lett volna, ha mind berohanunk érted, ezért ezt a tervet eszeltük ki Edwarddal és Jane-el – na, most meg kellett tartani a leesni készülő államat. Jane összeesküdött a családommal? Azta…

- Seth, nem tudod mibe avatkoztál bele! Nem hagyják, hogy megúszd! Nekem holnap férjhez kell mennem, ha törik, ha szakad. Különben a Volturi megtámadja a családomat – sóhajtottam fel, aztán beugrott valami, ami eddig elkerülte a figyelmemet.

- Mit mondasz, itt az egész falka? Akkor már te is farkas vagy? De miért, hogyan? Ez nem történhet meg veled! - teljesen kétségbe estem. Az öcsém már egy nagy, veszélyes, felnőtt farkas. Nem kisfiú már. Főleg, ahogy ránézek, magasabb is lett minimum tíz centivel, na meg sokkal izmosabb. Be kell látnom, felnőtt. De amíg mi itt vitatkozunk, biztos keresnek már, na, meg azért azon csodálkozok, hogy nem érezték a farkas szagát, mert a vámpírok szerint elég visszataszító szaguk van a „kutyáknak” - Hogyhogy nem érezték a szagodat?

- Tesó, most komolyan itt faggatsz ahelyett, hogy lelépnénk? Igen, farkas, nem már nem tudsz rajta változtatni, igen, anyáék tudják és büszkék rám, nem, nem érezhették a szagomat, Dr. Cullen kifejlesztett egy szert, amitől pár percre elmúlik az illatunk. De most már tényleg menni kellene - így már minden tiszta, ezért nem érezték a vámpicsák ott a klubban.

- Mondtam, hogy nem megyek veletek, nem tehetem. Értsd már meg! - még mindig nem érti, hogy csak őket védem? Ez hihetetlen… - De neked menned kell, fuss, menj haza!

- Igaza van, te rühes korcs, fogadj szót neki. Jobban jársz az biztos – észre sem vettük, hogy miközben veszekedtünk, Felix jelent meg mögöttünk. Magabiztosan mosolygott, ezzel idegesítve öcsémet.

Ebben a pillanatban megragadta a torkát, már közelített hozzá fogait kieresztve, amikor rákiáltottam.

- Az öcsémet nem engedem! Ne bántsd, eszem ágában sem volt elmenekülni, tudom mit kockáztatok. Ne nézz hülyének! - szórtam felé a szavakat, undorodtam tőle. Belegondolni sem mertem a holnapi napba. De most itt engednem kell, ha nem akarom, hogy bántsa a véremet.

- Kicsim, neked mindent. Miért nem mondtad, hogy szeretnéd, ha a családod eljönne az esküvőnkre? Nem kell titkolóznod előttem, pár óra és a férjed leszek, szerelmem. Tudod, előtted volt pár nő, akiről azt hittem, szeretem őket, de amióta beléptél az életembe rájöttem, hogy te vagy az, akit nekem szántak, nem számít senki más. Tudom, hogy te még nem érzel hasonlóan, de az idő majd ezt is megoldja. Eddig nem akartam, hogy az exed is eljöjjön, de ezek után jöjjön mindenki, hadd lássák a boldogságunkat! - már megint azzal a bárgyú vigyorral az arcán fordult felém, csókra várva, de azt nem kapja meg.

Ne is álmodjon róla! Hál isten Sethet elengedte. Próbált magához közel húzni, hogy meg tudjon csókolni. De ekkor valami visszarántotta.

Seth elkapta, miközben Felix az ajkaimra hajolt, karjainál fogva hátra hajította. De vámpírsebessége révén túl gyorsan felpattant és rátámadt ellenfelére. Megragadta, de mielőtt fájdalmat tudott volna okozni neki, Seth átalakult farkassá. Most láttam így először, lenyűgözött a szépsége, kecses mozgása. Így már talán egy szinten vannak, nem annyira sebezhető a testvérem.

Nem mertem nézni az összecsapásukat, erőm pedig nem volt, hogy segítsek öcsémnek, a szívem majdnem megszakadt miatta. Próbáltam összeszedni magam, de ekkor meghallottam azt, amit soha az életben nem akartam. Seth fájdalmas sírását. Ez erőt adott ahhoz, hogy Felix ellen menjek. Épp végezni akart vele, amikor ráugrottam a hátára, és próbáltam megharapni a nyakát. Nem vagyok harc edzett, soha nem tanították, hogyan kell megvédeni magamat. Csak téptem, ahol értem. Közben fél szememet Sethen tartottam. Nem halhat meg, nem engedem! Felix nem verekedett velem, csak lefogott, és szokás szerint mosolygott rajtam. Minden erőmet összeszedtem és elkaptam a nyakát, belemélyesztettem a fogaimat. Hatalmasat üvöltött, mire Jane tűnt fel a láthatáron. Fájdalmas arcára néztem és rájöttem, nem bánthatom. Mert ha Felixet bántom, azzal Jane nem dobogó szíve is megszakad, amit soha nem bocsátana meg nekem. De nem lehetek rab többé. Morogva elengedtem kapálózó foglyomat. De ő sem volt rest, megfordult és nyakamnál fogva felemelt.

- Te nem fogsz velem szórakozni! Türelmes voltam, nem engedtem, hogy bántsanak és ez a hála! Te dög, hálátlan fattyú! - köpte felém a szavakat.

- Hé, szívem, az előbb vallottál szerelmet! Gyorsan változik a véleményed, akkor ezek szerint nem kell hozzád mennem, de jó! - nem tudtam miért, de mosolyogtam, hiába volt az életem a kezei között, nem féltem a haláltól, sőt vártam, legyen már vége ennek.

Az arcán meglepettség lett úrrá. Elengedett, szépen lassan levette rólam a kezeit. Nem mondott semmit, nem csinált semmit. Csak állt maga elé meredve. Lefagyott.

Ezt kihasználva odafutottam a még földön fekvő testvéremhez. Már visszaváltozott, láttam szemében a szenvedést, fájdalmat. Nem értem, miért nem jöttek a többiek segíteni, hiszen azt mondta itt az egész falka. Gyűlöltem őket, hagyták hogy az öcsém szenvedjen. Menjenek a pokolba! Igaz, hogy gyorsan gyógyulnak, de nem vettem észre jobbulást. Lehet, hogy már túl késő. Lehet, hogy már nem tudja meggyógyítani magát, túl nagyok a sérülések. Nem bírtam ki, eleredtek a könnyeim.

Valaki átölelt. Valahogy nem érdekelt ki az, csak gyógyuljon már meg az öcsém. Felemelt a földről. Az ölébe vett, ruháján keresztül éreztem forró bőrét. Felnéztem erőtlenül és megláttam Jake-et. Hiába haragudtam a falkára, de rá nem tudtam, jóleső, otthoni érzés töltött el.

- Örülök, hogy látlak! Annak ellenére, hogy nem jöttetek segíteni nekünk, amiért nagyon haragszok! - mondtam neki.

- Bella, nagyon hiányoztál! Jó látni téged! - egy puszit lehelt a homlokomra – Seth miatt ne aggódj, felépül, már most jobban van, csak Ő még fiatal farkas, lassabban gyógyul, mint mi öregek. - mosolya jobb kedvre derített. Ezek szerint nem hal meg. Megkönnyebbültem.

- Jake, miért nem segítettetek? – kérdeztem rá újra.

- Fogva tartottak minket, csapda volt az egész. Ne higgy a vérszívóknak! Három vámpír várt ránk a város határánál, Seth pedig előre rohant, ezért őt nem tudták elkapni - ledermedtem a döbbenettől és a csalódottságtól.

- Akkor minden hazugság volt? - fordultam Jane felé – Hazudtál? Nem is akartál segíteni nekem? Mire volt ez jó? - fakadtam ki hangosan.

Jane és a már magához tért Felix összenéztek, majd szenvedélyes csókban forrtak össze. Na, most már végképp összezavarodtam. Csak hazugság volt minden, Jane átvert engem? De miért? Hiszen Felix azt mondta, engem szeret, Jane-nel pedig miattam szakított. De ha ez mind hazugság, akkor az esküvő is?

- Te hiszékeny kis liba, azt hiszed, kellenél egy férfinak is? Felixnek? Te csak egy kis korcs vagy, aki Aronak kell. Csak azért kell elvennie Felixnek, hogy többé ne szökhess el! Hiszen ha rajtad van a gyűrű, az végképp ideköt és csak Aro veheti le rólad, ő oldozhat fel. Kísérletezni akarnak veled, te korcs! Ne legyél már ilyen naiv! - csak úgy sütött a megvetés és az undor a szavaiból. Na, most már tényleg ledöbbentem. Az apám… Vajon neki sem számítok?

- Az apám sosem engedné ezt, ő szeret engem! A saját módján, de szeret!- legalábbis bíztam benne.

- Vicces hogy épp őt emlegeted. Ő tervelte ki az egészet. Tudtuk, hogy anyád farkas ősökkel rendelkezik, gondoltuk összekeverjük a géneket. Egy kis vámpír, farkas, ember turmix. Aro látta előre, hogy kivételes tulajdonságokkal rendelkezel majd. Ezért kellettél neki. Ezért akar ideláncolni, kellesz a hadseregébe. Tudtuk, ha a családoddal fenyegetünk, belemész mindenbe. Ezért is hoztam ide őket, emlékeztetőül. Szóval hozzámész Felixhez. A többi csak színjáték volt - én megbíztam ebben a gonosz nőben? Tényleg megérdemlem, ha ennyire naiv vagyok.

- De hiszen Felix szerelmet vallott nekem, meg különben is, nincs semmi erőm! Miféle tulajdonságokról van szó… nincs is semmi, Aro tévedett! – a szavak kissé összefüggéstelenül hagytál el a számat, de teljesen megzavarodtam.

- Aro soha nem téved! Ami engem illet, ezek szerint nagyon jó színész vagyok - mosolygott már megint Felix

Ahogy körülnéztem láttam, hogy a falka összes tagja már a farkas alakjában van. Körbevettek engem védelmezően, körülöttünk pedig a vámpírok gyűrűje egyre szűkebb lett.
Annyit emlegetik Aro-t , és én egyszer sem találkoztam vele. Sajnáltam, hogy nekem nincs farkas alakom. Jobb lenne elvegyülni a falkám között.

- Ne aggódj, megvédünk az életünk árán is - megint hallottam a farkasokat, szinte egy „emberként” mondták e kedves szavakat.

- Köszönöm fiúk, kedvesek vagytok, de nem tudom, ebből hogyan jövünk ki - kezdtem kétségbe esni.

- Nyugi, úton van a felmentő sereg - suttogta Jake az agyamba. Meglepődtem, hangosan nem mertem kimondani, de rettentően örültem, mert ez csak egyet jelenthetett. Jön Edward.

Hirtelen boldog lettem, ami hihetetlen, főleg ilyen körülmények között. Látom végre Edwardot!

Mindenki a bekötő út felé nézett, mintha vártak volna valakit. Ekkor már én is megláttam a három alakot, fekete köpönyeg volt rajtuk, vörösen izzó szemeik már messziről mutatták a táplálkozási szokásaikat.

- Aro, isten hozott - hajolt meg előtte Felix. Micsoda egy seggnyaló banda!

- Köszönöm Felix. Nos, visszatértünk az utazásainkról végre. Mondjátok, mi történt, amíg nem voltunk? Látom, megérkezett Isabella is! Az esküvő megvolt már, vagy megvártatok vele? - nem vette le rólam a vörös szemeit.

- Főnök, persze hogy megvártunk! Akadt pár apróbb probléma, de minden rendben, holnap esküvő.

- Isabella, gyermekem, hogy érzed magad? Remélem, élvezed a vendégszeretetünket - nagyon nyálas ez az ürge… kiráz tőle a hideg.

- Nem nagyon, sőt, nem megyek hozzá ehhez az idiótához, arra felkészülhetsz! Velem kapcsolatban pedig tévedtél. Nincs képességem - mondtam neki nevetve.

- Azt csinálod, amit én mondok! A képességed pedig kialakulóban van, csak mi blokkoljuk. Azt hiszed, annyira bolondok vagyunk, hogy futni hagyunk? Hát nem! Most szépen velünk jössz! - megfogta a karomat, amire az egész falka támadásba lendült.

De ekkor Jacob olyat tett. amire nem számítottam…




- És Én is olyat fogok :D Azt hiszem megnyomom a pause gombot....nem tudom hogy folytatom e még ezt a blogot meg törit....de majd meglátjuk mit hoz a jövő...
Köszönök mindent a 4-5 rendszeres komi írómnak :D Ti vagytok a fény az alagút végén :D Aztán lehet hogy jövő héten megint itt lesz a friss.....szal tényleg nem tudom. De jelen pill úgy érzem hogy ááááá hagyjuk :D
pusz
minyuu

apróság a 11. fejezetből :D

Egy kis ízelítő...:) Kicsit gonosz vagyok, de legalább ha érdekel hogy ki a megmentő*.....akkor visszajöttök és talán pár komival többet is kapok :D

Szal találkozó egy hét múlva....:D addig is pusz pusz

*(elárulom..rá aztán senki sem számít....:D *bruhahahahahaahah* )

"Haza kell küldenem. Ő még elmehet. Egy csomó kérdés motoszkált az agyamban. Na meg mérges is voltam rá, de ahogy ránéztem minden mérgem elpárolgott. Nem a kigyúrt, izmos férfit láttam benne, hanem............"

10. fejezet

Sziasztok

Nagy nehezen sikerült összehozni, de itt vagyok :D Szerintem kicsit uncsi, na de ezután kezdődik majd a bonyi :D

Köszi Lea a gyors bétázást, na meg mindent :D ŁŁŁŁ pusz :D

puszi mindenkinek.....(sok komit :P )

Az elmúlt másfél hónapban nem kaptam hírt sem Edwardról, sem a családjáról. Gondolom ebben az is közre játszott, hogy elvették a mobilomat. Közben Felix boldogan tervezi az esküvőt, én meg csak szenvedek. Örökkévalóság vele? Ugyan. Nagyobb boldogságot okozna, ha tűt szúrnék a körmöm alá. Próbálok jó képet vágni mindenhez, hiszen tudom mi a tét. Nem hagyom, hogy bántsák a családomat. Tehát jelenleg bábuként tengetem a napjaimat. Csinálom, amit kell, de közben a gondolataim egészen máshol járnak. Mindenki próbál kedveskedni, persze csak magukhoz képest. De semmi nem érdekel, csak egy helyre vágyom. Messze, egy erdő közepébe, Ed karjaiba, na de nem fájdítom még jobban a szívem. Mennem kell ruha próbára, Alec testvérével. Nem hagynak felügyelet nélkül, félnek nehogy lelépjek.

Kopogtattak.

• Isabella gyere már! Mennünk kell, ne várakoztass meg! - kiabált Jane.
• Azonnal indulok! – léptem ki az ajtón. Jane talpig feketében várt, mostanában egyetlen színes dolog a vörös szeme volt. Mióta megtudta, hogy Felix el akar venni, feketében jár, és utál engem, na de ez kölcsönös.

• Most szólok, hogy ne erőltessük a párbeszédet jó? - kedveskedett nagynéném.
• Én is pont erre gondoltam, egyetértek. Menjünk az én kocsimmal – helyeseltem. Végre egy jó ötlet.

Beültünk a fekete Ford Mustangba. Nem mai darab 1965-ben gyártották, de beleszerettem. Koromfekete volt az egész, olyan gyönyörű duruzsoló hangja volt. Alectől kaptam elő-nászajándékként. Na, ezt az egyet nem bántam az egészben. Amint tehettem, és engedtek, furikáztam, persze csak a város határain belül.

Vagy egy tucat boltot végigjártunk, szó nélkül. Ruhát nem is nagyon próbáltam, mert nekem igazából a fekete színű tetszett, de mikor azokat nézegettem, Jane rosszalló pillantásokkal nézett rám. Igaz, hogy nem volt túl boldog Felix választása miatt, de nem akarta, hogy boldogtalan legyen, na meg Ő is látta, hogy az az eszement fura mód szeret engem.

Sokáig nem értettem, hogy miért ilyen ellenszenves velem Jane, de egyszer, miközben Demetrivel beszélgettem, gúnyosan megkérdezte, hogy milyen érzés Jane-t kiűzni Felix karjai közül. Na, ezt akkor még nem értettem, hiszen elvileg engem szántak Felixnek, meg, ha van barátnője, miért akar engem ennyire?

Gondolataimból mérges dobolás térített vissza a jelenbe. Jane előttem állt, cipője sarkát idegesen a földhöz csapkodta. Arckifejezése nem sok jót jósolt a számomra.

• Na, végre Isabella, szerinted egész nap van rád időm, nem érdekel a hülye esküvőd Fe… - csak mondta- mondta, míg közbe nem szóltam.
• Szerinted nekem sok kedvem van ehhez az elcseszett esküvőhöz? Boldognak látszom? Nem veszed észre, hogy én is csak szenvedek? Ahogy te is, látom rajtad, hogy érdeklődsz Felix iránt, de nem tehetek róla, hogy a bátyád, a hülye apám odaígért már születésem előtt neki! - keltem ki magamból. Mégis, mit képzel ez a hárpia? Már csak hápogott és meglepetten tanulmányozta az arcomat, amit már elhagyott az iménti felgyülemlett feszültség. - Tudod, halálosan szerelmes vagyok, de nem kell félned, nem a te pasidba, ismered életem értelmét...Edward Cullen az. De gondolom, te is értesültél anno a kis incidensünkről, ahogy kidobták innen, engem pedig megzsaroltak, hogyha nem megyek hozzá Felixhez, megölik a családomat. Ezért vagyok itt, még mindig… és nem szöktem el jó messzire - tettem hozzá szomorúan.

A hazaút ezek után már megint csendben telt el, de már nem volt feszültség, sem gyűlölet kettőnk között. Két szomorú ember, két boldogtalan szív. Ezek voltunk mi.

Egy hét telt el a vásárlásunk óta, viszonylag nyugalomban. Senki nem zaklatott, csak az étkezések alkalmával találkoztam a többiekkel. Természetesen én nem embervérrel táplálkozom. Nem bírok fájdalmat okozni vagy esetleg megölni egy ártatlan emberi lényt, csak azért mert éhes vagyok.

Apám próbált elfogadni engem, bár nem volt ínyére a vega életmódom. Eleinte próbált meggyőzni, hogy adjam fel az arany szemeimet, és váltsak vörösre. De nem, erős maradtam. Már csak azért is, mert ha belenéztem a tükörbe, akkor Edward szemei néztek vissza rám.

Épp az ebédlőből tartottam a szobám felé, amikor Félix hátulról elkapott, megfordított és szorosan magához ölelt. Meg akart csókolni, de Én elhúzódtam Tőle, válaszul vad morgásban tört ki. Rám villantotta vörösen izzó szemeit, kezét pofonra emelte. Nem mertem felnézni, összehúztam magam, de nem jött a fájdalom, tudom nem kéne félnem tőle, ellen kéne állnom, de ő sokkal erősebb nálam. Felnéztem, láttam, ahogy Jane Felix kezét szorongatja. Hihetetlen, Jane megvédett. Lefagytam, ez hogyan történhetett, hiszen utál, Ő pedig a szerelme.

• Felix mégis hogy képzeled? Nem emelhetsz kezet rá! - kiabált vele Jane
• Dehogynem, az enyém azt csinálok vele, amit akarok! Ha csók kell, hát megkapom, de neked semmi közöd hozzánk, ne avatkozz bele vagy megjárod! - fenyegette meg.
• Nem kapsz te tőlem semmit! Utállak, undorodom tőled, az érintésedtől, a lényedtől, egyszerűen hányingerem van tőled! – kikívánkozott az igazság belőlem, de meglepődtem, mert, ahogy „kedvenc” vőlegényemre néztem, olyat láttam az arcán, amire nem számítottam. Mosolygott, majd hangosan elkezdett nevetni. Mi Jane-nel meglepetten egymásra néztünk. Szinte egyszerre megrántottuk a vállunkat. Jó, biztos meghülyült. Másra nem tudtam gondolni, de olyan hangosan röhögött, hogy már mindenki körénk sereglett. Nem tudták mire vélni Felix viselkedését. Mi sem.
• Álmodozzál csak hercegnőm! Az enyém vagy és leszel is, amíg világ a világ! Nem érdekel, hogy utálsz, az is csak egy érzés, tehát érzel irántam valamit. Meg különben is köt a vér, meg apád szava. Adsz csókot és kész! - ezzel megfogta az arcomat az egyik kezével, a másikkal pedig lefogta a még szabadon védekező kezeimet, szorosan magához húzott, éreztem ágaskodó férfiasságát, ahogy engem követelt, de ettől csak nagyobb undor lett rajtam úrrá.

Próbáltam megszabadulni tőle, ellöktem magam a faltól, amihez odaszorított az előbb, de ezzel csak azt értem el, hogy velem együtt esett Ő is. Én gyorsan felugrottam és az ajtó felé rohantam, de túl sokan álltak minket körbe. Menekülni akartam, de elkapott két erős kar. Felnéztem és megláttam apám szigorú arcát.

• Isabella, ne akadékoskodj folyton! Férjhez mész és kész! Zárjuk le a témát! Ha végre Felixé leszel, nem hagyhatod el soha Volterrát, sem a Volturit. Örökké ide tartozol majd - ledöbbentettek Apám szavai. Még hogy örökké itt éljek, ezekkel? Soha, ki kell találnom valamit.
• Apám, téged nem bánt az, hogy boldogtalannak látsz? Ennyire utálsz, hogy nem érdekel az életem, vagy, hogy én mit akarok? Tudod mit? Gyűlöllek! Miért pont egy szívtelen dög az apám? Miért kellett megszületnem? Utálom azt az életet, amire szántál engem! - elsírtam magam a mondandóm végére, majd berohantam a szobámba. Nem tudom, mit várok egy vámpírtól.

Becsaptam magam mögött az ajtót, gondoltam úgysem jön be senki. De tévedtem, kopogtattak az ajtón, meglepetésemre Jane volt az. Valami megváltozott köztünk az eltelt idő alatt. Talán kicsit közelebb kerültünk, hiszen most már jobban megértjük egymást. Egy a cél.

• Gyere gyorsan, mindenkit összehívtak a tárgyalóba, most nem figyel senki, meg tudsz szökni! Ha bármi gond lenne, én majd elterelem a figyelmüket – suttogta.
• Köszönöm kedves vagy, de nem mehetek! Nem játszadozhatok a családom életével, hiába szenvedek! Amíg ők élnek, addig valamennyire boldogság tölt el - arcára néztem és láttam, hogy meglepődött – Tudom, az életedet kockáztattad miattam, de nem tehetem, értsd meg. De egy valamit megtehetnél nekem. Írok egy levelet Edwardnak, eljuttatnád hozzá valahogy? – örültem, hogy eszembe jutott ez az opció, hiszen így hírt adhatok magamról az otthon aggódó családomnak.
• Remélem, tudod, mit kérsz tőlem! Ha elkapnak nekem végem, de valahogy megoldom. Nem tudom még hogyan, de kitalálok valamit! - ezzel kilépett a folyosóra, majd visszafordult és így szólt – De azt remélem, tudod, hogy ettől még nem lettünk puszi pajtások, csak két szenvedő nő. De akármit is csinálhatok, te hozzámész Felixhez, akár tetszik akár nem. Ezentúl is fent kell tartanunk a látszatot, hogy utáljuk egymást - majd megfordult, pont beleütközött Alecba. Hirtelen egymásra néztünk, hiszen lehet, hogy hallott mindent. Akkor tényleg végünk, mert apám valamilyen okból kifolyólag nagyon erőlteti ezt a házasságot. De nem nyugszok, amíg rá nem jövök, hogy miért.
• Lányok, ha nem tudnám, hogy nem bírjátok egymást, akkor most kezdhetnék aggódni - szólt mosolyogva, és tovatűnt a folyosón. Jane is elment. Én meg izgatottan kezdtem hozzá levelemhez.

Mit írhatnék neki? Írjam meg az igazat, hogy fogva tartanak, kényszerítenek, hogy hozzámenjek Felixhez? Nem szabad túl őszintének lennem, kicsit ferdíteni kell a dolgokon, hiszen még képes és egyedül nekiesik az egész Volturinak, ezt meg végképp nem akarom. Töltöttem egy pohár állati vért, lehúztam és nekiálltam a műnek. Már egy csomó összegyűrt papírgalacsin tornyosult körülöttem mire találtam egy elfogadható verziót.

„Szerelmem!

Minden perc, amit nélküled töltök kín, de ha egyedül vagyok és becsukom a szemem, magam előtt látom a gyönyörű arcodat, mosolygó ajkaidat. ha felpillantok az éjszakai égboltra, a csillagokban látom a szikrázó szemeidet. Egyszóval végig mellettem vagy szerelmem, ezáltal nem vagyok annyira magányos. Ne aggódj miattam, jól vagyok.

Sokszor csókollak

u.i.: A szívszerinti szüleimet puszilom, az összes otthoni rokonomat, barátomat ölelem, sok-sok szeretettel gondolok rájuk.

A te Bellád”

Vagy százszor átolvastam, mire eldöntöttem, hogy ezt küldöm, és végre sikerült elfogadhatót írnom.

Felkeltem a földről, összeszedtem a papír tengert, bedugtam egy lila borítékba a levelet. Elindultam Jane-t megkeresni.

Beletelt egy kis időbe amíg rátaláltam, épp a titkárnővel beszélgettet, igazából nem értettem minek nekik titkárnő, és miért pont ember, de Ők tudják. Odaléptem hozzá és megszólítottam

• Itt van, amiről beszéltünk, remélem, tényleg megcsinálod, és nem kamuzol - próbáltam nem túl konkrét dolgokat mondani, mert ugye itt a falnak is füle van. Hozzám fordult és mosolyogva elvette a borítékot, majd átnyújtotta Gianna -nak.
• Te mit csinálsz? Nem erről volt szó! Ha egyből apámnak viszi… - nem tudtam befejezni, mert elállt a lélegzetem attól, amit csinált. Megbabonázta a titkárnőt. Fel kell adnia a levelet, és utána nem emlékszik semmire. Jó trükk, kár hogy én nem tudok ilyet. Bár mostanában egyik képességemet sem használom, mert amióta itt vagyok, blokkolja valami az erőmet.

Miután otthagytam őket elindultam kifelé az erdőbe, egy kicsit vadászni, mert az igazat megvallva, kicsit elegem van már a „készételből”. Igaz, hogy sajnálom a kedves kis állatokat, de inkább őket ölöm meg mint az embereket, na meg különben is kinek hiányzik egy-egy róka, vagy szarvas. Vigyáztam, hogy véletlenül se egy anyaállatot öljek meg, nem vettem volna a szívemre, ha egy kicsi sírna az anyja után.

Teltek a hetek, semmi válasz nem jött Edwardomtól, kezdtem aggódni. Lehet, hogy ő már elfelejtett? Nem, az nem lehet, hiszen örök szerelemmel szeretjük egymást. Kételkedtem én már mindenben, Jane-t naponta kikérdeztem, hogy biztos elküldte, biztos nem kaptam választ.

Azt hiszem kicsit sikerült mindenkit az őrületbe kergetnem. Főleg magamat.

Az esküvő pedig feltartóztatatlanul közeledett. Ruhám már megvolt, sajnos gyönyörűre sikeredett, sajnos, mert nem a megfelelő emberhez, vagyis vámpírhoz megyek hozzá. A vonalú, egyszerű, tört fehér ruha volt, le sem tudom írni annyira csodaszép. Felix nem látta a ruhámat, vagyis nem láthatta. Egyre nehezebb volt lerázni magamról, kifogásokat keresni, hogy miért nem csókolom meg, miért nem bújok hozzá. De egyre jobban távolodtam tőle, főleg az óta amióta tudom, hogy Jane-t miattam dobta.

Holnap esküvő. Meg akarok halni, nem élem túl ezt a napot! Ezek után Felix minden akadály nélkül tapizhat, meg minden más… Ettől a gondolattól felfordult a gyomrom.

Jane különleges estét szervezett, csupa meglepetés volt ez a nő már egy hete.

Igazából nem tulajdonítottam neki különösebb érdeklődést, hiszen el voltam a saját kis világomban, távol a valóságtól, ettől a szomorú és kegyetlen élettől.

Na, de nem kéne már tovább sajnáltatnom magam, ma este bulizunk, legalábbis azt hallottam, hogy Jane szervez nekem egy kis bulit.

Régen voltam szórakozni, szóval ez most abszolút jól esik, jó lesz már lazítani.

Este, pontban nyolc órakor kirángattak a szobámból és betuszkoltak a csajok egy lesötétített limuzinba.

Teljesen új élmény volt, élveztem nagyon. Egy helyi szórakozóhelyre hajtottunk, a nevét kimondani sem tudtam. Ízlésesen volt berendezve, de a fő attrakció nem ez volt. Egy Chippendale fiú közeledett felém, nem sok ruha volt rajta, vagyis most már, mert elkezdte ledobálni magáról a ruhákat. De a fején lévő álarc fent maradt. Már kivillant izmos mellkasa, és kockás hasa, meg kell mondani szép látvány volt. Nem bírtam levenni a szemem róla, és ő is csak engem nézett. Egyre közelebb és közelebb jött, majd megfogta a kezem és a vállára kapott, és pörgött velem körbe-körbe, majd kifutott az öltözők fel. Azt hittem, ez is a műsor része, hiszen Jane vidáman integetett, amikor kivitt a srác. Kint letett és elkezdett húzni a kijárat fele. Ez megbolondult? El akar rabolni?

• Hé, te mit csinálsz? Nem mehetek veled, tudod, holnap férjhez megyek, végül is ez egy leánybúcsúztató, ha még nem jöttél volna rá! - ripakodtam rá.
• Psszt Bella, ne kiabálj, még meghallanak! - ez honnan tudja a nevem és mégis mi ez itt?
• Te csak ne parancsolgass nekem jó? Akkor sem megyek veled sehova, meghülyültél? Az életeddel játszol kispajtás! Nem tudod mi vár rád, ha ezek elkapnak! - próbáltam hatni rá, de látszólag kevés sikerrel.
• A vámpírokra gondolsz? Nem félek tőlük, inkább ők féljenek tőlem - ez hülye… De honnan tudja hogy vámpírok vannak bent? Kezd érdekessé válni ez az egész szitu.
• Öö, te honnan tudsz rólunk, ki vagy te? - kérdeztem zavartan, totál lefagytam ettől a csávótól.
• Bella, nem igaz, hogy nem ismersz meg, vagy a hangomat! Már elfelejtettél? Ettől most szomorú lettem – és ezzel levette a maszkot a fejéről.

Ahogy megláttam az arcát, egyből mosolyra fakadt a szám, Ő itt, na de hogyan? Miért? Értem jött vajon? Nem tudja, mekkora veszélynek teszi ki magát? Őrült, de mégis szeretem. A nyakába ugrottam és futottunk a szabadság kegyes ölébe.

köszi hogy elbírtad olvasni hangos horkolás nélkül :D

egy kis szösszenet a 10. fejezetből

"Egy chippendale fiú közeledett felém, nem sok ruha volt rajta, vagyis most már mert elkezdte ledobálni magáról a ruhákat. De a fején lévő álarc fent maradt. Már kivillant izmos mellkasa, és kockás hasa, meg kell mondani szép látvány volt. Nem bírtam levenni a szemem róla, és ő is csak engem nézett."

9.fejezet

Sziasztok

Bocsánat hogy ennyit kellett várni Rám, de végre itt van a még meleg 9. fejezet. Jó olvasást, és komizást kívánok. Köszönöm Leának a gyors bétázást (imádlak) :D

pusz mindenkinek :D komizzatok!!!:) köszi

Nem vagyok Én ilyen megrázkódtatásokra felkészülve, nemrég még az volt a legnagyobb bajom, hogy a szüleimmel veszekedtem az iskola meg J miatt. De most itt, ebben az új világban se család, se barátok, senki, aki megvédene, mellettem állna, legalább vigasztalna. Ekkor elém rakott a pincér egy tálcát, rajta egy pezsgős pohár, benne vérrel, a tányéron pedig nyers hús. Hozott még egy tálcát, azon pedig emberi étel volt. Az előző tálcát meglátván fintorogtam, de ez már jobban tetszett, legalábbis a szemeimnek, aztán lehet, hogy a gyomrom már nem így találja.

• Egyél már! Nem fog senki megetetni, vagy lerakjam a tányért a földre kutyuskám? - lekezelően beszélt velem és még vigyorgott is hozzá.
  
• Mindjárt megharaplak, aztán megtudod! – vágtam vissza vicsorogva. Mit képzel ez a fajankó?

Nem kaptam már választ, csak előrement a pilótafülkébe. Valami idegen nyelven beszélgettek. Nekiálltam enni, először az emberi étellel próbálkoztam, történetesen a kedvencemmel, egy sajtburgerrel. Végül is ízlett, de eddig mindig jól laktam két darab után, most még mindig éhes voltam. A vér illata csábított. Hiába, félig vámpír vagyok, nem tudom tagadni, szóval megittam a pohár vért. Kevés volt, így kértem még. A pincér utánatöltött és megint kiittam. Jó párszor meghúztam a csábító nedűt.

Épp elgondolkoztam, felidéztem az elválásunkat Edwarddal, ettől még jobban szorongatta a fájdalom a szívemet. Nem értettem, miért nem volt képes rám nézni elválásunkkor. S sírás kerülgetett, de nem adtam meg ezt az örömöt az óriásnak, még a végén azt hinné hogy miatta sírok. Belemerültem teljesen a saját kis világomba, ahol minden szép és jó, boldogok lehetnénk Bronzival… Éreztem, ahogy egy hideg kéz lökdös. Felemeltem a fejem, kinéztem az ablakon, mindenhol aszfaltcsíkokat láttam. Akkor ezek szerint leszálltunk. Még jócskán benne voltunk az éjszakában, sötét volt odakint, csak a kifutók voltak kivilágítva. Kirángattak a repülőből, egyenesen egy lesötétített limuzinba. Hál’Isten, azért belülről láttam mindent, főleg a város nevezetességét, a Pisai ferde tornyot. Majd egy félórás autóút következett, ami szótlanul telt.
Láttam a Volterra feliratot a város elején, majd feltűnt a vár. Hatalmas kőfalak vették körbe az óriási építményt, ami elég régi lehetett. Bevittek egy sötét alagútrendszeren keresztül. Nem igazán értettem, miért nem mehetünk a főbejáraton. Majd egy hatalmas teremben találtuk magunkat. két férfi sietett elénk, félelmetes vörös szemük volt, mint az óriásnak.

• Nocsak Demetri, végre visszaértél! Aro és Alec már nagyon várnak Titeket - majd odafordult hozzám, és alaposan végig nézett, tetőtől talpig. Bekísért egy hosszú, sötét folyosón keresztül egy hatalmas vasajtóig, bekopogott, megvárta a választ, és belökött rajta. Így már egyedül kellett szembenéznem a jövőmmel.

A terem fényűző volt, hatalmas festett üvegekkel, három óriási trónnal. Egy vámpír ült az egyikben, de amint meglátott, felpattant. Így jobban meg tudtam nézni magamnak a felém közeledő alakot. Vörösen izzó szemeivel végigpásztázott ő is engem, izmos testalkata volt és rövid fekete haja, nagyjából egyidős velem, szóval biztos nem Ő az Apám. Akkor kicsoda? És mit akar Tőlem? - töprengtem magamban, miközben megszólalt.

• Isabella miele, örülök, hogy végre látlak! Elhinnéd, ha azt mondom, hiányoztál? Most már mindketten boldogok leszünk. Velem maradsz örökre - mosolyogva lépdelt felém, majd hirtelen megragadta a kezem. Én hátrébb akartam lépni, de nagyon erősen tartott, nem sikerült kiszakadnom a fogságából. Visszarántott magához és a hirtelen mozdulattól neki estem, és mindketten a földre estünk. A mellkasán landoltam, megéreztem izmos mellkasát, majd felnéztem az arcára, és majd megpukkadtam azon, ahogy röhögött rajtam.
• Ennyire örülsz nekem? Alig vártad, hogy rám feküdhess, de édes vagy! Ha ezt tudom, már korábban megfűzöm Apádat, hogy idehozasson. Amúgy, ha már így összejöttünk hadd mutatkozzam be!A nevem Felix Volturi - mi történik itt? Idehozatott apám? Neki? Teljesen összezavarodtam.... az ajtó nyikorgására figyeltem fel.
• Felix, hányszor mondtam már Neked, hogy Én akarok vele először beszélni? Értem én, hogy izgatott vagy, de nekem jogom van hozzá, az Én lányom. Szóval takarodj! - kiáltott rá hangosan mire megijedtem, ő az apám… hiszen fiatalabbnak néz ki nálam… majd a kezét nyújtotta felém, és felsegített a földről, Felix mellől. Ő nagy hisztit vágva kicsörtetett a szobából.

• Isabella kedvesem, nem akartam, hogy így tudd meg. Igen Én vagyok az Apád, Alec Volturi. Tudom, fiatalnak nézek ki, de már nagyon régóta vagyok fogoly ebben a testben. Gondolom, mindent tudsz, hogyan találkoztunk, szerettünk egymásba és a többit, anyáddal.
• Várj, szeretted Őt? Erről nem volt szó, hiszen csak kihasználtad! Aztán eldobtad, mint egy rongyot, mikor kiderült, hogy terhes Velem! Te nem akartál engem! - kiabáltam felé a szavakat. Ne hazudjon már itt nekem össze-vissza, már rég nem vagyok gyerek… Pupillái kitágultak, arca eltorzult, majd rám üvöltött
• Ne kiabálj velem, nem tudod, hogy ki vagyok, és mekkora hatalmam van! Te egy senki vagy itt! - majd éreztem, ahogy fokozatosan fújja ki a gőzt, és észbe kapott - Bocsáss meg, de nem tűröm, ha kiabálnak Velem, ezt még nem tudhattad. Sajnálom - ezek után nehéz lesz lebontani a kettőnk között egyre magasló falat.
• Nos, lépjünk túl ezen! Felixet megismerted már, így nem marad más, mint hogy körbevezesselek - próbált kedveskedni, de amint rám nézett látta, hogy hiába. Nem akarom megkönnyíteni a helyzetét, mielőtt még elbízná magát.

Körbevezetett az óriási palotában, mindenütt fényűző berendezés és luxus fogadott. Akkor lepődtem meg igazán, amikor megálltunk egy ajtó előtt. A torkát köszörülte, éreztem, hogy mondani akar valamit.

• Ez itt a Te szobád Isabella. Remélem, tetszik majd. Most pedig pihenjm mert elég sok megrázkódtatás ért ma - próbált átölelni, de kibújtam előle.
• Köszönöm, kedves vagy, de nem kell saját szoba, nem maradok itt sokáig. Ugye? - kérdeztem kétkedve.
• Reggel megbeszéljük ezt is. Most pedig aludj, ha jól informálódtam, neked még szükséged van az alvásra – mosolygott, majd elsétált a sötét folyosón.

Egyedül maradtam. Félve nyitottam be, nem tudtam mi vár Rám odabent. Bekukkantottam és tátva maradt a szám. A hófehér falakon rózsaszín és lila leanderek futottak szerte szét. Behálózták az egész szobát, a virágok az ágyneműn és a függönyön is visszaköszöntek. Lehuppantam az ágyra, és csodálkozva vettem észre, hogy a cuccaim már a szobában vannak. Megláttam két ajtót a jobb oldalon. Győzött a kíváncsiságom már megint, így elindultam az első ajtó felé és óvatosan benyitottam. Majdnem leültem a meglepetéstől. Egy óriási gardrób volt, telis tele ruhákkal. Nagyobb volt, mint a szobám, hatalmas tükrökkel, kényelmes fotelokkal. Megnézegettem a ruhákat, kíváncsi voltam, hogy vajon kinek a ruhái lehetnek, kinek a szobáját kaptam meg. A ruhák benne voltak egy védőtasakban, mindegyikre az Én nevem volt írva, csupa-csupa márkás ruha, az én méretemben. Majd tovább léptem és cipőtenger látványa fogadott. Magas sarkú, tornacipő, csizmák tömkelege, minden színben. Nem voltam egy kimondott divatbolond, de azért ettől a látványtól gyorsabban dobogott a pici szívem. Kifordultam a ruhamennyországból, és folytattam utamat a következő ajtóig. Megtorpantam előtte. Vajon itt mi lehet? Csukott szemmel nyomtam le a kilincset, majd hirtelen kinyitottam, és egy luxus fürdőszoba tárult a hitetlenkedő szemeim elé. A baloldalon egy óriási sarokkád, mellette dupla mosdó, színben abszolút passzolt a szobához. Gyönyörű volt minden, soha nem láttam még ilyen szépet. Majd visszaléptem a szobába, és meglepődtem a látványon.
Elindultam kissé feldúlva az ágy felé, amin Felix terpeszkedett.

• Kicsim, már hiányoztam ugye? Mert Te Nekem nagyon is. Gyere, csücss, ide mellém kislány, mesélj! Kíváncsi vagyok minden részletre az eddigi jelentéktelen életedből, mert most kezdődik az igazi nagybetűs élet! Itt minden csak a szórakozásról szól. Majd meglátod. Tetszik a szobád? Segítettem berendezni Apádnak - hadarta lelkesen. Én abszolút lefagytam attól, hogy bejött minden szó nélkül a szobámba. Magamhoz térve elkezdtem kiabálni.

• Takarodj ki a szobámból! Te normális vagy? Nem ronthatsz csak így be! Legalább kopogtál volna! Idióta, ha kíváncsi vagyok Rád megkereslek. Mi lett volna, ha éppen fürdök, arra nem gondoltál mi? - vágtam hozzá ingerülten. Bele sem mertem gondolni, mi lett volna, ha épp csak egy törülköző van rajtam, amikor belép. Ekkor az arcára néztem, és a ülig érő vigyorára lettem figyelmes.
•  Kicsim, nagyon örültem volna neki! Szólj, ha fürdeni mész, segítek megmosni a hátad - poénkodott volna, de nem volt vicces.
• Legyél szíves és távozz! Most még szépen kérlek - ezzel rámorogtam, mire Felix meglepetten nézett rám
• Kislány, hogy te miket tudsz! Nagyon nehéz itt hagyni téged, de rendben, jobb a békesség. Majd még találkozunk a vacsinál! - meg akart puszilni, de én elhajoltam előle, mire egy gyors mosolyt kaptam válaszul. Miután távozott, bezártam az ajtómat. Nem mintha sokat számítana egy vámpírral szemben, de több mint a semmi. Kipakoltam azt a kevés cuccot, amit hoztam, lezuhanyoztam gyorsan, és befeküdtem az ágy közepére. Kicsit forgolódtam, majd elaludtam. Mély, pihentető alvás volt, álmokkal teli. Bronzimmal álmodtam, boldogok voltunk együtt, szerettük egymást. Kézen fogva sétálgattunk az iskola folyosóján, mellettünk Alice és Jasper sétált. Gyönyörű álom, nem is akartam felkelni, de a mobilom nem hagyott aludni. Előkotortam, meg sem néztem a kijelzőt, úgy felvettem.
• Hallo – kérdeztem fáradtan, kissé rekedt hanggal
• Szia, végre elértelek! Úgy hiányzol mindenkinek! De ne aggódj, nem maradsz ott sokáig. Tudod ki is üdvözöl, na meg a kutyáknak is hiányzol. Puszil mindenki, érezd jól magad a körülménykehez képest. Sok-sok puszi, de most mennem kell, bocsi! Szia! - és ezzel letette.
  
  
  
  
  Meg sem bírtam szólalni, Alice levegővétel nélkül eldarálta az egészet. Én meg csak tátogtam, mint a hal. Leraktam a telefont, majd elkezdtem összeszedni magam. Ki kéne kelni már az ágyból, fel kéne ébrednem… Megcéloztam a fürdőt, majd felöltöztem, egy fekete farmert meg egy lila, kivágott felsőt vettem fel. Na, meg tornacipőt, nem vagyok magas sarkú párti, csak ha muszáj. Elindultam megkeresni Alec-et vagyis apámat. Igazából, ahogy kiléptem a folyosóra, elbizonytalanodtam, minden felé kisebb folyosók futottak. Vajon merre találom meg? Maximum bejárom az egész helyet, megismerem, mi merre van. Elindultam a jobb oldalin, egy lélekkel sem találkoztam, csak zárt ajtókat láttam. Körülbelül tíz perce bolyongtam már, mikor meghallottam a hangját. Követtem a forrása felé, és a hatalmas tárgyalóban meg is találtam, de nem egyedül.
  
  Majdnem elájultam, amikor megláttam, hogy kivel beszélget. A bronz haja, arany szeme melegséget és egy érdekes érzést váltott ki belőlem, de ezt ekkor még nem tudtam hova tenni. Szívem hangosan kalapált, a torkomban éreztem minden egyes dobbanásnál. Beléptem a szobába, és elvesztem az arany tengerben. Rám emelte gyönyörű szemeit, és végem volt. Nem volt tovább, azonnal rá akartam ugrani, bevallani, hogy nagyon tetszik, hogy szeretem. Ekkor féloldalas mosolyra húzódott az ajka, amit annyira imádtam rajta, hogy legszívesebben lecsókoltam volna Róla.
• Bella, de jó hogy újra látlak! Hiányoztál, ezért gondoltam, hogy meglátogatlak. Ahogy hallottam, én is hiányoztam neked - ezzel közelebb jött hozzám és átölelt. Nem akartam elengedni soha többé. Csak akkor esett le, hogy mit mondott, amikor már elengedett. Bakker mindig elfelejtem, hogy gondolatolvasó, arcom vörös színben lángolt .Vagyis gondolom, hogy elpirultam elég rendesen, mert éreztem, ahogy elönt a melegség. Úristen, mit gondolhat rólam? Tök ciki, tekintve azt, hogy mik jártak az eszemben. Mit nem adnék azért, hogy ne hallja a gondolataimat! Ekkor eszembe jutott, ami náluk történt, hogy valamit csináltam, amitől nem hallott. Próbáltam elfedni a gondolataimat. De honnan tudom,hogy teljes a siker? Oké, akkor képzeljük el Edit meztelen felsőtesttel, mellizmai gyönyörűen kidolgozottak, kockás hasán végigzongoráznék a nyelvemmel. Ed szakított ki a gondolataimból, felemelte az államat, belenézett a szemeimbe, és megcsókolt. Olyan gyönyörű volt, édes, leírhatatlanul tökéletes. Remegtem egész testemben. Végre, hiszen erre vágytam már régóta. Épp a hetedik mennyországban voltam, amikor valahonnan messziről valaki megköszörülte a torkát.
• Khm, bocsánat a zavarásért, de te ki vagy, és mit csinálsz a menyasszonyommal? Azonnal engedd el! Mit képzelsz, Ő az enyém, csak az enyém! - kelt ki magából Felix és nekirontott Ednek, elszakítva minket egymástól, hiszen még összefonódva álltunk a csók után.
• Felix nem vagyok a Tiéd, és arról sem tudok, hogy megkérted volna a kezem! Úgyhogy állítsd le magad, semmi jogod hozzám! – kiakasztott, hogy a tulajdonának tekint, de Ed sem hagyta annyiban
• Szia, Edward Cullen vagyok, és Ő itt az életem szerelme, úgyhogy jobban tennéd ha arrébb állnál és békén hagynál minket! - támadóállásba helyezkedett, és feketén villogtak a szemei.
  
  
  
  
  Felixnek sem kellett több, Ed szavai nyomán elkezdett nevetni, amit nem tudtam hova tenni. Tuti nem normális… Ő is támadóállásba állt. Nem akartam. hogy baja essen, hiszen Felix emberi vérrel táplálkozott, amitől erősebb volt, mint Ed, aki állati véren élt. Na, meg elég nagy a túlerő, nem okos itt kihívni maga ellen a sorsot, ezért próbáltam megakadályozni ezt a kudarcra ítélt harcot, hiszen tudtam, hogy erős a szerelmem, de ezen a terepen nincs esélye. Apám, aki eddig csendesen figyelte a fiúk kakaskodását, hasonlóra gondolhatott, mivel a két fél közé állt és megszólalt.
• Felix, Edward mégis, mit képzeltek? Itt nem lesz semmiféle verekedés! Edward tudom, hogy erős vagy, de ne felejtsd el, hogy Volterrában vagy. Itt Te vendég vagy, viselkedj is úgy. Szerelem ide vagy oda, Isabellát Felixnek ígértem, még amikor megszületett. Nem tehetsz ellene semmit, tehát ne próbálkozz! Ajánlom, hogy indulj el még ma, és menj haza, felejtsd el Isabellát! - mondta szigorúan Alec. Leesett az állam, meg Edinek is. Szóval ezért hozatott el, ez volt a nagy titok! De ebből nem lesz semmi, nem szakíthat el a szerelmemtől!
• Apám, miért nem mondtad, hogy mi a célod velem? De ezt most megmondhatom neked, hogy soha nem leszek Felix felesége! Edwardot szeretem!- feszülten vártam a válaszát.
• De drágám, én szeretni foglak az örökkön örökké, majd te is megszeretsz, és elfelejted ezt a nyápicot - vágott közbe Félix
• Nyápic? És ezt pont te mondod nyálaska? Ő soha nem lesz a Tiéd, hiszen nem tárgy, nem tulajdona senkinek! Ő dönt és döntött, szeretjük egymást. Ha kell, a saját kezeimben viszem vissza a házunkba, de nélküle nem megyek el! - mondta határozottan kedvesem, de éreztem, hogy ez nem fog ilyen könnyen menni.
• Isabella, azonnal menj a szobádba! Addig nem jöhetsz ki, amíg jobb belátásra nem térsz! Felix lesz a férjed. Az esküvőt pedig megtartjuk. Nincs kifogás! - dörgött szigorúan Alec.
• De Apám! Én nem megyek hozzá ehhez az alakhoz! Inkább meghalok! – dohogtam. Nem engedek az igazamból, a szerelmem nélkül nem élet az élet…
• Őrök, azonnal zárjátok be a szobájába, ne kapjon enni, amíg meg nem jön az esze! Edward, Te pedig távozz, nem vagy szívesen látott vendég nálunk - rendelkezett Alec. Próbáltam elmenekülni az Őrök elől, kibújni a szorításból, legalább elbúcsúzni életem szerelmétől, de nem engedtek. Miért kell mindenkinek engem kínoznia, miért nem lehetek csak egyszerűen boldog? Szívem szakadt meg, ahogy Ed arcára néztem. Könnyek nélkül sírt, Ő is ugyanúgy szenvedett, ahogy Én. Nem lehetünk egymáséi, de nem leszek másé sem, inkább meghalok!
• Edward, mindig szeretni foglak, de jobb lesz ha elmész! Gondolj a családodra, nem háborúzhattok a Volturival. Nem venném a szívemre, ha miattam bajotok esne. Siess haza, és vigyázz a szeretteidre! - kérleltem szerelmemet. Nehéz volt az elválás, de nem volt jobb megoldás a jelenlegi helyzetre. Legalább biztonságban tudhatom. Ez a legfontosabb.
• Bella, ne mondj ilyet, nem hagylak itt ezekkel! Szeretlek, hülye voltam, hogy csak úgy elengedtelek akkor a repülőtéren! Sajnálom, hogy elhajoltam a csókod elől, de nem akartam, hogy fájjon hiszen ott voltak Jacob gondolatai is, és a Tieid is. Jobb lett volna, ha nem jövök el, de már nem bírtam nélküled. Szerelmem, térj jobb belátásra, és gyere velem! - kérlelt kedvesen, miközben pár testőr közrevette és kísérte kifelé
• Drágám, tudod, hogy ez lehetetlen, menj békével! Felejts el! Boldogabb leszel nélkülem - nem igaz szavak voltak ezek, csak gondoltam, jobb lesz neki nélkülem.
• Ne mondj ilyet! Hogyan lehetnék nélküled boldog? Most, hogy megtaláltalak nem eresztelek! Soha! - nem akartam már hallani a fájdalmas szavakat, amik kitépték a szívemet.
• Csak menj! Legyél szíves, menj el, ne rontsunk tovább a helyzeten! – kérleltem.
  
  
  
  
  Megfordult, kiszabadult az őr kezéből és odaszaladt hozzám egy búcsúcsókért. Gyors, szívszaggató búcsú volt, mivel Apám jelzésére megragadták és kivonszolták a palotából. Futottam volna utána, de Felix elkapott és berángatott a szobámba. Levágott az ágyra, majd győzedelmes arccal kivonult, bezárva maga mögött az ajtót. Hiába dörömböltem, senkit sem érdekelt, hogy rab vagyok. Próbáltam összeszedni minden erőmet, de mintha valami vagy valaki blokkolta volna.
  
  Ekkor az ablak felé futottam, de azok tele voltak vastag rácsokkal. Amikor lenéztem, megláttam, ahogy Edet toloncolják kifelé. Szomorú szívem összefacsarodott, sokáig néztem még utána, még akkor is, amikor már nem láttam. Soha nem tudom elfelejteni arany szemeit, örökre rab marad a szívemben, és az a csók… még most is belepirultam.
  
  Ekkor valaki mögém lépett és átölelt. Nem volt olyan nagy tűzzel égő, mint az Övé, de ezen az úton kellett mennem, ha nem akartam, hogy bajba kerüljön a családom.
  
  Nagy ár, amit fizetnem kell.

Díj

 Kaptam Yoopi-tól egy díjat, szerintem még kicsit korai, meg abszolút nem érdemlem meg. De azért köszönöm :D
Szabályok!
1. Köszönd meg!
2. Linkeld be a blogját, akitől kaptad!
3. Küld el 4 embernek! (nekik is linkeld be a blogjukat)
4. Tedd ki az oldaladra!
5. Értesítsd a személyeket, akiknek küldöd!


1. Köszönöm szépen Yoopi :)
2.Yoopi Twilighter
3.Lea
   Ivi 
   Niki
   Angelika
4.5. ok :)

Ma elvileg friss :) kicsit hosszabb mint a megszokott :D Szóval gyertek vissza majd este fél 11 körül :D

8. fejezet

– Engedj el, ezt nem teheted velem! Ki vagy? Hova viszel egyáltalán? Hogy engedhettek el veled? - kérleltem a jéghideg óriást, aki elcipelt a Cullen házból, kitépett az egész eddigi életemből és azt várta, hogy boldogan kövessem minden ok nélkül. Ekkor Jake hangját hallottam a fejemben.

 „Ne ellenkezz, Vele kell menned. Nem fog bántani. Az Apád küldte érted, mi nem  tehettünk ellene semmit, sem Cullenék. Sokkal erősebb az apád, mint azt gondoltuk.” A hangja szomorú volt, és meggyötört. Már megint elveszít engem, úgy látszik, nem lesz vége a szenvedéseinek... Szegényke… Ekkor hatolt el a tudatomig, amit mondott.

Az apám?!

Ekkor megláttam a célpontot, ami felé cipelt ez a szívtelen állat. A repülőtér körvonalait a felkelő hold világította meg, az  kisebb gép állt a kifutón. Valami magángép féle – gondoltam. Egy nagy V betű  volt a  farkára festve. Kérdeztem merre megyünk, hova visz, kérleltem, hogy engedjen el, de  mintha teljesen süket lett volna. Vajon Ő az Apám? Ha igen, akkor miért ilyen  Velem?     De Ő nem lehet az, Anyu máshogy írta le a külsejét, szóval az Apámhoz visz, elküldte értem a testőrét. De miért nem jött el értem személyesen? Nagyjából ilyen, meg ezernyi más gondolat cikázott az agyamban.

– Kérlek, tudnál valami ennivalót adni, keríteni Nekem? Nagyon éhes vagyok már - őszintén szólva nem is ettem az átalakulásom óta, sőt azt sem tudom, hogy mit kéne ennem, vagyis tudjuk, mit eszik egy vámpír... de én félig farkas is vagyok. Atyám, komplikált eset vagyok, az biztos. Elmosolyodtam magamon. Örülök, hogy elvagyok... ha már úgysem foglalkozik velem más.
– Majd a repülőn, van bekészítve étel, akármin is élsz, van minden - végre megszólalt nem éppen kedves kísérőm, vagyis fogva tartóm.

Még várni kellett, hogy felkészítsék a repülőt, néztem, ahogy megtankolják, mást igazából nem tudtam tenni, engedelmesen ültem a név nélküli idegen mellett. Ekkor megint Jake hangját hallottam.

- Itt állunk a repülőtérrel szemben, ne nézz ide, itt még nem érzi a szagunkat. Ki tudsz valahogy jutni a mellékhelyiségbe? Talán akkor, ha nem vagy mellette, lenne esélyünk ellene – aha, szóval most meg már, amikor majdnem késő megmentenének… Hol voltak eddig, amikor átcibált a városon?
– Bells, egyeztettünk Cullenékkel, meg a törzs többi tagjával, mert nem csak a Te életed forog kockán. Ha szembeszállunk a Volturi-val az nem csak minket érint. De úgy döntöttünk, hogy megmentünk, kerül, amibe kerül - suttogta J az elmémbe.
Őszintén szólva, ezen még nem gondolkodtam, csak magamra gondoltam én önző, a családomat és barátaimat is bajba keverném. Nem kockáztathatok, elmegyek Vele, Apámhoz.

– Ne, ezt ne tedd! Szeretlek! Nem teheted velem meg Bella! Attól hogy Te már nem szeretsz, nekem fontos vagy! - most már kiabált, üvöltött a fejemben, majdnem megsüketültem Tőle. De honnan tudja, mire gondolok, hiszen én csak hallom Őket, nem tudok beszélni velük.
– Bells, itt van mellettem Edward Cullen is. Ő közvetíti Nekem a gondolataidat, Alice pedig azt üzeni vigyázz Magadra, és nem lesz semmi baj, már amennyit Tőlünk lát. Te ezt biztos érted – ledöbbentem. Eljött Ed és Alice is? Ez örömmel töltött el, pedig jelen pillanatban ez a legrosszabb pillanat erre. Ekkor eszembe jutott valami. Bekapcsoltam a zavarást, hogy Edward ne hallja a gondolataimat.

 Elkezdtem kiabálni, ahogy csak bírtam. Tudtam, akiknek kell, meghallanak.
– Hagyjatok elmenni, nem akarom, hogy miattam bajotok essen, azt nem venném a szívemre! - potyogtak a könnyeim.
 Az óriás idegesen rám nézett, megfogta a kezemet, megszorította úgy, hogy már nem éreztem, és húzott a repülő felé. Közben azt mormogta, hogy rajta nem fogunk ki, még a rühes korcsokkal sem. Kiabált, hogy maradjak nyugton, ne bőgjek, ne kiabáljak. Ekkor megláttam, ahogy Jake, és Edward rohan az épületbe. A többiek pedig kint vártak, támadásra készen, gondolták ketten elbánnak a fogva tartómmal. Meglátta mi készül ellene, így, hogy szabaddá tegye kezét, megfogott és bevágott a sarokba. Már csak annyit észleltem, hogy a fejem koppan a kemény betonon. A sebem miatt nem is aggódtam tudtam hamar begyógyul. A fiúkat féltettem, feléjük pillantva megláttam, hogy támadásba lendültek. Edward írisze fekete villámokat szórt, Jake hátán felborzolódott a szőr az idegességtől. Majd meglódultak.   Először Ed ért oda, megragadta a karját és eldobta jó messzire, de az egy szempillantás alatt visszajött és visszavágva rátámadt Ed -re. Jake-nek sem kellett több, közéjük ugrott, majd az óriás ezt meglátva jól belerúgott az oldalába, elrepült egészen mellém. Ekkor sírva odamásztam hozzá. Ő csak halkan nyüszített, ahogy végig simítottam a bordáin, fájdalom sugárzott a szeméből, ahogy a fejét az ölembe helyeztem. Összefacsarodott a szívem a látványától. Ekkor egy nagy reccsenésre lettünk figyelmesek. Ez az állat beledobta Edwardot az üdítő automatába, az csörömpölve megadta magát, eldőlt, az üdítők százfelé gurultak. Farkasom, mikor ezt meglátta, próbált feltápászkodni, de alig bírt menni is, nem engedhettem, hogy neki essen újra. Talán már túl sem élné, ilyen gyorsan azért nem regenerálódnak a farkasok, amit megtudtam Carlisle-tól, az alapján Én dupla sebességgel gyógyulok, a félvérségem miatt. Az óriás elindult Ed felé, ezt nem hagyhattam, nekifutottam és teljes erőmből ellöktem, ezzel csak még jobban felidegesítettem, na meg csak annyit értem el, hogy bezuhant a padok közé, de egyből fel is ugrott, Jake és Felém vette az irányt, mert közben Jake odaért hozzám és védelmezően elém állt. A falkának sem kellett több, eddig Jake nem akarta, hogy belekeveredjenek, legalábbis gondolatban ezt sugallta feléjük. Berontottak a már törött ajtón, neki estek mind a négyen egyszerre. Az agyuk csak úgy lövellte felém és mindenki felé az agressziót, félelmet, idegességet, Jake miatt vissza akartak vágni, nem engedhették, hogy az Alfának baja legyen. Na, jó hogy mi az az alfa, azt majd ha kijutottunk innen megkérdezem. Most fontosabb dolgunk van. Miközben a négy farkas lekötötte a testőrt, addig elsántikáltunk Jake-el megnézni Edwardot. Feltűnően sokáig nem tápászkodott fel. Aggódtam érte, nagyon is. Farkasom erre oldalra billentette a fejét és felnézett rám, szomorú szemeimmel.
-    Jake most ne. - súgtam oda neki, és megsimogattam a fejét.
 Megpillantottam Edet. A szívem hevesebben kezdett verni. Már állt a váróterem romjai között és épp telefonált. Nem sok mindent hallottam belőle. Csak foszlányokat
– Igen, értem, Én is éreztem, nem tudom, muszáj elengedni? Nem akarom, de most, Carlisle… kérlek. Nem szabad, ha elengedjük, nem jön soha vissza – megrémültem. Akkor tehát el kell mennem vele. Mit is gondoltam? Soha nem akartam bajba keverni a többieket, igaz hogy Ed már jól van, de Jake még nem gyógyult meg teljesen. Egy éktelen nyüszítés vonta magára a figyelmemet, láttam, ahogy beleharap a farkasba, egy szinte már fehér szőrű állatba. Jake elkiáltotta Magát, mármint gondolatban: „JOARA! Nem engedem, hogy bajod essen!” Ekkor megindult a hadakozó tömeg felé, mindenki Őt akarta kiszabadítani, de mind hiába, az óriás szájában volt a nyaka, egyik kezével tartotta, a másikkal pedig védte magát. Nem értettem honnan volt ennyi ereje, elbírt négy farkassal, na meg a sebesült Jake-el fél kézzel, ez nem normális. Azt sem értem, hogy Ed miért áll még mindig mellettem letaglózva.

– Azért Bella, mert el kell, hogy engedjünk Vele, nem győzhetünk. Ő egy nagyon öreg harcos vámpír, nagyon ritka, hogy ha legyőzik, sőt lehetetlen, ezért Őt küldik mindenhova, nagyon sok háborúban részt vett. Nem hiába hogy elbír öt kölyökkel. Carlisle mondta, hogy ne harcoljunk, nem nyerhetjük meg ezt a csatát, akárhányan vagyunk is, a Volturi eljön mindenkiért, nagyon hatásos csapata van. Nem tudom miért így akar Apád megszerezni, de… sajnálom, menned kell  - mondta szomorúan

Így már értem miért nem sikerült visszaverni a támadásait, és még csak meg sem sérült.

 Gondolataimban elküldtem Jake-nek az előbbi Edes beszélgetésünket. Morogva ugyan, de mindenki abbahagyta a harcot, J Bronizra nézett, mintha beszélgettek volna.

– Tudom Jake, lehet, hogy nem látjuk többet, de nem győzhetünk, Te is érzed. El akarod veszteni a falkád? Nem hiszem. Tudom, Belláért mindent megtennél, de hidd el, nem lesz baja. Alice megjósolta - suttogta a farkas agyába.
– Jézusom, hol van Alice? - felkiáltottam, hiszen nemrég még kint állt Ő is. Úristen, ha baja esett, abban nem lesz köszönet.
– Nyugodj meg, ezt Ő már látta előre, de nem hittem neki, hogy létezik legyőzhetetlen ellenség. De Ő látta… Nem akartam, hogy baja essen, nem venném a szívemre, ezért hazaküldtem Jasper-rel, Ő lenyugtatta, mert kicsit túlpörgött. Tudod milyen, nem akart kimaradni semmiből sem, és búcsú nélkül távozni, de ezt már nem bírta elviselni, hogy elveszít. Ez túl sok lett neki…

– Huh, rendben. Köszönöm. Szerintem is jobb, hogy otthon van. Puszilom.
Jake odadugta nedves orrát a tenyerembe, mire megfogtam a fejét, és leguggoltam hozzá.
– Vigyázz magadra Farkasom, Velem nem lesz semmi gond, nyugodj meg, egyszer visszajövök. Addig nem nyugszok… - próbáltam lelket önteni belé, de a szomorúság a szemében nem változott - Ne próbálj átváltozni, azzal csak védtelenebb leszel. Pont jó így, így könnyebb elbúcsúzni.

Majd sorfalat álltak, és Én egyesével mindenkinek adtam egy puszit, elbúcsúztam, és megköszöntem, hogy harcoltak értem. Próbáltam gyors lenni, nem visszanézni, nem akartam senkinek sem fájdalmat okozni. Már csak az utolsó két fontos ember az életemben volt hátra, szorosan átöleltem, majd megpusziltam szőrös bundáját, Bronzit is átöleltem, de mikor a puszit akartam adni, elfordult. Ez nagyon szíven ütött, de neki is megköszöntem mindent és elindultam a reménytelen és szomorú jövőm felé.



Az óriás elcibált a repülőre, majd körülbelül tíz perc várakozás után a levegőbe emelkedtünk. Meredten bámultam ki az ablakon, hátha látok valamit, valakit. Szomorúan elfordítottam a fejem, mert senkit nem láttam.
Hirtelen hallottam, ahogy a nevemet kiabálta valaki, kinéztem, és ott futottak a gép után a szeretteim, a farkascsaládom. Edwardot nem láttam sehol. Egy idő után már nem láttam Őket, megint potyogni kezdtek a könnyeim. Vége, most már biztos, hogy vége mindennek. 

-Köszi hogy elolvastátok, ha tetszett azért, ha nem akkor meg azért írj pár sort kérlek! Köszönöm szépen.

Örök hála Leának :D Az istennőnek....:P

puszi

minyuu

Izelítő a 8.fejezetből

"Ekkor megláttam, ahogy Jake, és Edward rohan az épületbe. A többiek pedig kint vártak, támadásra készen, gondolták ketten elbánnak a fogva tartómmal. Meglátta mi készül ellene, így, hogy szabaddá tegye kezét, megfogott és bevágott a sarokba. Már csak annyit észleltem, hogy a fejem koppan a kemény betonon. A sebem miatt nem is aggódtam tudtam hamar begyógyul. A fiúkat féltettem, feléjük pillantva megláttam, hogy támadásba lendültek."

7. fejezet

Mindenki arrébb húzódott, még Alice is. Én meg csak félénken pislogtam egyik arcról a másikra, mindenki dermedten nézett. Jake pedig összeráncolta az orrát, mintha büdöset érzett volna. Lehet, hogy eddig is így volt, csak nem vettem észre... Ami történt, arról nem tehettem, teljesen magától tört ki belőlem a morgás, és húzódott fel a felső ajkam a fogaimról. Valami furcsa ízt éreztem a számban. Ahogy odakaptam a kezem, éreztem a hegyes fogaimat. Eddig nem ilyen volt! Mi történik velem?
Végignéztem magamon, és észrevettem, hogy a sebeim eltűntek, minden forradás, fojtogatás nyoma már a múlté. Hát ez, hogy lehet?

- Mi… mi folyik itt? - kiáltottam el magam, majd egy lendülettel az erdőbe vetettem magam.
Egyedül kellett lennem. Gondolkodni, hogy mi is történt velem, mi ez, ez az új érzés. Talán mindig is bennem volt, csak most a sokktól, megrázkódtatástól előjött. Nem értem… Miért félt mindenki Tőlem? Nem bántok senkit, soha nem is bántottam…

- Kérlek, gyere vissza! Tudjuk, hogy nem bántasz senkit, megbízunk benned! – mondta valaki, valahonnan a fák rejtekéből. Nem ismertem a hangját, ezért körbenéztem, de senkit sem láttam. Nagyszerű Bella már hallucinálsz is! Nem elég, hogy morogsz, mint egy bolhás kutya, és élesek a fogaid… Nem, most már hangokat hallok… és magamban beszélek! Szuper, egyre jobb…
- Nem hülyülsz meg, nyugi, de mi így kommunikálunk. Halljuk egymás gondolatait, ha farkas alakban vagyunk.
- Mi? Te miről beszélsz? Tudtommal nem vagyok farkas! Igaz, hogy félig indián vagyok, és az ősi legendáinkban vannak farkas harcosok, akik óvták a törzset, de én tuti nem vagyok az.
- De… Közelebb mehetek hozzád? Úgy könnyebben tudunk beszélgetni. Nem kell félned Tőlem, a nevem Jared. A falkával élek az erdőben a rezervátum közelében. Tudom, nem ismersz, de Jake haverja vagyok. Jövök, ne ijedj meg – nyugodt hangon beszélt miközben hallottam a léptei nyomán megreccsenő faágakat. És ekkor megláttam a nagy barna farkast, hasonló volt ahhoz, amit pár hete láttam nálunk az erdőben, csak az ezüstszínű volt.
Oké, szólt, hogy ne féljek Tőle, de akkor is félelmetes volt. Közelebb jött és leült elém. Majd fejét a mancsaira téve lefeküdt, én meg csak dermedten figyeltem. Igazából olyan szép volt, hogy legszívesebben megsimogattam volna.
- Köszi, de nem vagyok kutya. És tudom, hogy nagyok vagyunk, de téged nem bántanánk. Figyelmeztetlek, akármire gondolsz, hallom - ekkor egy hatalmas vigyor ült ki az arcára, majd hozzá tette - Megsimogathatsz, de J nem örülne neki, Ő is hall minket.
- Jacob is itt van? Nem, nem láthat így! Nem tudom, mi történt velem, de nem akarom, hogy ide jöjjön, nehogy bántsam! - törtem ki magamból

Ekkor megint furcsa hangokat adott ki magából az előttem elnyúló teremtmény, majd a hátára pördült. Ez már megint kiröhög! Ilyen pofátlan egy farkast!
- Jaja, hát persze, bántanál egy farkast… Nagyon vicces vagy Bella, nem is tudnál ártani neki! Nemcsak azért, mert nem akarsz, hanem mert sokkal gyengébb vagy mint mi - önelégült egy pasi, az tuti…
- Mi lenne, ha visszaváltoznál? Már, ha beleférsz a nagy arcodtól az ember alakodba. Különben is, Jake-kel akarok beszélni! Nem értek semmit. Miért nem jött ide hozzám? - kezdtem egyre jobban begurulni, na meg aggódtam, nehogy baja essen. Nemrég még Bronzival verekedett. Ó igen... Hmm… Bronzi vajon hogy került ide? Lehet, hogy miattam jött? De miért verekedtek?
Köhögésszerű hang térített magamhoz az álmodozásból.
- Mondtam, minden gondolatodat halljuk. Sőt most már J is, mert farkas alakban közeledik felénk, nem túl boldogan, az utolsó pár gondolatod alapján - kezdtem elvörösödni. Huuu, szegény Jake! Bella, szedd össze magad! Nem szabad semmire és senkire gondolni! Menni fog, menni fog… Főleg ha nem akarom J-t tovább kínozni.
Ekkor egy sötétbarna, már majdnem fekete farkas tűnt fel Jared mellett. Szemeibe néztem és nem láttam mást, csak fájdalmat. Pedig abszolút nem akartam bántani, hiszen valamennyire még szerettem.

Hupsz, ezt már megint hallotta… Frankó, pedig erről nem is beszéltem még vele, sőt nem is találkoztunk a lánykérés óta, hiszen az miatt szöktem el otthonról, na meg a szüleim nyomása miatt. Fájdalmas vonyítás szakította félbe az elmélkedésemet. J-re néztem, de Ő már nem volt ott. Szuper Bella… Csak így tovább…
- Tényleg muszáj volt összetörni a szívét? Segíteni jött, megtudta, hogy mi történt Veled! - mérgesen sugallta felém a gondolatait Jared. Csak úgy üvöltöttek az utálattól a szavai. Majd Ő is eltűnt.
Egy barnahajú, fiatal srác állt a helyén. Csak egy térdnadrág volt rajta, kidolgozott mellkasát nem takarta semmi, 15-16 év körüli lehetett. Ebben az alakjában már ismerősebb volt, mintha láttam volna régebben a rezervátumban. De mit is mondott, J tudja, mi a bajom? Lehet, hogy van rá gyógymód? Nem akarom, hogy mindenki féljen Tőlem, nem akarok félelmetes lenni, ez nem Én vagyok…
- Merre találom J-t? Mondd el, kérlek, tudnom kell, mi van Velem, na meg persze azért is hogy bocsánatot kérjek…
- Késő bánat! Már az országhatár felé robog, előbb kellett volna jól gondolkodni! - mondta pökhendin a farkaskölyök. Majd hozzátette, hogy Carlisle mondta neki, hogy jöjjön el értem és kísérjen vissza Cullenékhez. Nem értem, miért hagytak cserben? Hiszen Alice-szel is milyen jóba lettünk, mellettem volt, megvédett, megmentette az életem, most meg felém sem néz… Nem rá vall, az biztos.

Ekkor megiramodtam a Cullen ház felé. Hét ember állt a verandán, a fiúk előrébb támadó állásban, a lányokat védelmezően maguk mögé terelve. Csak Carlisle bízott meg bennem, és lesétált elém. A családja próbálta visszatartani, de nem tudta, majd Alice is követte. Én meg csak meglepődötten figyeltem körbe, a fák közül pedig a farkasfalka tagjai bukkantak elő. De mitől tartanak? Hiszen nem bántok senkit. Nem tudom, miért nem érzik.
- Alice, tudod, hogy nem bántanék senkit, meg különben is Ti heten vagytok, én meg egyedül.

Ekkor Bronzi megszólalt.
- Nem tudhatjuk, hogy mikor veszted el az önuralmadat. Ezért állt fel mindenki védelmezően, na, meg persze az sem mellékes hogy az ős ellenségeink is itt vannak a mi területünkön - szólt gyönyörű, megbabonázó hangján, majd hozzátette - Amúgy Edward Cullen a nevem, de hívhatsz Bronzinak is, úgyis már megszoktam tőled – Ne! Én erre a földbe akartam süllyedni. Örülök, hogy mindenki gondolatolvasó, csak én nem.
- Á, ne hidd, a családban nekem van egyedül ez a képességem. Meg tudtommal a farkasok hallják egymás gondolatait, érzik egymás érzelmeit - ezzel rám villantotta féloldalas mosolyát Bro.. akarom mondani, Edward.

Megint csak mosolygott. Kezdett ebből elegem lenni. Ne hallgatózzon már senki az Én fejemben! Ekkor történt valami. Ed meglepetten nézett rám.
- Mit csináltál? Meséld el! - kérlelt izgatottan, én meg azt sem tudtam miről beszél.
- Zavarba hozol! Nem csináltam semmit - válaszoltam neki kicsit idegesen.
- De hirtelen nem hallottam a gondolataidat, pedig biztos, hogy voltak - nézett rám meglepve. Ekkor a családja felől halk csodálkozást hallottam. Kivétel a nagydarab izmos srác, Ő hozzám szólt.
- Hugi nem tudod, mennyire cserélnék veled! Végre valaki, aki megmutatja Edikének! Ezért imádkoztam, hogy végre találjon méltó társat, de Te aztán feladtad nekünk a leckét! Tudod, mennyit szenvedünk, mert hallja minden gondolatunkat? - vigyorgott rám a mackótestvér, szemei köztem és Ed között cikáztak.
- Emmett, ha tudnád, nekem milyen gáz hallani mindenki gondolatát! Főleg a te perverz agymenésedet - ekkor az érintett fél felkacagott, mire a környező fák beleremegtek.
- Ne legyél olyan féltékeny Edike, itt van neked a félvér hugi, majd jól elszórakoztok együtt! Na, de tesókám, ne haragudj meg, ha azt mondom, van mit bepótolnod - ekkor bevágtatott a házba, nyomában Edwarddal, aki meg akarta ölni az Ő drága bátyusát.
- Bocsi, hogy közbe merek szólni a családi idillbe, de van egy kis gikszer a teóriáddal Mackókám, méghozzá az hogy elvileg menyasszony vagyok - ekkor kikullogtak a házból, mindketten lemerevedett arccal. Mindenki úgy nézett rám, mintha valami anyagyilkos lennék.
A farkasok, akik eddig nyugodtan ültek és hallgatták eszmecserénket, körém gyűltek. Mintha én lennék a tyúkanyó, ők meg a kiscsibék. Készek voltak megvédeni, ha arra kerül sor. De miért fajulna el a beszélgetésünk? Hisz csak hülyültünk.

Nekem pedig Carlisle-al kell beszélnem. Ekkor megragadtam az említett személy jéghideg kezét, és elkezdtem a ház felé húzni. A családjának se kellett több, odafutottak és támadásra készen várták a parancsot. Csak egy alacsony női alak állt a verandán, szomorú, távolba meredő arccal, majd felkiáltott.
- Állj, hagyjátok! Nem bántja, soha nem tudná, csak kíváncsi mi történt vele, és mi fog. - mondta Alice, ezzel leállította a lassan összeugró két „családot”.
- Én csak beszélni szeretnék Vele, ha akarjátok mind ott lehettek. Csak magyarázd el nekem doki, hogy mi is történt velem és mire számítsak - kérleltem kétségbeesetten.
Ekkor mindenki megindult a doki szobája felé, bár a farkasok nem jöhettek be a házba. Nem is bánták szerintem, mert eléggé ráncolták az orrukat. Már megint… Ezt sem értem, hiszen jó illata van az összes Cullennek.
- Kérlek, kedveseim, maradjatok kint, ez csak ránk tartozik - szólt szeretettel a családja felé, majd felém fordulva folytatta - Bella, menj előre addig hozom az eredményeidet, meg az aktádat.
Leültem a dolgozóasztallal szemben, míg vártam azon gondolkoztam, hogy attól még, hogy nem jönnek be, még mindent hallanak. Na, mindegy, előbb utóbb úgyis megtudja mindenki. Hallottam, ahogy nyílik az ajtó, és belép rajta valaki, de meglepetésemre nem Carlisle tért vissza. Alice volt az.
- Bella, ne haragudj, hogy nem mentem utánad az erdőbe! Jasper nem engedett, mert nem láttam a jövődet a farkasoktól, ezért nem mert elengedni, hiába győzködtem, hogy nem bántasz senkit - levegővétel nélkül beszélt már megint, én drága barátnőm, látszott, hogy lelkiismeret furdalása van.
- Angyalom nyugi, semmi baj. Itt vagyok nem? Na de most menj, Apuddal kell beszélnem, meg kell tudnom mi a bajom, és hogyan gyógyíthat meg - lökdöstem kifelé az ajtón, épp, amikor Carlisle belépett volna.

Pont nekilöktem. Szegény pár lépést hátrált, majdnem leesett a lépcsőn, de a korlátot elkapva sikerült megkapaszkodnia. Kicsit mérgesen közeledett a dolgozója felé, nem győztem bocsánatot kérni Tőle, de hál’ Istennek, nem haragtartó ember. Ezt megbeszélve leültetett.
- Bella, komolyan kell veled beszélnem. Tudod, pár napja vettem vért, most érkeztek meg az eredmények - itt hatásszünetet tartott, engem meg majd megütött a guta - Azt tudtad, hogy Anyád bennszülött, az Apád pedig egy átutazó volt. Nos, nem is tudom, hogy mondjam el, de Te félig vámpír vagy, félig pedig farkas. Azt ne kérdezd, hogy lehetséges ez, meg mivel jár, mert ilyen rövid idő alatt nem tudtam kideríteni, de folytatom a kutatást. Az már biztos, hogy erősebb a vámpír feled ezért nem változol farkassá, viszont hallod a falkát. Viszont hogy van ez a különleges képességed… Még nem tudom megmondani, de valamiféle blokkolást idéztél elő az előbb is Edwarddal szemben. A támadást követően nagy sokk ért, gondolom ezért jött most elő, na meg a fiúk verekedése is csak olaj volt a tűzre.
- Oh…- nagyjából ennyit bírtam kinyögni, semmi értelmes nem jutott az eszembe, csak úgy kattogtak az agyamban a gondolatok.

Lefagytam, mindenre számítottam, de erre a magyarázatra nem. Jöhetett volna a pókcsípés, akár atombomba, minden… De ez… ez már túlzás. Miért pont Én?
- Carlisle most mi lesz velem? A rezervátumban nem bírják elviselni a vámpírokat, utálják őket, már megbocsáss. Ti meg a farkasokkal szemben éreztek így… Mi lesz velem? - eszmefuttatásomat egy kopogás nélküli belépő zavarta meg.
- Velem jössz, és kész! A nevelőszüleiddel megbeszéltem, nagy nehezen beleegyeztek. Menjünk, a cuccaid összepakolva, ne húzd az időt! - hadarta, és ellenmondást nem tűrvén a karomnál fogva húzott kifelé a biztonságból, az idegenbe.
- Ki vagy? Hova megyünk? Nem megyek Veled sehova! - kiabáltam felé, de nem nagyon érdekelte, felkapott és elkezdünk rohanni.
Húszpercnyi kalimpálás, hiábavaló kiabálás, és ütlegelés után megláttam, hova tartunk.



Köszi hogy végig olvastátok, leültem és pár óra alatt megírtam Nektek, szóval ha lehetséges a Leán és Lexin kívül szeretnék mástól is komit :) Igazán nem kérek sokat....ugye???
Köszönöm szépen.

Izelítő a 7.fejezetből

Tudom, tudom kicsit elhúztam a 6/2 megírását, de ma fent lesz, nem sikerült túl nagy számra...:( de elkezdtem a 7. fejit írni, és itt egy kis ízelítő. Jó olvasást.


Végig néztem magamon, észrevettem hogy a sebeim eltűntek, minden forradás, fojtogatás nyoma már a múlté. Hát ez hogy lehet? Mi mi folyik itt kiáltottam el magam. Majd egy lendülettel az erdőbe vetettem magam, egyedül kell lennem. Gondolkodni hogy mi is történt velem, mi ez, ez az új érzés. Talán mindig bennem volt, csak most a sokktól, megrázkódtatástól kijött. Nem értem…miért félt mindenki Tőlem? Nem bántok senkit, soha nem is bántottam..

6. fejezet második része

Szia Mindenki

Bocs a késésért, nem nagyon volt ihletem, meg időm.....de hála Lexinek és Leának itt vagyok újra. :) Nem lett nagy szám, de azért örülnék ha elolvasnátok. Nincs lebétázva úgy nézegessétek.
pussz :)




Óvatosan felültem az ágyon, éreztem hogy minden tagom fáj, hasogat, mintha átment volna rajtam egy úthenger. Félve körbe néztem ekkor vettem csak észre hogy egy fiatal lány meg egy idősebb férfi volt bent a szobában. Nagyon fehér bőrük volt és arany szemük. A Lány ismerősnek tűnt a suliból, de vajon hogy kerültem ide, és mit akarnak Tőlem. Talán Ők támadtak meg? Erre a gondolatra hirtelen feljebb húzódtam az ágyban, kicsit távolabb kerültem Tőlük. De még mindig szótlanul figyeltek. Majd a lány közelebb lépett hozzám, kinyújtotta felém a kezét.

- Ne ijedj meg, nem akarlak bántani, sőt ha tudni akarod én mentettelek meg. De majd ha jobban leszel el kell mesélned hogy mit is kerestél éjjel egyedül az erdő közepén, ha nem futok arra éppen amikor már majdnem végzett veled a volturi katona neked annyi lenne, szóval mit akar tőled a volturi.- hadarta a kobold egy szuszra.

- Alice ezzel csak elijeszted a vendégünket, kapcsolj kisebb fordulatra legyél olyan kedves. – szólt a férfi kedvesen, majd hozzám fordult

- Kedvesem nem kell félned, és ne haragudj a lányomra Ő ilyen, kis energia bomba, így kell elfogadni. –mosolygott rám, éreztem hogy megbízhatok bennük. Apa és Lánya, bár nem látszott rajtuk a kor, de az igen hogy mennyire szeretik egymást.

- Hol vagyok? Kik vagytok? Ki támadott meg? Mi az a volturi? Mióta vagyok itt? Szüleimmel mi van? - özönlöttek belőlem az első kérdések amik eszembe jutottak, már amennyire a torkom engedte hogy beszéljek, mert pokolian fájt, de jobban aggaszott ez az egész, vajon mit akarhatott tőlem, hiszen nincs semmi, senki vagyok .

- Cullen házban vagy, a nevem Dr. Carlisle Cullen, a helyi kórházban dolgozom, ha jól tudom a lányommal Alice-al egy iskolában jársz, a támadód egy volturi katona volt, jobban mondva egy kém. Szerintem jobb lenne ha a többit később beszélnénk meg, pihenned kell. Csodálatos módon életben maradtál, pedig már azt hittük nincs mit tenni. De te élsz…ez nagyon érdekes. –világosított fel a doki, láttam rajta hogy feltüzeli ez az egész.

- Mióta vagyok itt? A szüleim már biztos aggódnak mennem kell, köszönök mindent, tényleg. –ezzel elkezdtem lekászálódni az ágyról, hiba volt, felsikítottam a fájdalomtól. Ez így nem lesz jó, fel kell hívnom valakit.

- Isabella ne kapkodj, mint mondtam pihenned kell, nyugodj meg 2 napja vagy itt, kóma szerű állapotban voltál. A mobilod összetört nem tudtuk értesíteni a szüleidet, sajnos az iskola sem adta ki az adataidat. – mondta bocsánatkérően a családfő

- Bells, a „baleseted” után itt járt a barátod, Jake, párszor meglátogatott. Szóval ne aggódj szólt a szüleidnek. De amúgy szívesen, mármint a megmentést, és nemsokára már elmúlik a fájdalom, rohanhatsz a családodhoz, és a fiúdhoz. – csicseregte a kobold
Vajon honnan tudta hogy mikor múlik el a fájdalom, és azt hogy hol talál, és hogyan tudott megmenteni attól a debella állattól? Sok sok kérdés ez egy fájó buksinak. Miből tudta Jake hogy itt vagyok? Miért nem vitt haza?

- Köszönöm szépen Alice, örökké hálás leszek Nektek. Fel kéne hívnom valakit, elkérhetem a telefonod? - szólnom kell a szüleimnek hogy jöjjenek értem, nem akarom tovább a cullenék idejét rabolni, így is sokat tettek értem. Tárcsáztam az otthoni számunkat. Párszor kicsengett, majd Apum vette fel. Ahogy meghallottam a hangját elsírtam magam, olyan jó volt végre beszélni Vele, nem hittem volna hogy megérem ezt.

- Black lakás, Bella Te vagy az, végre magadhoz tértél, o drágám nagyon aggódtunk érted, mindjárt hívom anyát. – nem bírtam megszólalni, nem hagyta, pedig apára ez nem jellemző, hallottam ahogy anyuért kiabált.

- Apa, apa, mikor jöttök értem? Már jobban vagyok, mármint a körülményekhez képest. bár fáj mindenem de haza akarok menni. – kérleltem

- Kislányom úgy örülök hogy jobban vagy, azonnal indulunk érted. –kiabálta a telefonba úgy hogy majdnem megsüketültem, közben ahogy felnéztem a szobában láttam hogy diszkréten kiosonnak megmentőim. – puszi, 10 perc és ott vagyunk készülődj. –ezzel letette a telefont.

- Carlisle – kiabáltam, hogy meghallja és bejöjjön hozzám, beszélnem kell vele, haza kell mennem. Majd belépett a szobába – köszönök mindent, de haza kell mennem, sajnálom hogy ennyi gondot okoztam, de el kell mennem. Visszatérhetnénk majd erre az egészre ha már jobban leszek?

- Persze kedvesem, gyorsabban gyógyulsz ha a szeretteiddel vagy, ez bizonyított tény. Közben tanulmányozom az eredményeidet, ha nem probléma, kiváncsi vagyok egy két dologra. Gyere majd el meglátogatni ha jobban vagy, és akkor mindent megbeszélünk. Ígérj meg valamit, ne motorozz egyedül az erdőben, főleg éjjel, ne szökj el otthonról. –dorgált meg kedvesen

- Köszönök mindent, és ígérem visszajövök, mert érdekel mi történt ott, és miért. Alice-t behívnád? Beszélni szeretnék vele. – még egyszer meg akarom köszönni neki is, nélküle nem lennék itt. Meg ruhát is szeretnék kölcsön kérni, nem mehetek haza véres fecnikben. Mire kimondtam hogy mit is szeretnék Alice libbent be a szobába.

- Kikészítettem Neked ruhákat, ahogy nézem egy méretünk van, tudom hogy még látjuk egymást és nagyon jóban leszünk, ja és mivel tönkre ment a telefonod kapsz tőlem egy újat. – öröm volt nézni, ahogy beszélt, mosolygott egyfolytában, látszott rajta hogy kiegyensúlyozott és boldog. Én is szeretnék végre ilyen lenni, de jelenleg ebben az összetört állapotban esélyem sincs erre.

- Alice nagyon rendes vagy nem kellett volna, így is sokkal tartozok nektek. – erre rátette kezét a számra hogy csendben maradjak.
- Ne beszélj hülyeségeket, egy dologgal tartozol, gyógyulj meg minél hamarabb, és akkor mehetünk együtt vásárolni. – na szép, én az anti shopping szakértő, menjek vásárolni, oké az életemmel tartozom neki, szóval ha menni akar, megyünk. Megkértem Őket hogy hagyjanak magamra amíg átöltözök, egy farmert meg egy türkizkék pulcsit kaptam, óvatosan és sziszegve felkeltem, és elindultam a fürdő felé, gondoltam jól esne végre egy zuhany, beszerencsétlenkedtem magam a zuhanyzóba, megnyitottam a forró vizet, és élveztem volna a megnyugtató érzést, de nem jött sőt a sebeim égtek, gyorsan kimásztam, törölközőbe bugyoláltam magam, közben halk kopogást hallottam, majd Alice hangját.

- Bella minden rendben? Megijedtem hogy bajod esett! Amúgy itt van érted Jacob. –csilingelte az angyalom, igen Ő az én védőszentem.

- Persze minden ok, csak nem tett jót a forró víz a sebeimnek. –ekkor a tükörbe néztem és majdnem elájultam a látványtól, minden porcikám kék zöld foltokban virított, a nyakamon fojtogatás nyomai látszódtak. Ekkor lejátszódott bennem ami a réten történt, remegtem sírtam, összegörnyedve bebújtam a sarokba, élek, de hogyan hiszen emlékszem ahogy a nyakamnál fogva a levegőbe emelt, elkeseredetten kapálóztam, kapaszkodtam a motoromba, és próbáltam kiabálni, de nem ment. Ezek az emlékképek soha nem fognak kitörlődni, soha többet nem akarok egyedül lenni.

- Bella minden rendben, nem bánthat többé, adtam neki, nem élte túl, neked viszont élned kell, és nem szabad félelemben eltölteni a napjaidat, felfal belülről, tönkreteszi a további életedet. –bújt hozzám Alice, észre sem vettem mikor jött be, tudom hogy igaza van de nem megy 5 perc alatt. Nem könnyű elfelejteni ha az életedre tör valaki.

- Angyalka drága vagy, de nem megy egyik napról a másikra, adj időt. – mikor ezt kimondtam rápillantottam és láttam hogy fülig ér a szája

- Hogy szólítottál? Angyalom? Messze vagyok Én tőle, sőt.. – nem fejezte be a mondatot mert a doki közbeszólt.

- Lányok megjött Bella udvarlója és már nagyon türelmetlen. - kiabálta a folyosóról
Alice kiment Én meg amennyire sebeim engedték gyorsan felöltöztem, tényleg igaza volt, jók rám a ruhái. Ekkor valami csattanást hallottam, összerezzentem a hangra. Kiváncsian kiosontam a folyosóra, majd le a nappaliba, kint állt mindenki az udvaron 2 embert álltak körül, 4 ismeretlen arc volt a tömegben. Viszont a két verekedő embert ismertem. Nem értettem miért csinálják ezt, hiszen elvileg nem is ismerik egymást. Vagy mégis, azt hiszem egyszer találkoztak, az iskolában. Kezdett eldurvulni a helyzet, már a fák látták a kárát, hiszen egymást vagdosták keresztül kasul az udvaron. Közbe kell lépnem nem hagyhatom Őket.

- Állj, hagyjátok abba, ne verekedjetek, nem vagytok normálisak. –kiáltottam rájuk és közéjük léptem. Ekkor hirtelen fájdalmat éreztem a hátamban, ami eddig nem volt ott. Valami történt, szinte pillanatok alatt, nem értettem, és ekkor kinyitottam a szemeimet, Bronzi, és Jake térdelt felettem eltorzult arccal. Alice mellém ugrott és felsegített a földről, ekkor valami váratlan történt. Amire senki nem számított, főleg Én nem.

6. fejezet első része

Sziasztok

Bocsánat hogy csak most hozom az újat, de ez csak az egyik fele. A héten megkapjátok a másikat. Kicsit rövidke :)
Remélem tetszik:) Köszi hogy olvastok.
puszi

Megláttam a rét másik szélén álló teremtényt, ahogy egyre közelebb jött remegés futott végig rajtam, tudtam félnem kell, veszélyt jelent rám. Elkezdtem hátrálni, erre Ő csak jött utánam, elértem végre a motoromat, de ekkor valami hideg megragadta a csuklómat, belenéztem vörös szemeibe, és velőtrázó síkitás hagyta el a torkomat. Nem bírtam szabadulni, pedig kapálóztam, rugdaltam, haraptam, de nem enyhült a szorítás. Sőt majdnem beletörtem a fogaimat a kemény bőrébe. Nem mertem már ránézni, nem bírtam felemelni a fejem a fájdalomtól, ekkor már a nyakamat szorongatta. Gyengeség jele tudom, de el kezdtek potyogni a könnyeim, tudtam, vesztettem. Vége volt az életemnek, pedig szinte el sem kezdődött. Nem értettem miért pont engem választott ki, mit vétettem ellene hiszen nem is ismertem, soha nem láttam még.

- Kérlek ne bánts nem ártottam Neked, nem is ismerlek! –kérleltem, de nem változott semmi sem, csak felnevetett. Nem tudtam mire vélni, biztos a gyengeségemet neveti ki.

- Ne ellenkezz, nem győzhetsz, nem fogtad még fel? – a szavaiból gúny, és önelégültség sütött

Oké most tényleg ennyi volt, szegény családom azt sem tudja hol vagyok mert én megléptem nyugira vágyva erre itt van, tessék, hát kivel mással történhetett mint velem. Én vagyok csak ilyen szerencsétlen, miközben az agyamban cikáztak az emlékképek, gondolatok, készültem, arra készültem most itt meghalok, és senki nem fog rám találni, mert mennyi az esélye annak, hogy ezen az elhagyott réten jár valaki, ez az én formám.

Ekkor egy hirtelen fájdalom nyilallt a fejembe, majd megéreztem ahogy valami meleg végigfolyik a fejemen, le a vállamra, ekkor láttam hogy vérzek. Arcom eltorzult a fájdalomtól, már kezdtem elveszíteni az eszméletemet a vérveszteségtől.

Hirtelen valami megváltozott, a földre zuhantam, teljesen elsötétült minden. Kész, vártam vártam a mindent megváltó halált, nem bírtam a szenvedést már tovább elviselni.

Vágytam rá hogy belépjek a fénybe, valami megváltásra ebből a fájdalmas sötétségből.

- Bella, Bella remélem nem késő, Carlise, kérlek szépen mentsd meg, mindegy hogyan, de nem halhat meg, még nagyon fiatal, előtte az élet. –hallottam a kétségbe esett szavakat, de nem tudtam ki mondja, nem volt ismerős a hangja a lánynak.

Éreztem, hogy valami, vagy valaki visszahúz a felszínre. Nem értettem mi történik, hiszen a sötétben jó volt nem éreztem semmit. Mintha megszűntem volna létezni, nem érzékeltem a testemet. Lassan kinyitottam a szemeimet, de gyorsan be is csuktam a hirtelen jött világosság miatt. Majd miután hozzászokott a szemem, alaposabban körbenéztem a szobában. Igen, egy világos szobában voltam, igazából zavarban lettem volna, ha nem foglalna le a szenvedés. Vajon hogy kerültem ide, egyáltalán élek, bár a fájdalomból ítélve tuti.

- Hol, hol vagyok? – kérdeztem zavarodottan a körülöttem álló emberektől, torkom száraz volt, alig bírtam kinyögni a szavakat.