Tudom, tudom kicsit elhúztam a 6/2 megírását, de ma fent lesz, nem sikerült túl nagy számra...:( de elkezdtem a 7. fejit írni, és itt egy kis ízelítő. Jó olvasást.
Végig néztem magamon, észrevettem hogy a sebeim eltűntek, minden forradás, fojtogatás nyoma már a múlté. Hát ez hogy lehet? Mi mi folyik itt kiáltottam el magam. Majd egy lendülettel az erdőbe vetettem magam, egyedül kell lennem. Gondolkodni hogy mi is történt velem, mi ez, ez az új érzés. Talán mindig bennem volt, csak most a sokktól, megrázkódtatástól kijött. Nem értem…miért félt mindenki Tőlem? Nem bántok senkit, soha nem is bántottam..
2010. augusztus 27., péntek
6. fejezet második része
Szia Mindenki
Bocs a késésért, nem nagyon volt ihletem, meg időm.....de hála Lexinek és Leának itt vagyok újra. :) Nem lett nagy szám, de azért örülnék ha elolvasnátok. Nincs lebétázva úgy nézegessétek.
pussz :)
Óvatosan felültem az ágyon, éreztem hogy minden tagom fáj, hasogat, mintha átment volna rajtam egy úthenger. Félve körbe néztem ekkor vettem csak észre hogy egy fiatal lány meg egy idősebb férfi volt bent a szobában. Nagyon fehér bőrük volt és arany szemük. A Lány ismerősnek tűnt a suliból, de vajon hogy kerültem ide, és mit akarnak Tőlem. Talán Ők támadtak meg? Erre a gondolatra hirtelen feljebb húzódtam az ágyban, kicsit távolabb kerültem Tőlük. De még mindig szótlanul figyeltek. Majd a lány közelebb lépett hozzám, kinyújtotta felém a kezét.
- Ne ijedj meg, nem akarlak bántani, sőt ha tudni akarod én mentettelek meg. De majd ha jobban leszel el kell mesélned hogy mit is kerestél éjjel egyedül az erdő közepén, ha nem futok arra éppen amikor már majdnem végzett veled a volturi katona neked annyi lenne, szóval mit akar tőled a volturi.- hadarta a kobold egy szuszra.
- Alice ezzel csak elijeszted a vendégünket, kapcsolj kisebb fordulatra legyél olyan kedves. – szólt a férfi kedvesen, majd hozzám fordult
- Kedvesem nem kell félned, és ne haragudj a lányomra Ő ilyen, kis energia bomba, így kell elfogadni. –mosolygott rám, éreztem hogy megbízhatok bennük. Apa és Lánya, bár nem látszott rajtuk a kor, de az igen hogy mennyire szeretik egymást.
- Hol vagyok? Kik vagytok? Ki támadott meg? Mi az a volturi? Mióta vagyok itt? Szüleimmel mi van? - özönlöttek belőlem az első kérdések amik eszembe jutottak, már amennyire a torkom engedte hogy beszéljek, mert pokolian fájt, de jobban aggaszott ez az egész, vajon mit akarhatott tőlem, hiszen nincs semmi, senki vagyok .
- Cullen házban vagy, a nevem Dr. Carlisle Cullen, a helyi kórházban dolgozom, ha jól tudom a lányommal Alice-al egy iskolában jársz, a támadód egy volturi katona volt, jobban mondva egy kém. Szerintem jobb lenne ha a többit később beszélnénk meg, pihenned kell. Csodálatos módon életben maradtál, pedig már azt hittük nincs mit tenni. De te élsz…ez nagyon érdekes. –világosított fel a doki, láttam rajta hogy feltüzeli ez az egész.
- Mióta vagyok itt? A szüleim már biztos aggódnak mennem kell, köszönök mindent, tényleg. –ezzel elkezdtem lekászálódni az ágyról, hiba volt, felsikítottam a fájdalomtól. Ez így nem lesz jó, fel kell hívnom valakit.
- Isabella ne kapkodj, mint mondtam pihenned kell, nyugodj meg 2 napja vagy itt, kóma szerű állapotban voltál. A mobilod összetört nem tudtuk értesíteni a szüleidet, sajnos az iskola sem adta ki az adataidat. – mondta bocsánatkérően a családfő
- Bells, a „baleseted” után itt járt a barátod, Jake, párszor meglátogatott. Szóval ne aggódj szólt a szüleidnek. De amúgy szívesen, mármint a megmentést, és nemsokára már elmúlik a fájdalom, rohanhatsz a családodhoz, és a fiúdhoz. – csicseregte a kobold
Vajon honnan tudta hogy mikor múlik el a fájdalom, és azt hogy hol talál, és hogyan tudott megmenteni attól a debella állattól? Sok sok kérdés ez egy fájó buksinak. Miből tudta Jake hogy itt vagyok? Miért nem vitt haza?
- Köszönöm szépen Alice, örökké hálás leszek Nektek. Fel kéne hívnom valakit, elkérhetem a telefonod? - szólnom kell a szüleimnek hogy jöjjenek értem, nem akarom tovább a cullenék idejét rabolni, így is sokat tettek értem. Tárcsáztam az otthoni számunkat. Párszor kicsengett, majd Apum vette fel. Ahogy meghallottam a hangját elsírtam magam, olyan jó volt végre beszélni Vele, nem hittem volna hogy megérem ezt.
- Black lakás, Bella Te vagy az, végre magadhoz tértél, o drágám nagyon aggódtunk érted, mindjárt hívom anyát. – nem bírtam megszólalni, nem hagyta, pedig apára ez nem jellemző, hallottam ahogy anyuért kiabált.
- Apa, apa, mikor jöttök értem? Már jobban vagyok, mármint a körülményekhez képest. bár fáj mindenem de haza akarok menni. – kérleltem
- Kislányom úgy örülök hogy jobban vagy, azonnal indulunk érted. –kiabálta a telefonba úgy hogy majdnem megsüketültem, közben ahogy felnéztem a szobában láttam hogy diszkréten kiosonnak megmentőim. – puszi, 10 perc és ott vagyunk készülődj. –ezzel letette a telefont.
- Carlisle – kiabáltam, hogy meghallja és bejöjjön hozzám, beszélnem kell vele, haza kell mennem. Majd belépett a szobába – köszönök mindent, de haza kell mennem, sajnálom hogy ennyi gondot okoztam, de el kell mennem. Visszatérhetnénk majd erre az egészre ha már jobban leszek?
- Persze kedvesem, gyorsabban gyógyulsz ha a szeretteiddel vagy, ez bizonyított tény. Közben tanulmányozom az eredményeidet, ha nem probléma, kiváncsi vagyok egy két dologra. Gyere majd el meglátogatni ha jobban vagy, és akkor mindent megbeszélünk. Ígérj meg valamit, ne motorozz egyedül az erdőben, főleg éjjel, ne szökj el otthonról. –dorgált meg kedvesen
- Köszönök mindent, és ígérem visszajövök, mert érdekel mi történt ott, és miért. Alice-t behívnád? Beszélni szeretnék vele. – még egyszer meg akarom köszönni neki is, nélküle nem lennék itt. Meg ruhát is szeretnék kölcsön kérni, nem mehetek haza véres fecnikben. Mire kimondtam hogy mit is szeretnék Alice libbent be a szobába.
- Kikészítettem Neked ruhákat, ahogy nézem egy méretünk van, tudom hogy még látjuk egymást és nagyon jóban leszünk, ja és mivel tönkre ment a telefonod kapsz tőlem egy újat. – öröm volt nézni, ahogy beszélt, mosolygott egyfolytában, látszott rajta hogy kiegyensúlyozott és boldog. Én is szeretnék végre ilyen lenni, de jelenleg ebben az összetört állapotban esélyem sincs erre.
- Alice nagyon rendes vagy nem kellett volna, így is sokkal tartozok nektek. – erre rátette kezét a számra hogy csendben maradjak.
- Ne beszélj hülyeségeket, egy dologgal tartozol, gyógyulj meg minél hamarabb, és akkor mehetünk együtt vásárolni. – na szép, én az anti shopping szakértő, menjek vásárolni, oké az életemmel tartozom neki, szóval ha menni akar, megyünk. Megkértem Őket hogy hagyjanak magamra amíg átöltözök, egy farmert meg egy türkizkék pulcsit kaptam, óvatosan és sziszegve felkeltem, és elindultam a fürdő felé, gondoltam jól esne végre egy zuhany, beszerencsétlenkedtem magam a zuhanyzóba, megnyitottam a forró vizet, és élveztem volna a megnyugtató érzést, de nem jött sőt a sebeim égtek, gyorsan kimásztam, törölközőbe bugyoláltam magam, közben halk kopogást hallottam, majd Alice hangját.
- Bella minden rendben? Megijedtem hogy bajod esett! Amúgy itt van érted Jacob. –csilingelte az angyalom, igen Ő az én védőszentem.
- Persze minden ok, csak nem tett jót a forró víz a sebeimnek. –ekkor a tükörbe néztem és majdnem elájultam a látványtól, minden porcikám kék zöld foltokban virított, a nyakamon fojtogatás nyomai látszódtak. Ekkor lejátszódott bennem ami a réten történt, remegtem sírtam, összegörnyedve bebújtam a sarokba, élek, de hogyan hiszen emlékszem ahogy a nyakamnál fogva a levegőbe emelt, elkeseredetten kapálóztam, kapaszkodtam a motoromba, és próbáltam kiabálni, de nem ment. Ezek az emlékképek soha nem fognak kitörlődni, soha többet nem akarok egyedül lenni.
- Bella minden rendben, nem bánthat többé, adtam neki, nem élte túl, neked viszont élned kell, és nem szabad félelemben eltölteni a napjaidat, felfal belülről, tönkreteszi a további életedet. –bújt hozzám Alice, észre sem vettem mikor jött be, tudom hogy igaza van de nem megy 5 perc alatt. Nem könnyű elfelejteni ha az életedre tör valaki.
- Angyalka drága vagy, de nem megy egyik napról a másikra, adj időt. – mikor ezt kimondtam rápillantottam és láttam hogy fülig ér a szája
- Hogy szólítottál? Angyalom? Messze vagyok Én tőle, sőt.. – nem fejezte be a mondatot mert a doki közbeszólt.
- Lányok megjött Bella udvarlója és már nagyon türelmetlen. - kiabálta a folyosóról
Alice kiment Én meg amennyire sebeim engedték gyorsan felöltöztem, tényleg igaza volt, jók rám a ruhái. Ekkor valami csattanást hallottam, összerezzentem a hangra. Kiváncsian kiosontam a folyosóra, majd le a nappaliba, kint állt mindenki az udvaron 2 embert álltak körül, 4 ismeretlen arc volt a tömegben. Viszont a két verekedő embert ismertem. Nem értettem miért csinálják ezt, hiszen elvileg nem is ismerik egymást. Vagy mégis, azt hiszem egyszer találkoztak, az iskolában. Kezdett eldurvulni a helyzet, már a fák látták a kárát, hiszen egymást vagdosták keresztül kasul az udvaron. Közbe kell lépnem nem hagyhatom Őket.
- Állj, hagyjátok abba, ne verekedjetek, nem vagytok normálisak. –kiáltottam rájuk és közéjük léptem. Ekkor hirtelen fájdalmat éreztem a hátamban, ami eddig nem volt ott. Valami történt, szinte pillanatok alatt, nem értettem, és ekkor kinyitottam a szemeimet, Bronzi, és Jake térdelt felettem eltorzult arccal. Alice mellém ugrott és felsegített a földről, ekkor valami váratlan történt. Amire senki nem számított, főleg Én nem.
Bocs a késésért, nem nagyon volt ihletem, meg időm.....de hála Lexinek és Leának itt vagyok újra. :) Nem lett nagy szám, de azért örülnék ha elolvasnátok. Nincs lebétázva úgy nézegessétek.
pussz :)
Óvatosan felültem az ágyon, éreztem hogy minden tagom fáj, hasogat, mintha átment volna rajtam egy úthenger. Félve körbe néztem ekkor vettem csak észre hogy egy fiatal lány meg egy idősebb férfi volt bent a szobában. Nagyon fehér bőrük volt és arany szemük. A Lány ismerősnek tűnt a suliból, de vajon hogy kerültem ide, és mit akarnak Tőlem. Talán Ők támadtak meg? Erre a gondolatra hirtelen feljebb húzódtam az ágyban, kicsit távolabb kerültem Tőlük. De még mindig szótlanul figyeltek. Majd a lány közelebb lépett hozzám, kinyújtotta felém a kezét.
- Ne ijedj meg, nem akarlak bántani, sőt ha tudni akarod én mentettelek meg. De majd ha jobban leszel el kell mesélned hogy mit is kerestél éjjel egyedül az erdő közepén, ha nem futok arra éppen amikor már majdnem végzett veled a volturi katona neked annyi lenne, szóval mit akar tőled a volturi.- hadarta a kobold egy szuszra.
- Alice ezzel csak elijeszted a vendégünket, kapcsolj kisebb fordulatra legyél olyan kedves. – szólt a férfi kedvesen, majd hozzám fordult
- Kedvesem nem kell félned, és ne haragudj a lányomra Ő ilyen, kis energia bomba, így kell elfogadni. –mosolygott rám, éreztem hogy megbízhatok bennük. Apa és Lánya, bár nem látszott rajtuk a kor, de az igen hogy mennyire szeretik egymást.
- Hol vagyok? Kik vagytok? Ki támadott meg? Mi az a volturi? Mióta vagyok itt? Szüleimmel mi van? - özönlöttek belőlem az első kérdések amik eszembe jutottak, már amennyire a torkom engedte hogy beszéljek, mert pokolian fájt, de jobban aggaszott ez az egész, vajon mit akarhatott tőlem, hiszen nincs semmi, senki vagyok .
- Cullen házban vagy, a nevem Dr. Carlisle Cullen, a helyi kórházban dolgozom, ha jól tudom a lányommal Alice-al egy iskolában jársz, a támadód egy volturi katona volt, jobban mondva egy kém. Szerintem jobb lenne ha a többit később beszélnénk meg, pihenned kell. Csodálatos módon életben maradtál, pedig már azt hittük nincs mit tenni. De te élsz…ez nagyon érdekes. –világosított fel a doki, láttam rajta hogy feltüzeli ez az egész.
- Mióta vagyok itt? A szüleim már biztos aggódnak mennem kell, köszönök mindent, tényleg. –ezzel elkezdtem lekászálódni az ágyról, hiba volt, felsikítottam a fájdalomtól. Ez így nem lesz jó, fel kell hívnom valakit.
- Isabella ne kapkodj, mint mondtam pihenned kell, nyugodj meg 2 napja vagy itt, kóma szerű állapotban voltál. A mobilod összetört nem tudtuk értesíteni a szüleidet, sajnos az iskola sem adta ki az adataidat. – mondta bocsánatkérően a családfő
- Bells, a „baleseted” után itt járt a barátod, Jake, párszor meglátogatott. Szóval ne aggódj szólt a szüleidnek. De amúgy szívesen, mármint a megmentést, és nemsokára már elmúlik a fájdalom, rohanhatsz a családodhoz, és a fiúdhoz. – csicseregte a kobold
Vajon honnan tudta hogy mikor múlik el a fájdalom, és azt hogy hol talál, és hogyan tudott megmenteni attól a debella állattól? Sok sok kérdés ez egy fájó buksinak. Miből tudta Jake hogy itt vagyok? Miért nem vitt haza?
- Köszönöm szépen Alice, örökké hálás leszek Nektek. Fel kéne hívnom valakit, elkérhetem a telefonod? - szólnom kell a szüleimnek hogy jöjjenek értem, nem akarom tovább a cullenék idejét rabolni, így is sokat tettek értem. Tárcsáztam az otthoni számunkat. Párszor kicsengett, majd Apum vette fel. Ahogy meghallottam a hangját elsírtam magam, olyan jó volt végre beszélni Vele, nem hittem volna hogy megérem ezt.
- Black lakás, Bella Te vagy az, végre magadhoz tértél, o drágám nagyon aggódtunk érted, mindjárt hívom anyát. – nem bírtam megszólalni, nem hagyta, pedig apára ez nem jellemző, hallottam ahogy anyuért kiabált.
- Apa, apa, mikor jöttök értem? Már jobban vagyok, mármint a körülményekhez képest. bár fáj mindenem de haza akarok menni. – kérleltem
- Kislányom úgy örülök hogy jobban vagy, azonnal indulunk érted. –kiabálta a telefonba úgy hogy majdnem megsüketültem, közben ahogy felnéztem a szobában láttam hogy diszkréten kiosonnak megmentőim. – puszi, 10 perc és ott vagyunk készülődj. –ezzel letette a telefont.
- Carlisle – kiabáltam, hogy meghallja és bejöjjön hozzám, beszélnem kell vele, haza kell mennem. Majd belépett a szobába – köszönök mindent, de haza kell mennem, sajnálom hogy ennyi gondot okoztam, de el kell mennem. Visszatérhetnénk majd erre az egészre ha már jobban leszek?
- Persze kedvesem, gyorsabban gyógyulsz ha a szeretteiddel vagy, ez bizonyított tény. Közben tanulmányozom az eredményeidet, ha nem probléma, kiváncsi vagyok egy két dologra. Gyere majd el meglátogatni ha jobban vagy, és akkor mindent megbeszélünk. Ígérj meg valamit, ne motorozz egyedül az erdőben, főleg éjjel, ne szökj el otthonról. –dorgált meg kedvesen
- Köszönök mindent, és ígérem visszajövök, mert érdekel mi történt ott, és miért. Alice-t behívnád? Beszélni szeretnék vele. – még egyszer meg akarom köszönni neki is, nélküle nem lennék itt. Meg ruhát is szeretnék kölcsön kérni, nem mehetek haza véres fecnikben. Mire kimondtam hogy mit is szeretnék Alice libbent be a szobába.
- Kikészítettem Neked ruhákat, ahogy nézem egy méretünk van, tudom hogy még látjuk egymást és nagyon jóban leszünk, ja és mivel tönkre ment a telefonod kapsz tőlem egy újat. – öröm volt nézni, ahogy beszélt, mosolygott egyfolytában, látszott rajta hogy kiegyensúlyozott és boldog. Én is szeretnék végre ilyen lenni, de jelenleg ebben az összetört állapotban esélyem sincs erre.
- Alice nagyon rendes vagy nem kellett volna, így is sokkal tartozok nektek. – erre rátette kezét a számra hogy csendben maradjak.
- Ne beszélj hülyeségeket, egy dologgal tartozol, gyógyulj meg minél hamarabb, és akkor mehetünk együtt vásárolni. – na szép, én az anti shopping szakértő, menjek vásárolni, oké az életemmel tartozom neki, szóval ha menni akar, megyünk. Megkértem Őket hogy hagyjanak magamra amíg átöltözök, egy farmert meg egy türkizkék pulcsit kaptam, óvatosan és sziszegve felkeltem, és elindultam a fürdő felé, gondoltam jól esne végre egy zuhany, beszerencsétlenkedtem magam a zuhanyzóba, megnyitottam a forró vizet, és élveztem volna a megnyugtató érzést, de nem jött sőt a sebeim égtek, gyorsan kimásztam, törölközőbe bugyoláltam magam, közben halk kopogást hallottam, majd Alice hangját.
- Bella minden rendben? Megijedtem hogy bajod esett! Amúgy itt van érted Jacob. –csilingelte az angyalom, igen Ő az én védőszentem.
- Persze minden ok, csak nem tett jót a forró víz a sebeimnek. –ekkor a tükörbe néztem és majdnem elájultam a látványtól, minden porcikám kék zöld foltokban virított, a nyakamon fojtogatás nyomai látszódtak. Ekkor lejátszódott bennem ami a réten történt, remegtem sírtam, összegörnyedve bebújtam a sarokba, élek, de hogyan hiszen emlékszem ahogy a nyakamnál fogva a levegőbe emelt, elkeseredetten kapálóztam, kapaszkodtam a motoromba, és próbáltam kiabálni, de nem ment. Ezek az emlékképek soha nem fognak kitörlődni, soha többet nem akarok egyedül lenni.
- Bella minden rendben, nem bánthat többé, adtam neki, nem élte túl, neked viszont élned kell, és nem szabad félelemben eltölteni a napjaidat, felfal belülről, tönkreteszi a további életedet. –bújt hozzám Alice, észre sem vettem mikor jött be, tudom hogy igaza van de nem megy 5 perc alatt. Nem könnyű elfelejteni ha az életedre tör valaki.
- Angyalka drága vagy, de nem megy egyik napról a másikra, adj időt. – mikor ezt kimondtam rápillantottam és láttam hogy fülig ér a szája
- Hogy szólítottál? Angyalom? Messze vagyok Én tőle, sőt.. – nem fejezte be a mondatot mert a doki közbeszólt.
- Lányok megjött Bella udvarlója és már nagyon türelmetlen. - kiabálta a folyosóról
Alice kiment Én meg amennyire sebeim engedték gyorsan felöltöztem, tényleg igaza volt, jók rám a ruhái. Ekkor valami csattanást hallottam, összerezzentem a hangra. Kiváncsian kiosontam a folyosóra, majd le a nappaliba, kint állt mindenki az udvaron 2 embert álltak körül, 4 ismeretlen arc volt a tömegben. Viszont a két verekedő embert ismertem. Nem értettem miért csinálják ezt, hiszen elvileg nem is ismerik egymást. Vagy mégis, azt hiszem egyszer találkoztak, az iskolában. Kezdett eldurvulni a helyzet, már a fák látták a kárát, hiszen egymást vagdosták keresztül kasul az udvaron. Közbe kell lépnem nem hagyhatom Őket.
- Állj, hagyjátok abba, ne verekedjetek, nem vagytok normálisak. –kiáltottam rájuk és közéjük léptem. Ekkor hirtelen fájdalmat éreztem a hátamban, ami eddig nem volt ott. Valami történt, szinte pillanatok alatt, nem értettem, és ekkor kinyitottam a szemeimet, Bronzi, és Jake térdelt felettem eltorzult arccal. Alice mellém ugrott és felsegített a földről, ekkor valami váratlan történt. Amire senki nem számított, főleg Én nem.
2010. augusztus 10., kedd
6. fejezet első része
Sziasztok
Bocsánat hogy csak most hozom az újat, de ez csak az egyik fele. A héten megkapjátok a másikat. Kicsit rövidke :)
Remélem tetszik:) Köszi hogy olvastok.
puszi
Megláttam a rét másik szélén álló teremtényt, ahogy egyre közelebb jött remegés futott végig rajtam, tudtam félnem kell, veszélyt jelent rám. Elkezdtem hátrálni, erre Ő csak jött utánam, elértem végre a motoromat, de ekkor valami hideg megragadta a csuklómat, belenéztem vörös szemeibe, és velőtrázó síkitás hagyta el a torkomat. Nem bírtam szabadulni, pedig kapálóztam, rugdaltam, haraptam, de nem enyhült a szorítás. Sőt majdnem beletörtem a fogaimat a kemény bőrébe. Nem mertem már ránézni, nem bírtam felemelni a fejem a fájdalomtól, ekkor már a nyakamat szorongatta. Gyengeség jele tudom, de el kezdtek potyogni a könnyeim, tudtam, vesztettem. Vége volt az életemnek, pedig szinte el sem kezdődött. Nem értettem miért pont engem választott ki, mit vétettem ellene hiszen nem is ismertem, soha nem láttam még.
- Kérlek ne bánts nem ártottam Neked, nem is ismerlek! –kérleltem, de nem változott semmi sem, csak felnevetett. Nem tudtam mire vélni, biztos a gyengeségemet neveti ki.
- Ne ellenkezz, nem győzhetsz, nem fogtad még fel? – a szavaiból gúny, és önelégültség sütött
Oké most tényleg ennyi volt, szegény családom azt sem tudja hol vagyok mert én megléptem nyugira vágyva erre itt van, tessék, hát kivel mással történhetett mint velem. Én vagyok csak ilyen szerencsétlen, miközben az agyamban cikáztak az emlékképek, gondolatok, készültem, arra készültem most itt meghalok, és senki nem fog rám találni, mert mennyi az esélye annak, hogy ezen az elhagyott réten jár valaki, ez az én formám.
Ekkor egy hirtelen fájdalom nyilallt a fejembe, majd megéreztem ahogy valami meleg végigfolyik a fejemen, le a vállamra, ekkor láttam hogy vérzek. Arcom eltorzult a fájdalomtól, már kezdtem elveszíteni az eszméletemet a vérveszteségtől.
Hirtelen valami megváltozott, a földre zuhantam, teljesen elsötétült minden. Kész, vártam vártam a mindent megváltó halált, nem bírtam a szenvedést már tovább elviselni.
Vágytam rá hogy belépjek a fénybe, valami megváltásra ebből a fájdalmas sötétségből.
- Bella, Bella remélem nem késő, Carlise, kérlek szépen mentsd meg, mindegy hogyan, de nem halhat meg, még nagyon fiatal, előtte az élet. –hallottam a kétségbe esett szavakat, de nem tudtam ki mondja, nem volt ismerős a hangja a lánynak.
Éreztem, hogy valami, vagy valaki visszahúz a felszínre. Nem értettem mi történik, hiszen a sötétben jó volt nem éreztem semmit. Mintha megszűntem volna létezni, nem érzékeltem a testemet. Lassan kinyitottam a szemeimet, de gyorsan be is csuktam a hirtelen jött világosság miatt. Majd miután hozzászokott a szemem, alaposabban körbenéztem a szobában. Igen, egy világos szobában voltam, igazából zavarban lettem volna, ha nem foglalna le a szenvedés. Vajon hogy kerültem ide, egyáltalán élek, bár a fájdalomból ítélve tuti.
- Hol, hol vagyok? – kérdeztem zavarodottan a körülöttem álló emberektől, torkom száraz volt, alig bírtam kinyögni a szavakat.
Izelítő a 6.fejezetből
Nem bírtam szabadulni, pedig kapálóztam, rugdaltam, haraptam, de nem enyhült a szorítás. Sőt majdnem beletörtem a fogaimat a kemény bőrébe. Nem mertem már ránézni, nem bírtam felemelni a fejem a fájdalomtól, ekkor már a nyakamat szorongatta. Gyengeség jele tudom, de el kezdtek potyogni a könnyeim, tudtam, vesztettem. Vége volt az életemnek, pedig szinte el sem kezdődött. Nem értettem miért pont engem választott ki,
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
