10. fejezet

Sziasztok

Nagy nehezen sikerült összehozni, de itt vagyok :D Szerintem kicsit uncsi, na de ezután kezdődik majd a bonyi :D

Köszi Lea a gyors bétázást, na meg mindent :D ŁŁŁŁ pusz :D

puszi mindenkinek.....(sok komit :P )

Az elmúlt másfél hónapban nem kaptam hírt sem Edwardról, sem a családjáról. Gondolom ebben az is közre játszott, hogy elvették a mobilomat. Közben Felix boldogan tervezi az esküvőt, én meg csak szenvedek. Örökkévalóság vele? Ugyan. Nagyobb boldogságot okozna, ha tűt szúrnék a körmöm alá. Próbálok jó képet vágni mindenhez, hiszen tudom mi a tét. Nem hagyom, hogy bántsák a családomat. Tehát jelenleg bábuként tengetem a napjaimat. Csinálom, amit kell, de közben a gondolataim egészen máshol járnak. Mindenki próbál kedveskedni, persze csak magukhoz képest. De semmi nem érdekel, csak egy helyre vágyom. Messze, egy erdő közepébe, Ed karjaiba, na de nem fájdítom még jobban a szívem. Mennem kell ruha próbára, Alec testvérével. Nem hagynak felügyelet nélkül, félnek nehogy lelépjek.

Kopogtattak.

• Isabella gyere már! Mennünk kell, ne várakoztass meg! - kiabált Jane.
• Azonnal indulok! – léptem ki az ajtón. Jane talpig feketében várt, mostanában egyetlen színes dolog a vörös szeme volt. Mióta megtudta, hogy Felix el akar venni, feketében jár, és utál engem, na de ez kölcsönös.

• Most szólok, hogy ne erőltessük a párbeszédet jó? - kedveskedett nagynéném.
• Én is pont erre gondoltam, egyetértek. Menjünk az én kocsimmal – helyeseltem. Végre egy jó ötlet.

Beültünk a fekete Ford Mustangba. Nem mai darab 1965-ben gyártották, de beleszerettem. Koromfekete volt az egész, olyan gyönyörű duruzsoló hangja volt. Alectől kaptam elő-nászajándékként. Na, ezt az egyet nem bántam az egészben. Amint tehettem, és engedtek, furikáztam, persze csak a város határain belül.

Vagy egy tucat boltot végigjártunk, szó nélkül. Ruhát nem is nagyon próbáltam, mert nekem igazából a fekete színű tetszett, de mikor azokat nézegettem, Jane rosszalló pillantásokkal nézett rám. Igaz, hogy nem volt túl boldog Felix választása miatt, de nem akarta, hogy boldogtalan legyen, na meg Ő is látta, hogy az az eszement fura mód szeret engem.

Sokáig nem értettem, hogy miért ilyen ellenszenves velem Jane, de egyszer, miközben Demetrivel beszélgettem, gúnyosan megkérdezte, hogy milyen érzés Jane-t kiűzni Felix karjai közül. Na, ezt akkor még nem értettem, hiszen elvileg engem szántak Felixnek, meg, ha van barátnője, miért akar engem ennyire?

Gondolataimból mérges dobolás térített vissza a jelenbe. Jane előttem állt, cipője sarkát idegesen a földhöz csapkodta. Arckifejezése nem sok jót jósolt a számomra.

• Na, végre Isabella, szerinted egész nap van rád időm, nem érdekel a hülye esküvőd Fe… - csak mondta- mondta, míg közbe nem szóltam.
• Szerinted nekem sok kedvem van ehhez az elcseszett esküvőhöz? Boldognak látszom? Nem veszed észre, hogy én is csak szenvedek? Ahogy te is, látom rajtad, hogy érdeklődsz Felix iránt, de nem tehetek róla, hogy a bátyád, a hülye apám odaígért már születésem előtt neki! - keltem ki magamból. Mégis, mit képzel ez a hárpia? Már csak hápogott és meglepetten tanulmányozta az arcomat, amit már elhagyott az iménti felgyülemlett feszültség. - Tudod, halálosan szerelmes vagyok, de nem kell félned, nem a te pasidba, ismered életem értelmét...Edward Cullen az. De gondolom, te is értesültél anno a kis incidensünkről, ahogy kidobták innen, engem pedig megzsaroltak, hogyha nem megyek hozzá Felixhez, megölik a családomat. Ezért vagyok itt, még mindig… és nem szöktem el jó messzire - tettem hozzá szomorúan.

A hazaút ezek után már megint csendben telt el, de már nem volt feszültség, sem gyűlölet kettőnk között. Két szomorú ember, két boldogtalan szív. Ezek voltunk mi.

Egy hét telt el a vásárlásunk óta, viszonylag nyugalomban. Senki nem zaklatott, csak az étkezések alkalmával találkoztam a többiekkel. Természetesen én nem embervérrel táplálkozom. Nem bírok fájdalmat okozni vagy esetleg megölni egy ártatlan emberi lényt, csak azért mert éhes vagyok.

Apám próbált elfogadni engem, bár nem volt ínyére a vega életmódom. Eleinte próbált meggyőzni, hogy adjam fel az arany szemeimet, és váltsak vörösre. De nem, erős maradtam. Már csak azért is, mert ha belenéztem a tükörbe, akkor Edward szemei néztek vissza rám.

Épp az ebédlőből tartottam a szobám felé, amikor Félix hátulról elkapott, megfordított és szorosan magához ölelt. Meg akart csókolni, de Én elhúzódtam Tőle, válaszul vad morgásban tört ki. Rám villantotta vörösen izzó szemeit, kezét pofonra emelte. Nem mertem felnézni, összehúztam magam, de nem jött a fájdalom, tudom nem kéne félnem tőle, ellen kéne állnom, de ő sokkal erősebb nálam. Felnéztem, láttam, ahogy Jane Felix kezét szorongatja. Hihetetlen, Jane megvédett. Lefagytam, ez hogyan történhetett, hiszen utál, Ő pedig a szerelme.

• Felix mégis hogy képzeled? Nem emelhetsz kezet rá! - kiabált vele Jane
• Dehogynem, az enyém azt csinálok vele, amit akarok! Ha csók kell, hát megkapom, de neked semmi közöd hozzánk, ne avatkozz bele vagy megjárod! - fenyegette meg.
• Nem kapsz te tőlem semmit! Utállak, undorodom tőled, az érintésedtől, a lényedtől, egyszerűen hányingerem van tőled! – kikívánkozott az igazság belőlem, de meglepődtem, mert, ahogy „kedvenc” vőlegényemre néztem, olyat láttam az arcán, amire nem számítottam. Mosolygott, majd hangosan elkezdett nevetni. Mi Jane-nel meglepetten egymásra néztünk. Szinte egyszerre megrántottuk a vállunkat. Jó, biztos meghülyült. Másra nem tudtam gondolni, de olyan hangosan röhögött, hogy már mindenki körénk sereglett. Nem tudták mire vélni Felix viselkedését. Mi sem.
• Álmodozzál csak hercegnőm! Az enyém vagy és leszel is, amíg világ a világ! Nem érdekel, hogy utálsz, az is csak egy érzés, tehát érzel irántam valamit. Meg különben is köt a vér, meg apád szava. Adsz csókot és kész! - ezzel megfogta az arcomat az egyik kezével, a másikkal pedig lefogta a még szabadon védekező kezeimet, szorosan magához húzott, éreztem ágaskodó férfiasságát, ahogy engem követelt, de ettől csak nagyobb undor lett rajtam úrrá.

Próbáltam megszabadulni tőle, ellöktem magam a faltól, amihez odaszorított az előbb, de ezzel csak azt értem el, hogy velem együtt esett Ő is. Én gyorsan felugrottam és az ajtó felé rohantam, de túl sokan álltak minket körbe. Menekülni akartam, de elkapott két erős kar. Felnéztem és megláttam apám szigorú arcát.

• Isabella, ne akadékoskodj folyton! Férjhez mész és kész! Zárjuk le a témát! Ha végre Felixé leszel, nem hagyhatod el soha Volterrát, sem a Volturit. Örökké ide tartozol majd - ledöbbentettek Apám szavai. Még hogy örökké itt éljek, ezekkel? Soha, ki kell találnom valamit.
• Apám, téged nem bánt az, hogy boldogtalannak látsz? Ennyire utálsz, hogy nem érdekel az életem, vagy, hogy én mit akarok? Tudod mit? Gyűlöllek! Miért pont egy szívtelen dög az apám? Miért kellett megszületnem? Utálom azt az életet, amire szántál engem! - elsírtam magam a mondandóm végére, majd berohantam a szobámba. Nem tudom, mit várok egy vámpírtól.

Becsaptam magam mögött az ajtót, gondoltam úgysem jön be senki. De tévedtem, kopogtattak az ajtón, meglepetésemre Jane volt az. Valami megváltozott köztünk az eltelt idő alatt. Talán kicsit közelebb kerültünk, hiszen most már jobban megértjük egymást. Egy a cél.

• Gyere gyorsan, mindenkit összehívtak a tárgyalóba, most nem figyel senki, meg tudsz szökni! Ha bármi gond lenne, én majd elterelem a figyelmüket – suttogta.
• Köszönöm kedves vagy, de nem mehetek! Nem játszadozhatok a családom életével, hiába szenvedek! Amíg ők élnek, addig valamennyire boldogság tölt el - arcára néztem és láttam, hogy meglepődött – Tudom, az életedet kockáztattad miattam, de nem tehetem, értsd meg. De egy valamit megtehetnél nekem. Írok egy levelet Edwardnak, eljuttatnád hozzá valahogy? – örültem, hogy eszembe jutott ez az opció, hiszen így hírt adhatok magamról az otthon aggódó családomnak.
• Remélem, tudod, mit kérsz tőlem! Ha elkapnak nekem végem, de valahogy megoldom. Nem tudom még hogyan, de kitalálok valamit! - ezzel kilépett a folyosóra, majd visszafordult és így szólt – De azt remélem, tudod, hogy ettől még nem lettünk puszi pajtások, csak két szenvedő nő. De akármit is csinálhatok, te hozzámész Felixhez, akár tetszik akár nem. Ezentúl is fent kell tartanunk a látszatot, hogy utáljuk egymást - majd megfordult, pont beleütközött Alecba. Hirtelen egymásra néztünk, hiszen lehet, hogy hallott mindent. Akkor tényleg végünk, mert apám valamilyen okból kifolyólag nagyon erőlteti ezt a házasságot. De nem nyugszok, amíg rá nem jövök, hogy miért.
• Lányok, ha nem tudnám, hogy nem bírjátok egymást, akkor most kezdhetnék aggódni - szólt mosolyogva, és tovatűnt a folyosón. Jane is elment. Én meg izgatottan kezdtem hozzá levelemhez.

Mit írhatnék neki? Írjam meg az igazat, hogy fogva tartanak, kényszerítenek, hogy hozzámenjek Felixhez? Nem szabad túl őszintének lennem, kicsit ferdíteni kell a dolgokon, hiszen még képes és egyedül nekiesik az egész Volturinak, ezt meg végképp nem akarom. Töltöttem egy pohár állati vért, lehúztam és nekiálltam a műnek. Már egy csomó összegyűrt papírgalacsin tornyosult körülöttem mire találtam egy elfogadható verziót.

„Szerelmem!

Minden perc, amit nélküled töltök kín, de ha egyedül vagyok és becsukom a szemem, magam előtt látom a gyönyörű arcodat, mosolygó ajkaidat. ha felpillantok az éjszakai égboltra, a csillagokban látom a szikrázó szemeidet. Egyszóval végig mellettem vagy szerelmem, ezáltal nem vagyok annyira magányos. Ne aggódj miattam, jól vagyok.

Sokszor csókollak

u.i.: A szívszerinti szüleimet puszilom, az összes otthoni rokonomat, barátomat ölelem, sok-sok szeretettel gondolok rájuk.

A te Bellád”

Vagy százszor átolvastam, mire eldöntöttem, hogy ezt küldöm, és végre sikerült elfogadhatót írnom.

Felkeltem a földről, összeszedtem a papír tengert, bedugtam egy lila borítékba a levelet. Elindultam Jane-t megkeresni.

Beletelt egy kis időbe amíg rátaláltam, épp a titkárnővel beszélgettet, igazából nem értettem minek nekik titkárnő, és miért pont ember, de Ők tudják. Odaléptem hozzá és megszólítottam

• Itt van, amiről beszéltünk, remélem, tényleg megcsinálod, és nem kamuzol - próbáltam nem túl konkrét dolgokat mondani, mert ugye itt a falnak is füle van. Hozzám fordult és mosolyogva elvette a borítékot, majd átnyújtotta Gianna -nak.
• Te mit csinálsz? Nem erről volt szó! Ha egyből apámnak viszi… - nem tudtam befejezni, mert elállt a lélegzetem attól, amit csinált. Megbabonázta a titkárnőt. Fel kell adnia a levelet, és utána nem emlékszik semmire. Jó trükk, kár hogy én nem tudok ilyet. Bár mostanában egyik képességemet sem használom, mert amióta itt vagyok, blokkolja valami az erőmet.

Miután otthagytam őket elindultam kifelé az erdőbe, egy kicsit vadászni, mert az igazat megvallva, kicsit elegem van már a „készételből”. Igaz, hogy sajnálom a kedves kis állatokat, de inkább őket ölöm meg mint az embereket, na meg különben is kinek hiányzik egy-egy róka, vagy szarvas. Vigyáztam, hogy véletlenül se egy anyaállatot öljek meg, nem vettem volna a szívemre, ha egy kicsi sírna az anyja után.

Teltek a hetek, semmi válasz nem jött Edwardomtól, kezdtem aggódni. Lehet, hogy ő már elfelejtett? Nem, az nem lehet, hiszen örök szerelemmel szeretjük egymást. Kételkedtem én már mindenben, Jane-t naponta kikérdeztem, hogy biztos elküldte, biztos nem kaptam választ.

Azt hiszem kicsit sikerült mindenkit az őrületbe kergetnem. Főleg magamat.

Az esküvő pedig feltartóztatatlanul közeledett. Ruhám már megvolt, sajnos gyönyörűre sikeredett, sajnos, mert nem a megfelelő emberhez, vagyis vámpírhoz megyek hozzá. A vonalú, egyszerű, tört fehér ruha volt, le sem tudom írni annyira csodaszép. Felix nem látta a ruhámat, vagyis nem láthatta. Egyre nehezebb volt lerázni magamról, kifogásokat keresni, hogy miért nem csókolom meg, miért nem bújok hozzá. De egyre jobban távolodtam tőle, főleg az óta amióta tudom, hogy Jane-t miattam dobta.

Holnap esküvő. Meg akarok halni, nem élem túl ezt a napot! Ezek után Felix minden akadály nélkül tapizhat, meg minden más… Ettől a gondolattól felfordult a gyomrom.

Jane különleges estét szervezett, csupa meglepetés volt ez a nő már egy hete.

Igazából nem tulajdonítottam neki különösebb érdeklődést, hiszen el voltam a saját kis világomban, távol a valóságtól, ettől a szomorú és kegyetlen élettől.

Na, de nem kéne már tovább sajnáltatnom magam, ma este bulizunk, legalábbis azt hallottam, hogy Jane szervez nekem egy kis bulit.

Régen voltam szórakozni, szóval ez most abszolút jól esik, jó lesz már lazítani.

Este, pontban nyolc órakor kirángattak a szobámból és betuszkoltak a csajok egy lesötétített limuzinba.

Teljesen új élmény volt, élveztem nagyon. Egy helyi szórakozóhelyre hajtottunk, a nevét kimondani sem tudtam. Ízlésesen volt berendezve, de a fő attrakció nem ez volt. Egy Chippendale fiú közeledett felém, nem sok ruha volt rajta, vagyis most már, mert elkezdte ledobálni magáról a ruhákat. De a fején lévő álarc fent maradt. Már kivillant izmos mellkasa, és kockás hasa, meg kell mondani szép látvány volt. Nem bírtam levenni a szemem róla, és ő is csak engem nézett. Egyre közelebb és közelebb jött, majd megfogta a kezem és a vállára kapott, és pörgött velem körbe-körbe, majd kifutott az öltözők fel. Azt hittem, ez is a műsor része, hiszen Jane vidáman integetett, amikor kivitt a srác. Kint letett és elkezdett húzni a kijárat fele. Ez megbolondult? El akar rabolni?

• Hé, te mit csinálsz? Nem mehetek veled, tudod, holnap férjhez megyek, végül is ez egy leánybúcsúztató, ha még nem jöttél volna rá! - ripakodtam rá.
• Psszt Bella, ne kiabálj, még meghallanak! - ez honnan tudja a nevem és mégis mi ez itt?
• Te csak ne parancsolgass nekem jó? Akkor sem megyek veled sehova, meghülyültél? Az életeddel játszol kispajtás! Nem tudod mi vár rád, ha ezek elkapnak! - próbáltam hatni rá, de látszólag kevés sikerrel.
• A vámpírokra gondolsz? Nem félek tőlük, inkább ők féljenek tőlem - ez hülye… De honnan tudja hogy vámpírok vannak bent? Kezd érdekessé válni ez az egész szitu.
• Öö, te honnan tudsz rólunk, ki vagy te? - kérdeztem zavartan, totál lefagytam ettől a csávótól.
• Bella, nem igaz, hogy nem ismersz meg, vagy a hangomat! Már elfelejtettél? Ettől most szomorú lettem – és ezzel levette a maszkot a fejéről.

Ahogy megláttam az arcát, egyből mosolyra fakadt a szám, Ő itt, na de hogyan? Miért? Értem jött vajon? Nem tudja, mekkora veszélynek teszi ki magát? Őrült, de mégis szeretem. A nyakába ugrottam és futottunk a szabadság kegyes ölébe.

köszi hogy elbírtad olvasni hangos horkolás nélkül :D