9.fejezet

Sziasztok

Bocsánat hogy ennyit kellett várni Rám, de végre itt van a még meleg 9. fejezet. Jó olvasást, és komizást kívánok. Köszönöm Leának a gyors bétázást (imádlak) :D

pusz mindenkinek :D komizzatok!!!:) köszi

Nem vagyok Én ilyen megrázkódtatásokra felkészülve, nemrég még az volt a legnagyobb bajom, hogy a szüleimmel veszekedtem az iskola meg J miatt. De most itt, ebben az új világban se család, se barátok, senki, aki megvédene, mellettem állna, legalább vigasztalna. Ekkor elém rakott a pincér egy tálcát, rajta egy pezsgős pohár, benne vérrel, a tányéron pedig nyers hús. Hozott még egy tálcát, azon pedig emberi étel volt. Az előző tálcát meglátván fintorogtam, de ez már jobban tetszett, legalábbis a szemeimnek, aztán lehet, hogy a gyomrom már nem így találja.

• Egyél már! Nem fog senki megetetni, vagy lerakjam a tányért a földre kutyuskám? - lekezelően beszélt velem és még vigyorgott is hozzá.
  
• Mindjárt megharaplak, aztán megtudod! – vágtam vissza vicsorogva. Mit képzel ez a fajankó?

Nem kaptam már választ, csak előrement a pilótafülkébe. Valami idegen nyelven beszélgettek. Nekiálltam enni, először az emberi étellel próbálkoztam, történetesen a kedvencemmel, egy sajtburgerrel. Végül is ízlett, de eddig mindig jól laktam két darab után, most még mindig éhes voltam. A vér illata csábított. Hiába, félig vámpír vagyok, nem tudom tagadni, szóval megittam a pohár vért. Kevés volt, így kértem még. A pincér utánatöltött és megint kiittam. Jó párszor meghúztam a csábító nedűt.

Épp elgondolkoztam, felidéztem az elválásunkat Edwarddal, ettől még jobban szorongatta a fájdalom a szívemet. Nem értettem, miért nem volt képes rám nézni elválásunkkor. S sírás kerülgetett, de nem adtam meg ezt az örömöt az óriásnak, még a végén azt hinné hogy miatta sírok. Belemerültem teljesen a saját kis világomba, ahol minden szép és jó, boldogok lehetnénk Bronzival… Éreztem, ahogy egy hideg kéz lökdös. Felemeltem a fejem, kinéztem az ablakon, mindenhol aszfaltcsíkokat láttam. Akkor ezek szerint leszálltunk. Még jócskán benne voltunk az éjszakában, sötét volt odakint, csak a kifutók voltak kivilágítva. Kirángattak a repülőből, egyenesen egy lesötétített limuzinba. Hál’Isten, azért belülről láttam mindent, főleg a város nevezetességét, a Pisai ferde tornyot. Majd egy félórás autóút következett, ami szótlanul telt.
Láttam a Volterra feliratot a város elején, majd feltűnt a vár. Hatalmas kőfalak vették körbe az óriási építményt, ami elég régi lehetett. Bevittek egy sötét alagútrendszeren keresztül. Nem igazán értettem, miért nem mehetünk a főbejáraton. Majd egy hatalmas teremben találtuk magunkat. két férfi sietett elénk, félelmetes vörös szemük volt, mint az óriásnak.

• Nocsak Demetri, végre visszaértél! Aro és Alec már nagyon várnak Titeket - majd odafordult hozzám, és alaposan végig nézett, tetőtől talpig. Bekísért egy hosszú, sötét folyosón keresztül egy hatalmas vasajtóig, bekopogott, megvárta a választ, és belökött rajta. Így már egyedül kellett szembenéznem a jövőmmel.

A terem fényűző volt, hatalmas festett üvegekkel, három óriási trónnal. Egy vámpír ült az egyikben, de amint meglátott, felpattant. Így jobban meg tudtam nézni magamnak a felém közeledő alakot. Vörösen izzó szemeivel végigpásztázott ő is engem, izmos testalkata volt és rövid fekete haja, nagyjából egyidős velem, szóval biztos nem Ő az Apám. Akkor kicsoda? És mit akar Tőlem? - töprengtem magamban, miközben megszólalt.

• Isabella miele, örülök, hogy végre látlak! Elhinnéd, ha azt mondom, hiányoztál? Most már mindketten boldogok leszünk. Velem maradsz örökre - mosolyogva lépdelt felém, majd hirtelen megragadta a kezem. Én hátrébb akartam lépni, de nagyon erősen tartott, nem sikerült kiszakadnom a fogságából. Visszarántott magához és a hirtelen mozdulattól neki estem, és mindketten a földre estünk. A mellkasán landoltam, megéreztem izmos mellkasát, majd felnéztem az arcára, és majd megpukkadtam azon, ahogy röhögött rajtam.
• Ennyire örülsz nekem? Alig vártad, hogy rám feküdhess, de édes vagy! Ha ezt tudom, már korábban megfűzöm Apádat, hogy idehozasson. Amúgy, ha már így összejöttünk hadd mutatkozzam be!A nevem Felix Volturi - mi történik itt? Idehozatott apám? Neki? Teljesen összezavarodtam.... az ajtó nyikorgására figyeltem fel.
• Felix, hányszor mondtam már Neked, hogy Én akarok vele először beszélni? Értem én, hogy izgatott vagy, de nekem jogom van hozzá, az Én lányom. Szóval takarodj! - kiáltott rá hangosan mire megijedtem, ő az apám… hiszen fiatalabbnak néz ki nálam… majd a kezét nyújtotta felém, és felsegített a földről, Felix mellől. Ő nagy hisztit vágva kicsörtetett a szobából.

• Isabella kedvesem, nem akartam, hogy így tudd meg. Igen Én vagyok az Apád, Alec Volturi. Tudom, fiatalnak nézek ki, de már nagyon régóta vagyok fogoly ebben a testben. Gondolom, mindent tudsz, hogyan találkoztunk, szerettünk egymásba és a többit, anyáddal.
• Várj, szeretted Őt? Erről nem volt szó, hiszen csak kihasználtad! Aztán eldobtad, mint egy rongyot, mikor kiderült, hogy terhes Velem! Te nem akartál engem! - kiabáltam felé a szavakat. Ne hazudjon már itt nekem össze-vissza, már rég nem vagyok gyerek… Pupillái kitágultak, arca eltorzult, majd rám üvöltött
• Ne kiabálj velem, nem tudod, hogy ki vagyok, és mekkora hatalmam van! Te egy senki vagy itt! - majd éreztem, ahogy fokozatosan fújja ki a gőzt, és észbe kapott - Bocsáss meg, de nem tűröm, ha kiabálnak Velem, ezt még nem tudhattad. Sajnálom - ezek után nehéz lesz lebontani a kettőnk között egyre magasló falat.
• Nos, lépjünk túl ezen! Felixet megismerted már, így nem marad más, mint hogy körbevezesselek - próbált kedveskedni, de amint rám nézett látta, hogy hiába. Nem akarom megkönnyíteni a helyzetét, mielőtt még elbízná magát.

Körbevezetett az óriási palotában, mindenütt fényűző berendezés és luxus fogadott. Akkor lepődtem meg igazán, amikor megálltunk egy ajtó előtt. A torkát köszörülte, éreztem, hogy mondani akar valamit.

• Ez itt a Te szobád Isabella. Remélem, tetszik majd. Most pedig pihenjm mert elég sok megrázkódtatás ért ma - próbált átölelni, de kibújtam előle.
• Köszönöm, kedves vagy, de nem kell saját szoba, nem maradok itt sokáig. Ugye? - kérdeztem kétkedve.
• Reggel megbeszéljük ezt is. Most pedig aludj, ha jól informálódtam, neked még szükséged van az alvásra – mosolygott, majd elsétált a sötét folyosón.

Egyedül maradtam. Félve nyitottam be, nem tudtam mi vár Rám odabent. Bekukkantottam és tátva maradt a szám. A hófehér falakon rózsaszín és lila leanderek futottak szerte szét. Behálózták az egész szobát, a virágok az ágyneműn és a függönyön is visszaköszöntek. Lehuppantam az ágyra, és csodálkozva vettem észre, hogy a cuccaim már a szobában vannak. Megláttam két ajtót a jobb oldalon. Győzött a kíváncsiságom már megint, így elindultam az első ajtó felé és óvatosan benyitottam. Majdnem leültem a meglepetéstől. Egy óriási gardrób volt, telis tele ruhákkal. Nagyobb volt, mint a szobám, hatalmas tükrökkel, kényelmes fotelokkal. Megnézegettem a ruhákat, kíváncsi voltam, hogy vajon kinek a ruhái lehetnek, kinek a szobáját kaptam meg. A ruhák benne voltak egy védőtasakban, mindegyikre az Én nevem volt írva, csupa-csupa márkás ruha, az én méretemben. Majd tovább léptem és cipőtenger látványa fogadott. Magas sarkú, tornacipő, csizmák tömkelege, minden színben. Nem voltam egy kimondott divatbolond, de azért ettől a látványtól gyorsabban dobogott a pici szívem. Kifordultam a ruhamennyországból, és folytattam utamat a következő ajtóig. Megtorpantam előtte. Vajon itt mi lehet? Csukott szemmel nyomtam le a kilincset, majd hirtelen kinyitottam, és egy luxus fürdőszoba tárult a hitetlenkedő szemeim elé. A baloldalon egy óriási sarokkád, mellette dupla mosdó, színben abszolút passzolt a szobához. Gyönyörű volt minden, soha nem láttam még ilyen szépet. Majd visszaléptem a szobába, és meglepődtem a látványon.
Elindultam kissé feldúlva az ágy felé, amin Felix terpeszkedett.

• Kicsim, már hiányoztam ugye? Mert Te Nekem nagyon is. Gyere, csücss, ide mellém kislány, mesélj! Kíváncsi vagyok minden részletre az eddigi jelentéktelen életedből, mert most kezdődik az igazi nagybetűs élet! Itt minden csak a szórakozásról szól. Majd meglátod. Tetszik a szobád? Segítettem berendezni Apádnak - hadarta lelkesen. Én abszolút lefagytam attól, hogy bejött minden szó nélkül a szobámba. Magamhoz térve elkezdtem kiabálni.

• Takarodj ki a szobámból! Te normális vagy? Nem ronthatsz csak így be! Legalább kopogtál volna! Idióta, ha kíváncsi vagyok Rád megkereslek. Mi lett volna, ha éppen fürdök, arra nem gondoltál mi? - vágtam hozzá ingerülten. Bele sem mertem gondolni, mi lett volna, ha épp csak egy törülköző van rajtam, amikor belép. Ekkor az arcára néztem, és a ülig érő vigyorára lettem figyelmes.
•  Kicsim, nagyon örültem volna neki! Szólj, ha fürdeni mész, segítek megmosni a hátad - poénkodott volna, de nem volt vicces.
• Legyél szíves és távozz! Most még szépen kérlek - ezzel rámorogtam, mire Felix meglepetten nézett rám
• Kislány, hogy te miket tudsz! Nagyon nehéz itt hagyni téged, de rendben, jobb a békesség. Majd még találkozunk a vacsinál! - meg akart puszilni, de én elhajoltam előle, mire egy gyors mosolyt kaptam válaszul. Miután távozott, bezártam az ajtómat. Nem mintha sokat számítana egy vámpírral szemben, de több mint a semmi. Kipakoltam azt a kevés cuccot, amit hoztam, lezuhanyoztam gyorsan, és befeküdtem az ágy közepére. Kicsit forgolódtam, majd elaludtam. Mély, pihentető alvás volt, álmokkal teli. Bronzimmal álmodtam, boldogok voltunk együtt, szerettük egymást. Kézen fogva sétálgattunk az iskola folyosóján, mellettünk Alice és Jasper sétált. Gyönyörű álom, nem is akartam felkelni, de a mobilom nem hagyott aludni. Előkotortam, meg sem néztem a kijelzőt, úgy felvettem.
• Hallo – kérdeztem fáradtan, kissé rekedt hanggal
• Szia, végre elértelek! Úgy hiányzol mindenkinek! De ne aggódj, nem maradsz ott sokáig. Tudod ki is üdvözöl, na meg a kutyáknak is hiányzol. Puszil mindenki, érezd jól magad a körülménykehez képest. Sok-sok puszi, de most mennem kell, bocsi! Szia! - és ezzel letette.
  
  
  
  
  Meg sem bírtam szólalni, Alice levegővétel nélkül eldarálta az egészet. Én meg csak tátogtam, mint a hal. Leraktam a telefont, majd elkezdtem összeszedni magam. Ki kéne kelni már az ágyból, fel kéne ébrednem… Megcéloztam a fürdőt, majd felöltöztem, egy fekete farmert meg egy lila, kivágott felsőt vettem fel. Na, meg tornacipőt, nem vagyok magas sarkú párti, csak ha muszáj. Elindultam megkeresni Alec-et vagyis apámat. Igazából, ahogy kiléptem a folyosóra, elbizonytalanodtam, minden felé kisebb folyosók futottak. Vajon merre találom meg? Maximum bejárom az egész helyet, megismerem, mi merre van. Elindultam a jobb oldalin, egy lélekkel sem találkoztam, csak zárt ajtókat láttam. Körülbelül tíz perce bolyongtam már, mikor meghallottam a hangját. Követtem a forrása felé, és a hatalmas tárgyalóban meg is találtam, de nem egyedül.
  
  Majdnem elájultam, amikor megláttam, hogy kivel beszélget. A bronz haja, arany szeme melegséget és egy érdekes érzést váltott ki belőlem, de ezt ekkor még nem tudtam hova tenni. Szívem hangosan kalapált, a torkomban éreztem minden egyes dobbanásnál. Beléptem a szobába, és elvesztem az arany tengerben. Rám emelte gyönyörű szemeit, és végem volt. Nem volt tovább, azonnal rá akartam ugrani, bevallani, hogy nagyon tetszik, hogy szeretem. Ekkor féloldalas mosolyra húzódott az ajka, amit annyira imádtam rajta, hogy legszívesebben lecsókoltam volna Róla.
• Bella, de jó hogy újra látlak! Hiányoztál, ezért gondoltam, hogy meglátogatlak. Ahogy hallottam, én is hiányoztam neked - ezzel közelebb jött hozzám és átölelt. Nem akartam elengedni soha többé. Csak akkor esett le, hogy mit mondott, amikor már elengedett. Bakker mindig elfelejtem, hogy gondolatolvasó, arcom vörös színben lángolt .Vagyis gondolom, hogy elpirultam elég rendesen, mert éreztem, ahogy elönt a melegség. Úristen, mit gondolhat rólam? Tök ciki, tekintve azt, hogy mik jártak az eszemben. Mit nem adnék azért, hogy ne hallja a gondolataimat! Ekkor eszembe jutott, ami náluk történt, hogy valamit csináltam, amitől nem hallott. Próbáltam elfedni a gondolataimat. De honnan tudom,hogy teljes a siker? Oké, akkor képzeljük el Edit meztelen felsőtesttel, mellizmai gyönyörűen kidolgozottak, kockás hasán végigzongoráznék a nyelvemmel. Ed szakított ki a gondolataimból, felemelte az államat, belenézett a szemeimbe, és megcsókolt. Olyan gyönyörű volt, édes, leírhatatlanul tökéletes. Remegtem egész testemben. Végre, hiszen erre vágytam már régóta. Épp a hetedik mennyországban voltam, amikor valahonnan messziről valaki megköszörülte a torkát.
• Khm, bocsánat a zavarásért, de te ki vagy, és mit csinálsz a menyasszonyommal? Azonnal engedd el! Mit képzelsz, Ő az enyém, csak az enyém! - kelt ki magából Felix és nekirontott Ednek, elszakítva minket egymástól, hiszen még összefonódva álltunk a csók után.
• Felix nem vagyok a Tiéd, és arról sem tudok, hogy megkérted volna a kezem! Úgyhogy állítsd le magad, semmi jogod hozzám! – kiakasztott, hogy a tulajdonának tekint, de Ed sem hagyta annyiban
• Szia, Edward Cullen vagyok, és Ő itt az életem szerelme, úgyhogy jobban tennéd ha arrébb állnál és békén hagynál minket! - támadóállásba helyezkedett, és feketén villogtak a szemei.
  
  
  
  
  Felixnek sem kellett több, Ed szavai nyomán elkezdett nevetni, amit nem tudtam hova tenni. Tuti nem normális… Ő is támadóállásba állt. Nem akartam. hogy baja essen, hiszen Felix emberi vérrel táplálkozott, amitől erősebb volt, mint Ed, aki állati véren élt. Na, meg elég nagy a túlerő, nem okos itt kihívni maga ellen a sorsot, ezért próbáltam megakadályozni ezt a kudarcra ítélt harcot, hiszen tudtam, hogy erős a szerelmem, de ezen a terepen nincs esélye. Apám, aki eddig csendesen figyelte a fiúk kakaskodását, hasonlóra gondolhatott, mivel a két fél közé állt és megszólalt.
• Felix, Edward mégis, mit képzeltek? Itt nem lesz semmiféle verekedés! Edward tudom, hogy erős vagy, de ne felejtsd el, hogy Volterrában vagy. Itt Te vendég vagy, viselkedj is úgy. Szerelem ide vagy oda, Isabellát Felixnek ígértem, még amikor megszületett. Nem tehetsz ellene semmit, tehát ne próbálkozz! Ajánlom, hogy indulj el még ma, és menj haza, felejtsd el Isabellát! - mondta szigorúan Alec. Leesett az állam, meg Edinek is. Szóval ezért hozatott el, ez volt a nagy titok! De ebből nem lesz semmi, nem szakíthat el a szerelmemtől!
• Apám, miért nem mondtad, hogy mi a célod velem? De ezt most megmondhatom neked, hogy soha nem leszek Felix felesége! Edwardot szeretem!- feszülten vártam a válaszát.
• De drágám, én szeretni foglak az örökkön örökké, majd te is megszeretsz, és elfelejted ezt a nyápicot - vágott közbe Félix
• Nyápic? És ezt pont te mondod nyálaska? Ő soha nem lesz a Tiéd, hiszen nem tárgy, nem tulajdona senkinek! Ő dönt és döntött, szeretjük egymást. Ha kell, a saját kezeimben viszem vissza a házunkba, de nélküle nem megyek el! - mondta határozottan kedvesem, de éreztem, hogy ez nem fog ilyen könnyen menni.
• Isabella, azonnal menj a szobádba! Addig nem jöhetsz ki, amíg jobb belátásra nem térsz! Felix lesz a férjed. Az esküvőt pedig megtartjuk. Nincs kifogás! - dörgött szigorúan Alec.
• De Apám! Én nem megyek hozzá ehhez az alakhoz! Inkább meghalok! – dohogtam. Nem engedek az igazamból, a szerelmem nélkül nem élet az élet…
• Őrök, azonnal zárjátok be a szobájába, ne kapjon enni, amíg meg nem jön az esze! Edward, Te pedig távozz, nem vagy szívesen látott vendég nálunk - rendelkezett Alec. Próbáltam elmenekülni az Őrök elől, kibújni a szorításból, legalább elbúcsúzni életem szerelmétől, de nem engedtek. Miért kell mindenkinek engem kínoznia, miért nem lehetek csak egyszerűen boldog? Szívem szakadt meg, ahogy Ed arcára néztem. Könnyek nélkül sírt, Ő is ugyanúgy szenvedett, ahogy Én. Nem lehetünk egymáséi, de nem leszek másé sem, inkább meghalok!
• Edward, mindig szeretni foglak, de jobb lesz ha elmész! Gondolj a családodra, nem háborúzhattok a Volturival. Nem venném a szívemre, ha miattam bajotok esne. Siess haza, és vigyázz a szeretteidre! - kérleltem szerelmemet. Nehéz volt az elválás, de nem volt jobb megoldás a jelenlegi helyzetre. Legalább biztonságban tudhatom. Ez a legfontosabb.
• Bella, ne mondj ilyet, nem hagylak itt ezekkel! Szeretlek, hülye voltam, hogy csak úgy elengedtelek akkor a repülőtéren! Sajnálom, hogy elhajoltam a csókod elől, de nem akartam, hogy fájjon hiszen ott voltak Jacob gondolatai is, és a Tieid is. Jobb lett volna, ha nem jövök el, de már nem bírtam nélküled. Szerelmem, térj jobb belátásra, és gyere velem! - kérlelt kedvesen, miközben pár testőr közrevette és kísérte kifelé
• Drágám, tudod, hogy ez lehetetlen, menj békével! Felejts el! Boldogabb leszel nélkülem - nem igaz szavak voltak ezek, csak gondoltam, jobb lesz neki nélkülem.
• Ne mondj ilyet! Hogyan lehetnék nélküled boldog? Most, hogy megtaláltalak nem eresztelek! Soha! - nem akartam már hallani a fájdalmas szavakat, amik kitépték a szívemet.
• Csak menj! Legyél szíves, menj el, ne rontsunk tovább a helyzeten! – kérleltem.
  
  
  
  
  Megfordult, kiszabadult az őr kezéből és odaszaladt hozzám egy búcsúcsókért. Gyors, szívszaggató búcsú volt, mivel Apám jelzésére megragadták és kivonszolták a palotából. Futottam volna utána, de Felix elkapott és berángatott a szobámba. Levágott az ágyra, majd győzedelmes arccal kivonult, bezárva maga mögött az ajtót. Hiába dörömböltem, senkit sem érdekelt, hogy rab vagyok. Próbáltam összeszedni minden erőmet, de mintha valami vagy valaki blokkolta volna.
  
  Ekkor az ablak felé futottam, de azok tele voltak vastag rácsokkal. Amikor lenéztem, megláttam, ahogy Edet toloncolják kifelé. Szomorú szívem összefacsarodott, sokáig néztem még utána, még akkor is, amikor már nem láttam. Soha nem tudom elfelejteni arany szemeit, örökre rab marad a szívemben, és az a csók… még most is belepirultam.
  
  Ekkor valaki mögém lépett és átölelt. Nem volt olyan nagy tűzzel égő, mint az Övé, de ezen az úton kellett mennem, ha nem akartam, hogy bajba kerüljön a családom.
  
  Nagy ár, amit fizetnem kell.